Jungkook
Magamra húzva egy oversize fazonú pólót néztem magamat a tükörben.
A póló gyönyörű pasztell rózsaszínű volt, egészen a combom közepéig ért.
Annyira hálás voltam ezért.
Jimin vett nekem egy csomó ruhát.
Mindegyik tökéletesen illeszkedett a terhes pocakomhoz.
Oldalra fordulva bámultam még mindig a tükörképem. Előző nap Jimin levágta a hajamat, most már csak a fülemig értek a fürtjeim. Az arcom sokkal kerekebb lett és kissé kipirult lett a zuhanytól. Ajkaim pedig duzzadtabbak és elénk rózsaszínűek lettek a több órányi Taehyunggal történő csókolózástól.
Négy nap telt azóta, hogy visszatértek az emlékeim.
Ez a négy nap mesébe illően telt.
A tükörből láttam, hogy Taehyung kilép a fürdőszobából. Fekete inget viselt, aminek a felső két gombja direkt ki volt gombolva.
- Készen vagy? - kérdezte majd mögém lépett.
Egy aprót bólintottam.
Éppen Solarhoz készültünk, hogy először láthassuk a kisbabánkat.
Idegesen nyeltem egyet és Taehyung mellkasának dőltem. Gyengéden megsimogatta a hasamat és láttam, hogy elmosolyodott, mikor a baba rúgott egyet.
Nyomott egy gyors puszit a nyakamra majd kihúzott a szobából.
- Menjünk.
Lesétáltunk Sam irodája felé, az ajtó már nyitva volt számunkra. Belépve az irodába pillantottam meg Solart, aki éppen az asztalnál ült.
Ránk nézett majd egy meleg mosolyt küldött felénk és felállt.
- Jó reggelt.
- Jó reggelt. - válaszoltam.
Intett, hogy üljek fel az asztalra, Taehyung fel segített és óvatosan hátra döntött engem. A szoba tele volt olyan gépekkel, amiket még soha életemben nem láttam.
- Hogy érzed magad ma reggel? - kérdezte.
Solar megmérte a hasamat majd valamit felírt a jegyzettömbre.
- Jól, bár kissé ideges vagyok.
A nő halkan felnevetett.
- Ez természetes. Van még hányingered éves közben?
Meg ráztam a fejemet.
- Nem igazán. Csak nagyon fáradt vagyok a nap nagy részében.
- Naa ez miatt boldognak kéne lenned, a terhesség egy tökéletes ürügy arra, hogy egész nap pihenj. - mondta ugratva. - Fel tudnád húzni a pólódat? A csupasz pocakodra lesz szükségem.
Mielőtt megmozdulhattam volna, Taehyung megkerülte az asztalt és feljebb húzta rajtam a pólót. A mellkasomon feküdt egy nagy kupacban, elrejtve a látásom nagy részét.
Solar valamilyen hideg gélt kent a hasamra, amitől egyből megborzongtam.
- Mit csinálsz?
- Előkészítelek az ultrahangra. Gyorsan csinálok egyet, hogy a dátumokat és a méreteket egyeztessem és hogy megbizonyosodjak arról, hogy minden rendben van.
Bólintottam egyet majd Solar lassan elkezdte mozgatni a pocakomon a kis szerkezetet és beírt valamit a számítógépbe.
- Minden jól néz ki, a baba egészségesnek tűnik. Ott van a kicsi. - mondta majd a képernyőre mutatott. - Az a feje.
Taehyung közelebb nyomulva dugta majd nem a fejét a képernyőbe.
- Miért ilyen kicsi?
- A baba méretei jók. Nincs okod aggódni.
A fekvőhelyzetemből és Taehyungtól nem láttam nagyon semmit. Ahogy felemeltem a fejemet, Taehyung felém kapta a tekintetét. Vissza sietve mellém segített félig ülő helyzetbe húzni engem.
Egyik kezével a derekamat fogta meg, míg a másikkal pedig a nyakamat támasztotta, hogy rendesen lássam a műszert.
- Ezek itt a kezei.
- Olyan kicsik. - mormoltam.
