Jungkook
A sötétség soha sem hagyott el engem igazán. Mindig is velem volt, arra pillanatra várva, hogy tönkre tegyen mindent.
Több hónap is eltelt, amióta megszöktem a rémálom elől, ami lassan, de biztosan megölt.
Az életemért futottam, egy olyan ember karjai közt végeztem, akiről azt hittem, hogy rosszabb lesz, mint a magam mögött hagyott múlt.
Nem hittem volna akkor, hogy ő lesz a megmentőm.
De a boldog befejezésem egy szempillantás alatt eltűnt, mindenem meg volt... és ezzel mindent elvesztettem.
Általában mindig el jön az az idő, amikor a nagy mennyiségű sötétség miatt meg kell adnod magad.
Megfulladsz benne.
Lett egy megmentőm és még mindig a boldog pillanatainkban sütkéreztem.
***
Jimin felrángatott engem az utolsó lépcső fokon is majd megállított Taehyung előtt.
- Azt gondoltam, hogy holnap elviszem Jungkookot vásárolni. Már egy ideje itt lakik és nincs semmi ruhája, kivéve azt a ruhát, amit anyutól kapott az első napján.
Vásárlás?
Döbbenten bámultam Jiminre.
Nem szólt nekem erről semmit.
A szemem sarkából láttam, hogy Taehyung engem néz, fel pillantva rá fonódtak össze tekinteteink.
Idegesen végig nyalva az ajkaimon játszottam az ingem szegélyével, átható tekintete alatt megborzongtam.
- Természetesen. El viheted. - mondta, midőn egy másodpercnyire se vette le rólam tekintetét. - De ezt miért is kérdezed meg egyáltalán? - kérdez és immáron gyanakodva nézett Jiminre.
Jimin meg forgatta a szemeit és a mellkasa előtt keresztbe fonta a karjait.
- Nem kérdeztem, hanem mondtam. Van köztük nem kis különbség. Csak tudatom veled, hogy ne őrülj meg és ne kezdj el pánikba esni, ha éppen nem találod Jungkookot.
Nem figyeltem Jimin szavaira, mert az agyam még mindig azt próbálta rögzíteni, amit Taehyung mondott.
Meg engedte, hogy ki menjek.
Taehyung meg engedte, hogy ki menjek a birtokról.
Szótlanul bámultam Taehyungot, testem enyhén remegett.
Soha sem hagyhattam el apám birtokát, még egy lépést se tehettem a kapun kívülre. Csak a hátsó kertig mehettem el.
Nem engedtek szabadon barangolni.
Minden napot és éjszakát a szobámba vagy a zongora szobába zárva töltöttem. Nem sokat tudtam a külvilágról.
De most már ki mehetek világot látni.
Elmehetek vásárolni... amire soha nem volt lehetőségem. Byungchan volt az, aki a ruhatáromat rendezte, csak azt viselhettem, amit ő kiválasztott. Úgy öltöztetett és úgy birtokolt engem, mint egy barbie babát.
Taehyung és Jimin hangja, olyanok voltak, mintha víz alól jöttek volna.
Csak Taehyung arcára tudtam koncentrálni.
Lassan vissza kaptam azokat a dolgokat, amiket eddig elveszítettem.
Taehyung vissza adta nekem az életem.
Szabadság.
Végre tényleg szabad voltam.
Az egyetlen dolog, amit mindig is akartam, reméltem és amiért minden este imádkoztam, midőn sírva álomba ringattam magamat.
Minden gyötrelmes éjszaka után ez volt az, amiről álmodtam.
Taehyung szemei ismét rám szegeződtek. Láttam, hogy homloka összeráncolódott az aggodalomtól.
- Jungkook?
Visszatérve a kábulatból bólintottam egyet.
- Igen?
- Biztos el akarsz menni holnap vásárolni? - kérdezte halkan.
Ismét bólintottam, de ezúttal mosolyra húztam az ajkaimat.
