Haunted || h.s au - hungarian

negyvenegy

A nap lassan ismét ragyogni kezdett pár óra után, elűzve a sötétséget és bevilágítva Faye szobáját. Ahogy Faye ott feküdt az ágyában, egy furcsa, déjá vu-hoz hasonló érzés fogta el. Olyan volt, mintha egy másik valóságban pont ugyanazon a helyen feküdne.

"Harry?" Mondta Faye miközben oldalára fordult, és üresen találta azt a helyett ahol még korábban Harry feküdt. Éles fájdalom nyilalt mellkasában amitől nehezebben vett levegőt, majd gyorsan fel akart ülni, hogy arcát térdei közé helyezve visszaállítsa a normális légzését. De egyszerűbb volt mondani, mint megtenni.

"Faye?" Töltötte be egy lágy hang a szobát, és amint elérte Faye füleit, úgy múlt el benne a fájdalom. "Jól vagy?"

Faye engedte fejét visszazuhanni a párnára mielőtt a szoba másik végébe nézett. Harry az ablak mellett állt a falnak dőlve. Onnan ahonnan nézte úgy tűnt, hogy a hegek elhalványodtak, de a szemei még nem voltak láthatóak. De abban a pillanatban Faye meg volt elégedve azzal, hogy Harry ott volt.

"Igen..." Mondta Faye, és halványan elmosolyodott. "Most már igen."

"Ha nem ismernélek jobban, azt mondanám, hogy aggódtál értem." Mondta Harry, és lágy kuncogása töltötte be a szobát pár másodpercig.

"Akkor, még jó, hogy nem." Mondta Faye.

Harry ellökte magát a faltól és az ágyhoz sétált majd leült a szélére. Tekintetét lent tartotta. Remélte, hogy szemei mostanra visszatérnek majd. De nem.

"Harry?"

"Harry?" Mondta Faye óvatosan és kicsit közelebb ment hozzá. "Miért nem nézel rám?"

"Nem akarom, hogy emlékeztetőt kapj arról az emberről aki voltam." Válaszolt Harry.

"A szemeid miatt?"

"Igen."

"Többé már nem rémítenek meg, Harry."

"Talán most nem, de akkor is azt mutatja, hogy ki voltam, és nem akarom felébreszteni benned azt a félelmet megint."

Faye vett egy nagy levegőt. Furcsa volt neki ott ülni vele, de mégis jó. Mint az az ölelés, úgy érezte, hogy sehol máshol nem lenne akkor szívesebben. Volt benne valami vonzott ahhoz a göndör hajú fiúhoz, sóvárgott utána. Mintha semmi más nem számítana. A világ ment tovább, de minden homályos volt míg minden figyelem rájuk szegeződött. Az ő kis világuk, ami tele volt az összes létező színnel ami valaha létezett, míg minden más színtelen volt.

"Azt mondtad nekem..." Mondta Faye és kezét Harry vállára tette. "Azt mondtad nekem, hogy nem fogsz többé bántani."

"Nem is foglak." Mondta Harry.

"Akkor miért nem bízol magadban?"

"Mert még mindig nem tudom, hogy mit tartogat a jövő." Mondta Harry. "Nem vagyok benne biztos, hogy örökre ilyen maradok. Talán az, hogy a közeledben vagyok gyengévé tesz. Vagy talán erősebb leszek tőle. Nem tudom, Faye. De, ha a bennem rejlő sötétség visszatér... Akkor azt akarom, hogy rólam és ezekről a napokról a szemem színére emlékezz. És ne a sötétségre."

Faye óvatosan Harry dereka köré fonta kezeit és állát vállán pihentette. Érezte a fiú hideg bőrét a pólója anyagán át.

"Harry, be kell fejezned az aggódást, itt vagyok, hogy segítsek, emlékezz." Suttogta Faye becsukva szemeit. "Nem fogom hagyni, hogy visszaváltozz azzá az emberré aki voltál."

"Harry, be kell fejezned az aggódást, itt vagyok, hogy segítsek, emlékezz." Suttogta Faye becsukva szemeit. "Nem fogom hagyni, hogy visszaváltozz azzá az emberré aki voltál."

Faye és Harry egy ideig csendben ültek, az egyetlen zajt az ablakot csapkodó szél adta. Faye továbbra is csukva tartotta szemeit, nem akarta elengedni Harryt, aki idő közben egyik kezét a lányéra tette. De egy idő után Faye elengedte Harry, majd megköszörülte torkát mielőtt egy kicsit hátrébb húzódott volna.

"El kéne mennem zuhanyozni." Mondta Faye majd felállt.

"Oké, itt megvárlak."

Faye bezárta mag mögött a fürdőszobaajtót mielőtt belépett a zuhanykabinba és gyorsan megmosakodott, majd felöltözött.

Amikor Faye kezét a kilincsre tette, a szobában elkezdett a lámpa villódzni ami miatt megfordult és hátát a fa ajtónak nyomta. Tekintetét a lámpán tartotta míg az pár másodperc után abbahagyta a villódzást. Ezután Faye a szobát nézte, hátha talál valamit ami miatt a lámpa villódzott.

"Harry?" Suttogta Faye. "Ne szórakozz velem." De nem kapott választ.

A szobára csend telepedett, és egyre hidegebb lett, és amikor Faye kilélegzett fehér köd hagyta el száját. Ez aggasztotta.

"Harry?" Ismételte Faye, de továbbra sem kapott választ. A szőr felállt kezein, és kirázta a hideg. Majd a lámpa ismét villódzni kezdett és a villanások között egy férfi alakja vált láthatóvá pár lépésre Fayetől. Amikor Faye rájött, hogy ki az, pánikba esett és még jobban az ajtónak nyomta magát.

A férfi ördögi mosollyal az arcán nézett rá, csakúgy, mint legutóbb és bezárta köztük a távolságot. Faye a férfit bámulta, képtelenül arra, hogy mondjon vagy tegyen valamit.

A férfi lassan felemelte kezét Faye mellkasához és dobogó szíve fölé helyezte azt. Ez volt az első alkalom, hogy a férfi megérintette őt, és az érintésétől csak még jobban megrémült. Az elmúlt pár napban azt hitte, hogy eltűnt, de most ott állt előtte kezével a mellkasát fogva.

A következő férfi belenyúlt Faye mellkasába, át a bőrén, izmain és csontjain. A keze lehetetlent művel és egyre csak beljebb hatolt Faye mellkasában, egészen addig amíg rászorított Faye szívére, megakadályozva, hogy rendesen dobogjon.

Faye pánikolt miközben szíve megfájdult a férfi szorításában. Olyan érzés volt, mintha a férfi sötétséggel töltené meg a szívét. De annak ellenére, hogy eddig néma volt, és szíve rettentően fájt, ajkai közül egy sikoly szaladt ki ami betöltötte a szobát. De valami más megváltozott a férfi arcán is. Az ördögi mosolyból és a sötétségből kialakult egy arc. Túl jól ismerte azt az arcot.