Apró kis ujjak.
Könnyek szöktek a szemeimben és szipogni kezdtem, midőn Solar tovább mutogatta nekünk a babánkat.
- Olyan szép. - suttogtam.
Amikor Taehyung nem szólt semmit, felé fordítottam az arcomat. Láttam, hogy szemei megtelnek könnyekkel. Teljesen megbabonázott. Tekintete teljesen a képernyőre szegeződött, ahogy a babánkat bámulta.
Láttam a szerelmet a szemeiben.
Már most imádta a kicsit.
Birtoklást is láttam bennük.
Tudtam, hogy az élete árán is megfogja védeni a kicsit.
- Jól van a fiú? - kérdezte Taehyung rekedten.
Könnyek csorogtak végig az arcomon hangja érzelmes tónusától.
- Igen. Tényleg nincs miért aggódni. - mondta nyugodtan Solar.
Tovább kezdte mozgatni a kütyüt a hasamon. Ekkor a baba megmozdult. Elégedetten elmosolyodtam.
- Folyton azt mondogatod, hogy fiú. Akarjatok tudni a nemét? - kérdezte Solar, várakozóan nézett ránk.
Taehyung és egymásra meredtünk, ajkamba harapva bólintottam egyet. Taehyung visszafordult Solarhoz.
- Igen.
Solar néhány másodpercig csöndben mozgatta tovább az eszközt.
- A baba kissé félénk.
Hirtelen elmosolyodott.
- Egy kislány.
Egy zihálást hallatva nyíltak el egymástól az ajkaim. Taehyung megdermedt mellettem. A képernyőt bámulva néztem a babámat.
Egy lány
Kislányunk lesz.
- Egy lány. - suttogtam.
Taehyung továbbra is hallgatott, tekinteteit egy percre se mozdította el a képernyőről. Öklét a szája előtt tartotta és lehunyta a szemeit, összeszorult a szívem, mikor nem szólt semmit.
Fiút akart?
Többször is észrevettem, hogy fiút mondott a babánkra.
Még én is fiúként kezdtem el megszólítani a babát.
Amikor Taehyung kinyitotta a szemeit lehajolt hozzám majd lágyan az ajkaimra csókolt.
- Egy hercegnő. - suttogta.
A szívem szárnyalni kezdett.
- Hercegnőnk lesz, angyalom.
Hallottam a szerelmet a hangjában.
Tudtam, hogy ő is ugyanolyan boldog, mint én, ha nem jobban.
Solar ránk mosolygott és kikapcsolta a kis monitort. Kihúzott egy papírt és két részre vágta majd az egyiket át adta Taehyungnak.
- Itt van a kép.
A kelleténél tovább bámulta, de nem panaszkodtam.
Csak néztem, ahogy a lányunkat nézi.
A lányát.
Egy kislányt.
Mosolyra húztam az ajkaimat.
- Jungkoo, tudod, hogy mikor volt utoljára belső lázad? Tudom, hogy nem könnyű visszaidézni, de sokat segítene. Így pontosan betudom tájolni a szülést is. - magyarázta Solar.
Pánikszerűen Taehyungra néztem, a mellkasom hirtelen összeszorult. Megfogta a kezemet és bátorító pillantást vetett rám.
- Nem emlékszem, de tudom, hogy azelőtt volt a lázam...
A hangom elakadt a torkomban, Solor megértően bólintott.
- A mérés alapján azt mondanám, hogy körülbelül huszonnégy hetes terhes vagy. Ez öt és fél hónap. Majd nem hat hónapos.
Majdnem hat hónapos terhes vagyok.
Taehyung elmondta, hogy tizennyolc - majd nem négy és fél hónapig voltam bezárva.
Ez azt jelenti...
A tekintetem találkozott Taehyungéval.
- Ő a tiéd. (41. rész)
Nagyot nyelve bólintott. A homlokát az enyémhez nyomta és adott egy apró puszit az orrom hegyére.
- Ő a miénk.
Elmosolyodtam, az arcom nedves volt a könnyeimtől. Taehyung gyorsan letörölte őket.
