Haunted || h.s au - hungarian

huszonnégy

Harry el akart mozdulni, meg akart hátrálni és megtörni Faye érintését. Próbálta mozgásra erőltetni lábait, de azok a padlóhoz ragadtak.

"Édes-" Harry hangja megcsuklott a szó közben Nehez nyelt. "Édesem. Fejezd be. Ne csináld." Úgy érzete megszégyenítette magát. Minden amije volt pillanatok alatt kirepült az ablakon. Amit kilencven évnyi állandó szenvedés létrehozott, majdnem teljesen eltűnt egy lány miatt. Egyetlen lány lerombolta az embert aki Harry volt, bőre legkülsőbb rétegétől minden egyes sejtjéig. A fal ami évek alatt tökéletesen fel lett építve, most leomlott egy lány miatt. Egy lány miatt akit heteken keresztül próbált bántalmazni és megölni, de egy lány akinek egyetlen érintésétől egész világa összeomlott. Harry próbálta utálni, annyira próbálta még mint soha senki mást. Le akarta rombolni, csakúgy mint ahogy a lány tette vele. De nem tudta. Nem felelt meg erre a feladatra. Sem a teste, sem az elméje. Utálta magát. Utálta amivé lett és azt ami volt.

"Engedd, hogy segítsek. Kérlek." Mondta Faye miközben elvette kezét Harry arcáról. Az érzés túl nyomasztó volt ahhoz, hogy ott tartsa. De amint elvette kezét, az érzés amit az előbb Harry érzett eltűnt, teret adva a normális énjének, hogy visszatérjen. Most a sötétség legyőzte a Faye érintése által létrehozott fényt. A hideg végigfutott Harry testén, és egy érzés öntötte el, hogy nem szabad kimutatnia.

Harry görcsösen ökölbe szorította kezeit ahogy a sötétség végigsöpört rajta. Annyira fájt neki, mint amikor Faye megérintette, csak ezt a fajta fájdalmat kilencven éve minden nap érzi. Habár Faye érintésétől elvesztette egyensúlyát és a fájdalom feletti irányítást. Muszáj irányítania, muszáj. Helyre kell jönnie, különben soha sem lesz újra a régi. Faye irányítása alá esne és érintése rabjává válna.

"Megígérem, hogy nemsokára ismét önmagad leszel." Mondta Faye, lefagyasztva ezzel Harryt. Már önmaga volt, saját maga, senki más. Lehetetlen, hogy egy lány olyasvalakivé változtassa, aki már kilencven éve nem volt és ez zavarta. Mit gondol, kicsoda ő? Csak úgy bejön a házába és azt mondja neki, hogy segít rajta. Elkésett a segítséggel. A házban töltött évek alatt a régi énje minden része meghalt. Az idő megölte régi önmaga minden porcikáját és azzá változtatta aki már jó ideje volt. 

"Túl jutunk majd ezen." Mondta Faye és mosolygott miközben ismét Harry arcához kezdte emelni kezét. "Akkor majd tovább tudsz lépni, és nem kell itt ragadnod ebben a ház-" Fayet félbeszakította Harry ahogy megragadta a lány csuklóját miután majdnem az összes sötétség ismét visszatért belé.

"Ki mondta, hogy elakarok menni?" Sziszegte Harry és ellökte Faye kezét arcától miközben a szorítása a lány csuklója körül nőtt, hogy Faye fészkelődni kezdett. Fay felsírt és térdeire esett ahogy Harry lenyomta. Fájdalom indult ki térdeiből egészen lábai végéig amikor térdei a padlóra estek.

"Kérlek." Suttogta Faye, kipislogva pár könnyet szemeiből. "El kell fogadnod a segítségem."

"Miért tenném?" Mondta Harry, az a Harry aki még mindig kísértette Fayet álmaiban. "Miért engedném meg olyasvalakinek, mint neked, hogy valami rosszabbá változtasson? Tökéletesen boldog vagyok úgy ahogy vagyok."

"Te- Te nem vagy boldog. Nem lehetsz az." Válaszolta Faye, barna szemeivel a padlót fürkészte. "Boldogtalan vagy, miért tagadod? Egyáltalán nem vagy boldog. Valaki akiben ilyen sok sötétség van, nem lehet boldog. Képtelen vagy bármit is érezni, vagyis nem lehetsz boldog. Halott vagy, Harry. Halott vagy. Halott és érzelemmentes. Nem vagy boldog." Faye tekintetét felvezette, hátha elkapja Harryét. "Miért nem látod? Már nem vagy ember többé. Egy démon vagy akit a pokolból küldtek."

A következő pillanatban valami olyan erősen megütötte Fayet, hogy elterült a padlón mielőtt valami a falhoz vágta. Majd valaki keze megtalálta az utat Faye torkához, arra késztetve, hogy felkeljen a földről. Faye látását fekete foltok lepték el miközben levegőért kapkodott.

"Elfelejtetted, hogy mit mondtam neked?" Suttogta Harry, közelebb hajolva a lányhoz. "Én vagyok a halál."

"Kérlek, ne legyél. Te csak egy fiú vagy aki túl sokáig szenvedett el sok dolgot." Mondta Faye és gyorsan felvezette kezét Harry arcához, remélve, hogy eléri a 'pozitív' reakciót.

Harrynek nem volt ideje tenni semmit, és abban a pillanatban amikor Faye megérintette arcát, a lány eltűnt a látásából. Helyette zöld füvet, magas fákat és sövényt látott. Egy udvar. Az udvar másik felében egy kisfiút látott meg, aki nem lehetett több hatnál, egy házi készítésű sárkányt eregetett előtte. A fiú nevetése betöltötte a környéket, megmosolyogtatva ezzel a szép ház előtt lévő verandán ülő édesanyját. A következő másodpercen az apja kilépett a verandára és nézte a boldog, sárkányával játszó fiát. Egy nagy mosoly terült szét az apa arcán és egyik kezét szeretett felesége vállára tette.

"Elég." Suttogta Harry és térdeire rogyott, elrejtve arcát hideg kezeibe.