Taehyung
Seokjin el lépett a szoba túlsó végében elhelyezett asztaltól, majd vissza lépdelt hozzánk a kedvenc eszközével a kezében - a metszőollóval.
Általában különösebb erőfeszítés nélkül vágta le az ember ujjait, ezzel brutális és véres meglepetést okozva.
Hoseok is vissza tért hozzánk egy spirál késsel a kezében.
A kedvencem.
Hoseok át nyújtotta nekem a kést, miközben azt figyeltem, ahogy Seokjin munkához lát. Lassan kezdet bele a dolgokba, először csak néhány ütést adott le rá majd egy kis ideig fojtogatta is, de amikor még mindig nem beszélt, Seokjin a körmeihez futamodott.
Fájhatott, mint a kurva élet.
Yoongi sikolyait tompította a szájába tömött ruha anyag, de ahogy a teste remegett, nyilvánvaló volt, hogy szörnyű fájdalmai vannak.
Még mindegyik ujja a helyén volt.
Csak három körme hiányzott.
Felemeltem a kezemet és Seokjin egyből abbahagyta a munkát. Hoseok rántotta az anyagot Yoongi szájából, aki egyből felkiáltott, ahogy a fájdalom végig járta a testét. Kezei a karfához voltam szíjazva, láttam, hogy még az ujjai is remegtek. Ellepte őket a vér, fel nevettem a látványtól.
- Még most sem akarsz beszélni? - kérdeztem eltűnődve, miközben a véres rendetlenséget néztem körülötte.
- Baszódj... meg. - zihálta.
- Nem? Biztos? - gúnyolódtam. - Hát jó. Akkor élvezd.
Seokjin Yoongi mutató ujja felé tartotta a metszőollót.
Majd vágott egyet.
Várt.
A várakozás a lelki kínzás egyik formája volt.
A legjobb módja annak, hogy megtörj valakit.
A várakozás feszültté, riadtabbá tette őket. A félelmüknek nincs határa.
Fejben számoltam a másodperceket.
Egy.
Kettő.
Három.
Négy.
Öt.
Yoongi ismét felkiáltott.
Olyan hangos volt, hogy a fülem elkezdett csengeni tőle. Fájdalmas kiáltásai zene volt a füleimnek, leültem a mögöttem elhelyezett székre.
- Majd nem az egész ujj. - motyogta Seokjin, miközben a véres új percet bámulta.
- Győződj meg arról, hogy nem vérzik el. - emlékeztettem.
Még nem végeztünk vele.
Addig nem, amíg meg nem kaptuk a válaszainkat és Jungkookot nem helyeztük biztonságba.
Eltelt néhány perc majd még egy ujját elvesztette.
Mindkét kezén egy.
Vártam, hogy beszélni fog-e, de makacsul csöndben maradt. Csalódottan megingattam a fejemet majd felálltam, Seokjin egyből félre állt az útból.
Előre hajolva fogtam meg Yoongi állát.
- Ha beszélsz könyörületes leszek veled. - figyelmeztettem.
- Is... mer... lek. - nyögte ki nehezen. - Nem számít... ha beszélek... vagy nem... így se... úgy se... jutok ki innen élve.
Oldalra billentettem a fejemet és kíváncsi szemekkel néztem rá.
- Okos. Igazad van. Élve nem jutsz ki innen, de felgyorsíthatom a halálodat, ha beszélsz.
Egy újabb hazugság, amit biztosra tudott.
Amikor már megint nem szólt semmit, sóhajtottam egyet.
Ki élvezve az időmet írtam le körülötte egy kört, hogy levegőt tudjon venni.
Majd újra megálltam előtte.
A lábait bámulta, duzzadt ajkait makacsul összeszorította.
Könnyedén végig húztam az arcán a spirálkést, de nem nyomtam annyira a bőréhez a kést. Ez elég volt ahhoz, hogy tudassam vele, hogy mi fog vele történni ezután. Arca másik felé rakva a kést, immáron erősebben húztam végig bőrén az eszközt. A vére szivárogni kezdett. Összerándult, de csendben maradt, ajkába harapva próbálta magába fojtani a kilátásokat.
Tudtam, hogy az arcán gyötrelmesen égett a kés okozta seb. A nyakához vezetve az eszközt kentem rá arra a vérét. A bőre ki pirosodott, elhúzódtam tőle. Úgy tűnt, mintha nehezen tudna lélegezni.
Végig húzva a spirálkést a combján hagytam hátra egy nem annyira mély vágást. Pár perc múlva ettől is elviselhetetlen fájdalmai lesznek.
- Most már készen állsz a beszélgetésre? - kérdeztem, miután elcsendesültek a kiáltásai.
Felszisszenve nézett fel rám.
Megráztam a fejemet.
Hoseok fel-alá járkált a a szobában, míg Seokjin ismét munkához látott.
Még két köröm és ujj.
Aztán újabb vágásokat ejtettem a testén.
Párszor elhagytuk a szobát, ezzel egyedül hagyva Yoongit, hogy levegőt tudjon venni a fájdalmon keresztül. Majd aztán visszatértünk. Így ment ez... órákon keresztül.
***
Már reggel volt.
Egy órán keresztül járkáltam fel-alá Jimin szobája előtt, azon tanakodva, hogy bemenjek-e vagy sem.
Bűntudat nehezedett a szívemre. Ez miatt inkább kint maradtam.