- Nincs több sírás, angyalom.
- Ezek boldog könnyek.
Taehyung elmosolyodott.
- Jó a boldog könnyek még elfogadhatóak.
Solar megköszörülte a torkát majd mi gyorsan elhúzódtunk egymástól.
- A baba egészséges és te is. Öt nap múlva majd nézzetek vissza hozzám. Még két hétig itt leszek, arra az estre, hogy ha szükség lenne rám.
Bólintottam.
Taehyung vett néhány papírtörlőt és letörölte a gélt a hasamról. Megigazította rajtam a pólót majd ülőhelyzetbe segített.
- Most a traumáid miatt óvatosnak kell lenned Nincs stressz. A sok pihenés is fontos. Egyél egészségesen. Ahol boldog omega van, ott boldog baba is. - fejezte be Solar és megveregette a térdemet.
Taehyung segített felállni és magához húzott.
- Köszönöm. - mondtam halkan.
Kimentünk az irodából, az arcom már fájt a túlzott mosolygástól.
Jimin és a többiek a nappaliban vártak minket.
- Na? - kérdezte.
Taehyung és én egymásra néztünk, ő elmosolyodott, mielőtt a többiek felé fordult volna.
- Egy hercegnő. - jelentette be büszkén.
Jimin felsikított és magához húzott.
Haesook édesen elmosolyodott majd ő is megölelt engem.
- Gratulálok drágám. Köszönjük, hogy egy hercegnőt hordozol a szíved alatt. Olyan sok év telt el azóta, hogy egy újabb baba született volna ebben a házban.
Lassan elengedett majd megölelte Taehyungot is. Jimin ismét a karjai közé vont engem.
- Annyira boldog vagyok, kincsem.
Amikor ő is elengedett, észrevettem, hogy páran veszekednek.
Namjoon boldogan vigyorgott Seokjinra.
- Kérem a pénzt.
- Baszódj meg! Tuti fiú, itt mondom neked, Jungkook menj vissza. Solar biztos téved. Biztos, hogy fiú. - csattant fel Seokjin.
- Nem, ez egy lány. - morogta Jimin.
- Ötezer dollár, Seokjin. Ne legyél már ilyen gazember. - mondta Namjoon.
Fogadást kötöttek?
Megráztam a fejemet, mire Seokjin Namjoonra meredt. Hoseok az egyik sarokban állva éppen falatozott, félmosollyal az arcán és a csirkeszárnnyal a kezében intett felénk.
A szemem sarlából láttam, hogy Haejin és a Seungwon kijönnek az edzőteremből. Seungwon hirtelen megállt, mikor megpillantott engem. Taehyung átkarolta a vállamat majd a mellkasához húzva köszörülte meg a torkát.
-Kislányunk lesz.
Seungwon megdermedt és láttam, hogy egy nagyot nyelt.
Fájdalom villant fel szemeiben és az arca eltorzult a bánattól.
A szívem megfájdult érte.
Kezei ökölbe szorultak teste mellet majd szó nélkül elment. Taehyung felsóhajtott mellettem. Elhúzódtam Taehyungtól majd követtem őt. Nem tudtam elviselni a gondolatot, hogy fájdalmai vannak.
A felesége és a lánya halála még mindig kísértette őt.
Ha tehetném... enyhítenék a fájdalmán.
Taehyung megragadta a kezemet és visszahúzott.
- Hagyd őt, angyalom.
- Meg kell tennem, Taehyung. Kérlek. - könyörögtem, miközben a szemeimmel Seungwon alakját követtem az emelet felé.
Elhúztam a karomat és halványan rá mosolyogtam.
- Minden rendben lesz.
Taehyung szájon csókolva követtem Seungwont. A lépteim lelassultak, mikor a szobájához értem. Halkan bekopogtam, a kezem enyhén remegett az idegességtől.
Nem válaszolt.
Vártam és vártam.
Végül résnyire kinyitottam az ajtót és bekukucskáltam. A szoba majd nem sötét volt, az éjjeli szekrényen nyugvó lámpa égett csak. Lágy fényt varázsolt a szobába. Beljebb léptem és becsuktam magam mögött az ajtót.