- Igen.
- Jó.
Egy apró mosolyt küldött felém majd hátat fordítva hagyott itt minket. Megragadtam Jimin kezeit, az izgalom végig járta a testemet és egy kissé remegni kezdtem.
- Elmehetek vásárolni? - kérdeztem, midőn a szemeibe bámultam, a szívem tele volt reménnyel.
- Persze, baby. Miért is ne? Nagy szükséged van új ruhákra. - mondta nevetve.
Folytattuk az utunkat a szobám felé. Olyan izgatott voltam, mint egy kis gyerek, aki éppen most kapja meg az új ajándékát.
- Mikor fogunk majd menni?
- Talán ebéd után?
- Jól hangzik. Alig várom. - motyogtam majd becsuktam magunk mögött az ajtót.
Jimin lehuppant az ágyra és a kezébe kapta a távirányítót.
- Szóval milyen filmet nézzünk?
Megvonva a vállamat feküdtem be mellé az ágyba, párnak közé dőlve néztem, ahogy a filmeket keresgélte.
- Nem tudom. Talán valami vicceset. - félbe hagyva a mondatot nézték Jiminre a szemem sarkából. - És romantikusat? - fejeztem be.
Fel nevetett.
- Értem, baby. Akkor a Szerelmünk Lapjai tökéletes is lesz.
- A Szerelmünk Lapjai? - kérdeztem, midőn ő elindította a filmet.
- Készítsd elő a zsepiket, Jungkook. Imádni fogod.
***
Egy fülem mögötti csókra ébredtem.
A csiklandozó érzéstől visszatértem a mély álomból és ásítottam egy nagyot.
Fel nyögve nyújtózkodtam, midőn a nap erősen az arcomba fénylett.
Éreztem, hogy a melegség végig járja az arcomat, elmosolyodtam.
Kinyitva a szemeimet véltem fel fedezni Taehyung alakját, aki éppen az ágy szélén ült. Már fel volt öltözve. Vizes tincsei a homlokához tapadtak.
- Jó reggelt. - mormolta, midőn el fésülte az arcomba omló hajtincseimet.
- Jó reggelt. - suttogtam vissza álmosan.
- A reggelinél majd találkozunk. - mondta Taehyung, miközben fel állt az ágyról.
Bólintva egyet néztem végig, ahogy mosolyogva kisétál a szobából. Amikor becsukódott mögötte az ajtó, hasra fordulva temettem arcomat a párnák közé.
Ma volt a nap. Elmehetek vásárolni.
Egy apró és izgatott kuncogást hallatva keltem fel majd a fürdőszobába mentem. Felfrissülés után magamra vettem a fekete farmeromat és a fekete ingemet. Ujjaimmal át fésülve a hajamat tűrtem pár tincset a fülem mögé, pont úgy, ahogy Taehyung szerette.
A mosoly lefagyott az arcomról, mikor megláttam a hegeimet a tükörben.
Nagyot nyelve le néztem a karomra és az ujjaimat végig vezettem a halvány rózsaszín vonalakon.
Byungchanra gondoltam.
Lassan elvesztettem azt a kis reményt is, ami a szívemben virított.
A szívem összeszorult.
Nem mehettem el vásárolni.
Nem volt lehetséges.
Főleg akkor, amikor kerestek engem.
Apám természetesen meghalt és Byungchan is.
De...
Mi van, ha kimegyek aztán a hűséges emberei megtalálnak és vissza visznek a pokolba, ahonnan megmenekültem.
Újra át kellene élnem azokat a rémálmokat.
Nem hiszem, hogy elég erős leszek ahhoz, hogy újra át éljem azokat.
Miután ekkora boldogságra tettem szert és ha vissza kellene mennem... nem élném túl.
Most találtam rá életem szerelmére, nem álltam készen arra, hogy elveszítsem.