Aztán áttértem a zongora terembe, azt kívántam, hogy bárcsak Jungkook ott lenne.
Újabb bűntudat.
A fájdalom újabb hulláma.
Egy óra önsajnálatban dagonyázás után lementem a pincébe.
A düh ismét úrra lett a testemen.
A levegőben vér szag telítődött.
Tele volt halállal és bizonytalansággal.
Yoongira bámultam, várva a reakcióját. Megindulva felé emelte fel a fejét lassan. Az arca szinte felismerhetetlen volt. Duzzadt, piros, zöld és lila keveréke. Több vágás is díszelgett rajta. Némelyik eléggé mély volt.
Duzzadt szemekkel meredt rám, láttam, ahogy állkapcsát kezdte el mozgatni. Kinyitotta a száját, de nem jött ki azon egy szó sem. Újra megpróbálta, de most egy gurgulázó hang jött ki belőle. Megpróbálta köszörülni a torkát és néhányszor köhögött, mielőtt mély levegőt vett volna.
Láttam, ahogy nagyot nyel majd ismét próbálkozni kezdett.
- Ő...
Nagyra nyílt szemekkel léptem előrébb.
- Hol van? - kérdeztem, szívem felgyorsult és olyan vadul dobogott, mint egy ketrecbe zárt madár.
- Ő... - ismét köhögni kezdett mielőtt folytatta volna. - A... házamban... van. Ott... bujkál... Byungchan. A házamat... használja... rejtekhelynek.
- A házadat? - mordult fel Seokjin.
Yoongi egy aprót bólintott.
Hajamba túrva fordultam meg majd ököllel a falba ütöttem.
Mindvégig.
Itt volt az orrunk előtt a megoldás.
- Induljatok. - parancsoltam Seokjinnak és Hoseoknak. - Merem remélni, hogy igazat mondasz. - mondtam Yoonginak.
Értetlenül bámult rám, láttam a szemeiben valamit. Szinte bűntudatnak tűnt.
- J... Jungkook... ott van.
- Miért most mondod el nekünk? Miért vártál addig, amíg szarrá verünk? - kérdezte Hoseok.
Én is pont ezen csodálkoztam.
Yoongi nem válaszolt.
Lehajtotta a fejét, de pont láttam, hogy az ajkait mozgatja.
Nem hallatszódott a hangja, de le tudtam olvasni az ajkairól.
Jimin.
Mély levegőt véve az emberem felé biccentettem.
Egyből kimentek. Egy utolsó pillantást vetve Yoongira mentem én is ki a szobából.
Namjoonnal az előszobában találkoztunk. Gyilkos tekintettel pillantott a pince ajtóra.
- Él még?
- Igen. Még ne öld meg. - parancsoltam.
Csak arra az esetre, ha hazudott volna.
Majd ha megtaláljuk Jungkookot, alá fogják írni a halálos ítéletüket. Tettem egy lépést előre, de megálltam.
- Hogy van Jimin?
Namjoon fájdalmas nyögést hallatott és az arca eltorzult.
- Sam kivette a golyókat és a magzatot. Ő... jól van.
Mély lélegzetet vett majd tekintetét a fal felé fordította. Szemei tele voltam megannyi fájdalommal.
Bárcsak ne ez lenne a valóság.
Yoongit milliónyi darabra akartam szét tépni.
Nehéz szívvel biccentettem a fejemet Namjoon felé.
- Tudjuk hol van Jungkook.
Fel sóhajtva a hajába túrt.
- Nem hagyhatom Jimint egyedül.
- Soha se kérném azt, hogy hagyd itt Jimint. A többiekkel megoldjuk.
Hálás pillantást küldött felém majd ott hagyva őt, mentem Seokjin és Hoseok után. Néhány emberem már kint vártak az autók mellett. Szó nélkül be ültem a kocsiba majd egy kisebb idő után Seokjin beült a volán mögé.
Feszült volt a hangulat Yoongi háza felé menet. Amikor megállt az autó, gyorsan kiszálltam. Ezúttal az embereim mentek elől, míg én hátul maradtam.
Hoseok kinyitotta az ajtót és egyből be is mentünk a házba. Amint beléptünk golyó záporok kezdetek el felénk irányulni.
A rohadék.
Byungchan készen állt és nem volt egyedül.
Az emberei körül vették a házat. Gyorsan le buktam elkerülve a golyót, amely a fejembe fúródhatott volna. Csalódottan felmorrantam majd az előttem álló férfire lőttem, a golyó áthatolt a szívén.
Nem volt időm gyerek játékra.
Megfordulva lőttem le minden férfit, aki az utamba került. Néhány a lábukba, nyakukba és fejükbe ment.
Az egész lövöldözés alatt Byungchan nem volt sehol.
Gyáva féreg.
Természetesen nem volt sehol.
Amikor a legtöbb ember a földön hevert, Seokjin és Hoseok felé biccentettem. Végig kutatták a házat, miközben folyamatosan lövöldöztek a többi emberre.
Hirtelen egy férfi termett előttem, aki a mellkasomra szegezte a fegyverét.
Meghúztam a ravaszt, de nem történt semmi.
Egy lövés visszhangzott fel a négy fal között. Égő fájdalomra számítottam a mellkasomban, de amikor fel néztem a férfi holtan esett össze.
A mellettem álló Seokjinra pillantottam. A nadrágjába törölte a fegyverét majd rám kacsintott.
- Szívesen.