Seungwon az ágy szélén ült, egy képkerettel a kezében.
Az ágyhoz lépkedve leültem mellé.
Csak csend honolt körülöttünk.
Most, hogy itt voltam vele, nem tudtam, hogy mit mondjak és hogyan csillapítsam a fájdalmát.
végül ő törte meg a csendet.
- Nagyon emlékeztetsz Seahra.
A hangja megtört volt, amitől a gyomrom felfordult. Láttam, hogy egy nő fotója van elhelyezve a képkeretben. Seah.
- Ő is olyan, mint te. Édes, gyönyörű és oly gyengéd. Ahogy rád nézek, mintha az én angyalkámat látnám. - suttogta, ujjaival a képet simogatta.
- Sajnálom. - motyogtam az ölembe nézve.
- Nem a te hibád. - Seungwon kinyitotta az egyik fiókot majd kivett egy másik képet. Odaadta nekem, úgy nézett ki, mint egy szonogram. - Nekünk is volt egy hercegnőnk. - mutatott a babára.
- Tudom. - mondtam halkan.
Ujjaimat végig vezettem a képen, a szívem gyötrődött az elvesztése miatt.
Seungwon a képkeretet is felém nyújtotta.
- Ez itt a feleségem.
A felesége.
Nem a volt.
Még ennyi év után is Seah a felesége volt.
A képet nézve láttam, hogy Taehyung kitől örökölte a szemeit.
- Szép.
- A legszebb. - értett egyet halkan kuncogva.
- Sajnálom a veszteségedet. Seah és a lányod nem ezt érdemelték. Nem érdemled meg azt, hogy ilyen fájdalmak között ébredsz fel minden nap. Fáj a szívem a veszteségedért. - vallottam be őszintén. - De most már jobb helyen vannak. Biztos vagyok benne, hogy most is vigyáznak rád.
- Valóban? - kérdezte megtörten a képet bámulva.
- Ők az angyalaid.
Egy könnycsepp hullott a képre, rájöttem, hogy sír.
- A te Seahd nagyon szeretett téged. Nem hinném, hogy ő is azt szeretné, hogy ilyen módon büntesd magadat. Azt akarta volna, hogy boldog légy. Tiszteld az emlékeit azzal, hogy mosolyogva és boldogan élsz, emlékezel rá. Biztos vagyok benne, hogy ezt kívánná neked.
Újra csend telepedett ránk, ideges lettem és a ruhám szegélyével kezdtem el játszani.
- Annyira hasonlítasz rá. - szólalt meg végül egy kisebb idő után.
Amikor nem tudtam, hogy mit válaszoljak erre, felálltam.
Ekkor a kis hercegnő is megmozdult a pocakomban. Talán jelentett valamit.
Talán a sors volt, tudtam, hogy mit kell tennem.
Lehajoltam és megfogtam Seungwon kezét, fejét hirtelen felemelte és meglepetten meredt rám. A hasamra tettem a kezét pont oda, ahol éppen a baba táncolt. Keményen szívta magába a levegőt és az arca összerándult, ahogy a könnyek végig folytak az arcán. A fénykép az ölébe esett, miközben a másik kezét a szájához kapta.
Taehyungra emlékeztetett.
Nagyon sok hasonlóság volt apa és fia közt.
Most láttam először.
Seungwon csak egy újabb megtört ember volt.
A hercegnő most egy erős rúgást intézett az a oldalamnak, amitől összerándultam.
- Erős. - motyogta.
Egy halovány mosoly jelent meg az arcán.
- Akárcsak az alfa apja. - nevettem fel.
- És az omega apja.
Soha sem számítottam arra, hogy ilyet fog nekem mondani. A szívem teljesen meglágyult.
- Köszönöm. - suttogtam, a hercegnő továbbra is a hasamban táncikált. - Seungwon, tudom, hogy engem nem kedvelsz, de ennek a kis hercegnőnek szüksége van a nagyapjára. - kezdtem. - Soha sem volt lehetőséged találkozni a hercegnőddel, de kérlek ne fordulj el ettől. Ő is ugyanolyan értékes.
