Haunted || h.s au - hungarian

hét

Harry érezte a lány pulzusát a csuklóján, miközben még mindig a lány kezét tartotta az arcához. Érezte ahogy a vér a szívéből az erein keresztül az ujjaiba fut. Egyenletlen volt a pulzusa. Változott. Pánik. Félelem. Harry érezte. Érezte a lány érzelmeit miközben a vér a bőre alatt száguldott.

Harry figyelmét a lány fakó, betegesnek tűnő arcára irányította. Szemekkel vagy azok nélkül, nem volt különbség a látásában. Még mindig látott minden részletet az arcából. A bőrét fedő anyajegyeket, az enyhén kicserepesedett alsó ajkát és az amúgy is vizes arcán lerohanó könnycseppeket.

"Ne sírj, édesem." mondta Harry és hüvelykujjával letörölte a könnyeket a lány arcáról. "Tudod mi történt amikor legutóbb sírtam?" A lány nem akarta tudni, de ez nem érdekelte őt. Szabad kezével véres arcára mutatott. "Ez!" Szinte kiabálta a szót olyan haraggal, ami miatt a lány elhátrált a fiútól. Harry nevetett és kezét a lány nyakának nyomta. Egy erős szorítással elérte, hogy a lány ziháljon.

"Kérlek." Faye hangja nem volt hangosabb egy suttogásnál. Szabad kezét a torkához emelte, próbált lazítani a szorításon, és abbahagyni a zihálást, de értelmetlen volt. Még több könny szökött ki a szeméből, égetve az arcát. Faye egész arca fájt már, mintha belülről akarna felrobbanni.

"Mit mondtam a sírásról?" Mondta Harry és egyik kezével letörölte a könnyeket a lány arcáról. "Nézd ezt az egészet úgy, mint egy játékot, édesem." Hangja gyengédebb volt, de még mindig sötétséggel teli. Közelebb mozdította fejét a lányéhoz. "Egy játék amit csak én nyerhetek meg." A mosoly az arcán nagyon szörnyen gonosz volt ami miatt Faye inkább becsukta a szemeit.

"Az, hogy becsukod a szemed nem fog segíteni, azt hittem már eljutottunk addig, hogy valóságos vagyok. Nem fogok eltűnni. Nem számít mit csinálsz. Én mindig itt leszek." Lejjebb hajolt miközben suttogott valamit. "Amikor alszol, én az ablaknál fogok állni és rémisztő árnyékot fogok vetni a szobádra. Amikor eszel, én a késen fogom pihentetni a kezem. Amikor tusolsz, én a vizet vérré változtatom át. És amikor elhagyod a házat, én foglak üdvözölni amikor visszajössz." És eltűnt, Fayet lesokkolt állapotban hagyva. Gyorsan és mélyen lélegzett, tüdejét oxigénnel töltve meg. Ujjaival megérintette a bőrt a nyakán, ahol pár pillanattal ezelőtt még az ő keze volt. Szíve őrült tempóban vert mellkasában, bebizonyítva, hogy még mindig ver, és nem halt meg. Teste reszketett.

Kezeit összefonta mellkasánál majd ismét labdává gömbölyödött össze. Fejét a puha és kissé nedves párnájába temette. Faye száját sikításra nyitotta, hogy kiadjon mindent a testéből. De az egyetlen dolog ami elhagyta a száját csak egy újabb zokogás volt. El akart menni, elfutni és eltűnni. Vissza akart költözni a régi házukba, ahol senki sem próbálta megölni.

Miután ott feküdt, arcát a párnába temetve, Faye felült az ágyon és az anyját hívta. Catherine pár perccel később belépett a lánya szobájába, aggódó arckifejezéssel, de jobban érezte magát amikor látta, hogy Faye felült.

"Mit tehetek érted kicsim? Jobban érzed magad?" Kérdezte Catherine és leült Faye mellé.

"Szédülök." Mondta majd félig csukott szemekkel anyjára nézett. "Azon gondolkodtam, elmennél-e a könyvtárba, hátha van valamijük erről a házról."

"Nem hiszem, hogy lenne. Ez csak egy ház Faye." Mondta Catherine és lágyan elmosolyodott. "Nem írnak novellákat egy egyszerű házakról."

"Kérlek anya." könyörgött Faye és nagy mosollyal ajándékozta meg anyját. "Nem tudnád legalább megkérdezni?"

"Rendben kicsim." Mondta Catherine és homlokon puszilta lányát. "Fél órán belül visszaérek."

Faye csendben nézte a plafont álmos szemekkel, miközben a bejárati ajtó becsukódott. Valamiféle izgalom miatt Faye ülő pozícióba tornázta magát, ezzel elérve, hogy a szoba ismét forogjon vele. Hányingere volt, de figyelmét másra próbálta irányítani miközben anyjára várt. Az anyja egy sötétkék mappával a kezében tért vissza és Faye teste tele volt megkönnyebbüléssel. Végre megtudja, hogy mi történt a házban.

"Ez nem sok minden." mondta Catherine és a kezében lévő mappát nézte. "A könyvtáros azt mondta, hogy majdnem minden a házról szóló dolog régi újságokban található meg, de azokat nem hozhattam el haza magammal, ha el akarod őket olvasni el kell menned ha jobban leszel. Bár pár fénymásolatot oda adott, de mint mondtam ez nem sok." Lánya kezébe adta a mappát aki rögtön ki is nyitotta azt.

"Köszi anya." Mondta Faye és hálás pillantást vetett anyjára.

"Szerintem kedvelni fogod a könyvtárost." mondta Catherine kifelé menet. "Egy fiatal, jóképű férfi."

Faye fejét rázta miközben anyja a lépcsőn ment lefelé. Faye szemei a mappára irányultak, amiben pár fehér lap helyezkedett el. Nagyon akarta tudni, hogy mi történt a házban, bár tudta, hogy megrémül majd, ha rájön az igazságra. Bal keze remegett amikor az első papírt kezébe vette.

Ez egyetlen dolog amit el tudott olvasni mielőtt a papírt kitépték a papírt a kezéből "A Styles gyilkosság" volt. Faye zihált miközben lenézett a papír okozta vágásra a kezén. Majd amikor balra nézett látta, hogy a mappa a szoba másik felében hever.

"Mi a-" Kezdte és leszedte magáról a takarót, hogy visszaszerezze őket, de valami amit nem látott visszanyomta őt a vállainál.

"Nem számít." Valakinek a hangja betöltötte a szobát, mint egy suttogás, de senki sem volt ott. De egyértelmű volt, hogy a fiú volt az. "Semmit sem fog megváltoztatni, ha megtudod."

"Akkor engedd meg, hogy elolvassam." Mondta Faye. "Ha nem változtat meg semmit, akkor nem számít, ha elolvasom vagy nem." Nem érkezett válasz. Harry helyette inkább vakító fényt villantott Faye előtt és a következő pillanatban a mappával és az összes papírral együtt eltűnt. Faye visszahajtotta fejét a párnára és kiengedett egy hangos sóhajt, nem törődve a szédüléssel. A testében minden érzelmet a frusztráció vett át.

Olyan közel volt már.