Az említett egy újabbat rúgott, immáron egyenesen Seungwon kezébe.
Úgy tűnt, hogy ő is egyetért ezzel.
- Része lehetsz az életének, ha akarsz. Soha sem foglak megállítani. Kérlek, ne menekülj el előle. - tettem hozzá.
Nem válaszolt és egy idő után a baba is abba hagyta a mozgolódást. A keze leesett és az ölében lévő képeket bámulta. Vártam a választ, de amikor nem érkezett meg, lehunytam a szemeimet, midőn a szomorúság hulláma végig söpört rajtam.
Hátra léptem és az ajtó felé indultam, amikor hirtelen a hangja megállított.
- Szeretném.
A szívem hevesen vert, a kezemet a hasamra tettem.
Hallottad ezt, hercegnő?
- Nem volt lehetőségem a karjaimban tartani a hercegnőmet, de ezt az egyet szeretném a karjaimban tudni.
Szavai elegendő megerősítést jelentettek.
- Szerintem ez neki is tetszene.
Egy idő után kisétáltam a szobából, egyedül hagyva Seungwont a gondolataival.
Rendben lesz.
Taehyung a falnak dőlve várt rám, amint kiléptem a szobából a karjai közé húzott.
- Minden rendben lesz, Taehyung. - motyogtam boldogan a mellkasába.
Taehyung nem szólt semmit.
Csak gyengéden a hasamra simította egyik kezét.
Kisebb idő ölelkezés után nyomtam egy csókot a mellkasára, közvetlen a szíve fölé.
- Mehetünk a patakhoz? - kérdeztem elhúzódva.
- Menjünk. - mondta mosolyogva.
A patakhoz vezető sétánk lassú volt. Húztuk az időt, midőn kezeinket lóbáltuk.
Egy szó sem hangzott el.
Nem volt rá szükség.
Elég volt a csend.
Kényelmes volt.
Csak mi hárman voltunk.
Amikor leértünk a patakhoz, letelepedtem az egyik sziklára majd bele lógattam a vízbe.
Taehyung mögötte állt és a vállaimon tartotta kezeit.
- Boldog vagy? - kérdeztem a hasamat simogatva.
- Rettentően boldog vagyok, angyalom. Teljesen elvagyok ragadtatva.
- Végig fiúnak hitted a babát. Örülsz, hogy lány lesz?
Amikor nem válaszolt azonnal, ideges lettem. Megéreztem az ajkait a fülem mögött és egy csókot nyomott a bőrömre.
- Boldog vagyok.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam, ahogy folytatta, a szívem elégedetten szárnyalni kezdett.
- Azt hiszem, hogy legbelül minvégig egy kis hercegnőt szerettem volna. Miután elveszítettem.... - elhallgatott, de megértettem, hogy mire gondol. - Csak féltem. Nem akartam reménykedni, de amikor meghallottam, hogy lányról van szó, úgy éreztem, hogy a szívem felfordult. Esküszöm egy pillanatra leállt. Életemben nem voltam ilyen hihetetlenül boldog.
Neki dőltem a mellkasának és hátra döntöttem a fejemet.
- Én is örülök.
Taehyung lenézett rám, elmosolyodott és megcsókolta a homlokomat, az orromat majd végül az ajkaimat. Édesen birtokolta azokat.
- Annyira édes pillanat. Szinte rosszul érzem magam, hogy félbeszakítom.
Kikerekedtek a szemeim és megállt a szívem.
Megdermedtem és lassan érzéketlen lettem.
Nem.
Nem.
Nem.
Kérlek ne.
Az eszem sikoltozott, a szívem sírt, hirtelen fájni kezdett az egész testem.
Az a hang.
Ez nem történhet meg.
Nem most.
Éreztem, ahogy Taehyung lefagy mögöttem.
A mi helyzetünkből láttam, hogy az ajkai vicsorgásra görbülnek.
A félelem elhomályosította a látásomat. Megremegtem a rémülettől.
Abban a pillanatban csak elakartam tűnni, mint a kámfor.
Nem akartam létezni.
Messze akartam kerülni.... nagyon távol az Ördögtől.
Taehyung felegyenesedett majd megfordult.
Lassan felkeltem és megfordultam Taehyung mögött rejtőzve.
Pont nem láttam rá Byungchanra.
Teljesen Taehyung hátához bújtam.
Taehyung a dereka felé vezette a kezét, pont oda, ahol a fegyvere volt.
- A-a Ne mozdulj, különben lőni fogok. Bízz bennem, ezúttal megfogom tenni. - figyelmeztette Byungchan. - Lépj el tőle.
Taehyung nem mozdult.
- Lépj el tőle, különben lövök. Mi értelme hősködni? Miután lelőtelek, lelőhetem őt is. Tehát kurvára takarodj el attól, ami az enyém.
Taehyung keze továbbra is a derekán maradt és egy centit se mozdult.
Hallottam Byungchan nevetését.
Csengett tőle a fülem.
Gondolkodás nélkül kiléptem Taehyung háta mögül és mellé álltam.
Byungchan tekintete végig kalandozott rajtam, láttam aljas vigyorát.
- Hát itt vagy, szerelmem.
Megborzongtam a hangjától, de végig rajta tartottam a tekintetem.
Másképp nézett ki, szakállat növesztett, ruhája gyűrött volt. A szeme vörösnek, fáradtnak és... őrültnek tűnt. A mániákus csillogás a csontomig hatolt, csak félelmet éreztem. A fejem vadul szédült, a gyomrom görcsbe rándult, kezeimmel pedig a hercegnőt próbáltam védeni. Fájt a szívem, nagyon fájt.
- Ha nem menekültél volna el, életben tartottalak volna és a babánkat is. Most csak még jobban dühös vagyok ez miatt. Már nem érzem magam nagylelkűnek.
A pánik miatt összeszorult a torkom és Taehyungra pillantottam. Sztoikusan bámult Byungchanra.
Hogy lehetett ez lehetséges?
Pár pillanattal ezelőtt minden tökéletes volt.
Byungchan tett egy lépést felénk és rám szegezte a fegyvert. Tekintete Taehyungra vándorolt.
- Egy meggondolatlan mozdulat és szét loccsantom az agyát. Tudok, hogy csak egy másodpercbe telik.
Taehyung kezei ökölbe szorultak a test mellett. Térdre akartam zuhanni és kegyelemért könyörögni.
Byungchan tovább sétált felénk, már csak alig pár méter választott el minket.
A fegyvert ismét Taehyungra szegezte.
- Vajon ki lőjek le először?
Byungchan felém bökött a pisztollyal.
A légzésem felgyorsult és a mellkasom meg feszült.
Oldalra billentette a fejét, mielőtt Taehyung irányította volna a fegyvert.
- A megmentőt?
A szívem dadogott a fájdalomtól, gyengéden a mellkasomat kezdtem el dörzsölgetni.
Alig kaptam levegőt.
- Olyan gyáva vagy, Byungchan. Miért nem harcolsz úgy, mint egy férfi? - mordult fel Taehyung.
Byungchan ciccegett majd a hasamra célzott a fegyverrel.
NEM!
Sikítani akartam.
A szívem már lassan próbált ki törni a mellkasomból.
Remegő kezeimet óvóan fontam hasam köré.
- Ajj milyen aranyos. - gúnyolódott. - Akkor az ivadékot
A szemeim elkerekedtek.
Minden olyan gyorsan történt.
Láttam, hogy Taehyung előrelendült és ki rúgta Byungchan kezéből a fegyvert.
A fegyver elrepült, Taehyung erőteljesen a földre rántotta Byungchant, én pedig dermedten álltam és néztem, ahogy két férfi a földön gurulva harcol.
Nem veszíthettem el Taehyungot.
Egyszerűen nem lehetett.
Elvakított a rémület, ahogy figyelmet őket.
Vérért küzdöttek, abban a pillanatban nem tudtam eldönteni, hogy ki fog nyerni.
Tágra nyílt szemekkel kerestem a fegyvert.
Hová lett?
Amikor végre észre vettem egy fa mellett, tettem felé egy lépést, de megálltam, mikor Byungchan le lökte magáról Taehyungról. Egy másik fegyver volt a kezében.
Ó, kérlek, ne.
Felnevetett, nevetése tele volt őrülettel, amitől teljesen bőröm alá mászott a félelem és az undor. Fel se tűnt, hogy Byungchan teljesen ki van fulladva, úgy nézett ki, mint aki most futotta le a maratont.
Valami erősebbé és őrültebbé tette.
Taehyung lassan felém lépett.
Byungchan komoran mosolygott és rideg szemeit az enyémekre emelte.
- Azt hitted, hogy megszökhetsz? Úgy tűnik valamit elfelejtettél, Jungkook. Az enyém vagy.
Tényleg ő volt az Ördög.
Egy másodperc töredékéig azon tűnődtem, hogy hogyan lehet valaki ilyen kegyetlen.
A gondolat gyorsan el is szállt, mikor újra rám célzott a fegyverrel.
- Búcsúzz el, Taehyung.
Fel nyüszítettem, próbáltam elmenekülni ettől a borzalomtól, de az Ördög mindig megtalált és most tényleg nincs menekvés.
Ez volt....
Ez volt a végzetem.
A szívem nagyot dobbant, mikor láttam, hogy meghúzza a ravaszt.
A szemeim lecsukódtak, mikor két lövés dördült el.
Rémület járt át rajtam, miközben a fájdalomra vártam.
Teltek a másodpercek, de nem éreztem semmit.
Gyorsan kinyitottam a szemeimet.
Zihálva felkiáltottam, amikor megláttam Taehyungot, aki előttem állt, arca döbbenettel és fájdalommal volt spékelve.
- Nem! - kiáltottam és oda rohantam hozzá.
Átkaroltam és a kezeimet fel-alá mozgattam, sérüléseket keresve.
Nem.
Kérlek.
Ez egy rémálom volt.
Ez nem történhet meg.
Nem veszíthetem el Taehyungot.
Az arcom eltorzult, ahogy a fájdalom hullámról hullámra csapott át rajtam.
- Taehyung! - zokogtam kezeimet végig simítva rajta.
Taehyung megfogta a csípőmet és magához húzott. Kezei kétségbeesetten mozogtak a testemen ugyan úgy, mint az enyémek az övén.
- Hol sérültél meg? Mid fáj? A baba nem sérült meg? - kérdezte sürgetően, rekedtes hangon. - Kérlek, mondj valamit!
Bénító bánat söpört végig rajtam, miközben a mellkasába nyomva az arcomat sírtam.
- Nem esett bajunk. Te... felfogtad... a golyót...
- Jungkook! - Taehyung rémülten megrázogatott. - Nem. Téged talált el! Nem engem. Elkéstem.
Elgyötört zokogás szaladt ki ajkaim közül, a tüdőm fájdalmasan összeszorult, ahogy a fejemet ráztam. A gyomrom összerándult a heves zokogástól. Gyengéden Taehyung arcára simítottam.
- Nem sérültél meg? - kérdeztem.
Zavart láttam a szemeiben, kissé elhúzódott és végig mért engem. Én is pont ezt tettem.
- Nem vagy megsérülve. - jelentette ki.
És ő sem.
A szemeim tágra nyíltak, ahogy a vérem olyan gyorsan átszáguldott a testemen, hogy hirtelen gyengének éreztem magam. Nem hallottam mást, csak a fülemben hevesen kalapáló pulzusomat.
Mi történt?
- Akkor... ki kapta a golyókat? - suttogtam.
Ki pillantottam Taehyung karjai mögül, a látványtól elállt a lélegzetem. A gyötrelem összetörte a szívemet és térdre kényszerített. Túl gyenge voltam ahhoz, hogy állva maradjak. Túl gyenge voltam, ahhoz, hogy tisztán gondolkodjak.
Taehyung nagyot nyelt és magához szorított.
Jajgattam kínomban.
- NEM!