Többször is mély levegőt véve próbáltam csillapítani a bennem feltörő pánikot. A mellkasomra tettem a kezemet és igyekeztem úgy szabályozni a légzésemet, ahogy Sam mutatta.
A világ végül már nem forgott körülöttem és a látásomat se volt már homályos. Fejcsóválva ki léptem a fürdőszobából majd egyből el is hagytam Taehyung szobáját.
Hogyan kellene ezt elmagyaráznom Jiminnek? Nagyon izgatott a mai nap miatt.
Mindent eltervezett, a vásárlást és még azt is, hogy utána be ülünk moziba aztán csak vacsora után jönnénk haza.
Bűntudatot éreztem, mert tudtam, hogy ezzel elrontom a jó kedvét.
Az ebéd felszolgálása után gyors kifogásként felhoztam, hogy rosszul érzem magam azt remélve, hogy az egész természetesnek fog hangzani.
- Azt hiszem, hogy el megyek le dőlök. Nem érzem magam annyira jól. - mondtam halkan Jimin mellett állva.
Oldalra pillantva rá láttam, hogy ajkait szomorúan lebiggyesztette.
- Rendben. Menj csak, tarts egy kis szünetet. - válaszolta majd vissza fordult az asztalhoz.
Éreztem a hátamon Taehyung tekintetét, ahogy az emelet felé vettem az irányt, nem néztem hátra. A szobámba érve az ágyba zuhantam és a párnák közé nyomtam az arcomat, érzelmileg és fizikailag is teljesen kimerültnek éreztem magamat.
Mindkét életem folyton keresztezték egymást.
A múltam.
A jelenem.
Nem tudtam hátra hagyni a múltamat.
Amikor meghallottam Jimin hangját, gyorsan felültem.
- Jungkook, én vagyok az. Bemehetek?
Remegő kezemet a homlokomhoz nyomtam, midőn a feszültségtől remegtem. Nagyot nyelve felálltam és meg indultam az ajtó felé.
Gondolkozz.
Gondolkozz, Jungkook.
Találj ki valamit.
- Jövök. - kiáltottam remegő hangon.
Az egyik kezemet a kilincsre tettem, miközben a másikkal a hasamat fogtam. Ki nyitva az ajtót villantottam egy erőltetett mosolyt Jiminre.
- Hé, jól vagy? - kérdezte aggódva és szélesebbre nyitotta az ajtót, hogy be tudjon jönni.
- Nem igazán vagyok jól. Fáj a fejem és az előbb a hasam is elkezdett fájni. - motyogtam midőn a hasamat fogva a falnak dőltem.
Jimin egy sajnálkozó pillantást vetve rám szomorúan bólintott egyet.
- Szorongsz? Rendben van, hmmm. Ne törődj vele.
Bólintottam egyet. Ez legalább az igazság volt és így ez el temette a koholt hazugságomat.
- Semmi gond. Ha szeretnél, akkor tudunk a neten is vásárolni. - javasolta.
- Oké. - válaszoltam mosolyogva.
Ez sokkal jobban hangzott, de fogalmam sem volt, hogy hogyan lehetne online vásárolni.
Mennyi mindenről maradtam le az életem során, miközben apámmal és Byungchannal éltem?
- Mindjárt vissza jövök. Hagy hozzam át a laptopomat. - Jimin gyorsan ki sietett a szobámból.
Vissza mentem az ágyamhoz és leültem.
A szatén takarón húzogattam a kezemet, a puhasága lassan nyugalmat hozott nekem. Szemeimet lehunyva próbáltam megszabadulni a negatív és a fájdalmas gondolatoktól.
Abba kellett hagynom a múltra való vissza emlékezéseket.
- Vissza tértem! - jelentette be hangosan Jimin, amikor belépett a szobába. - Jól van akkor kezdjük neki a vásárlásnak. - folytatta majd közénk helyezte a laptopot.
Nem tudtam nem nevetni a lelkesedésén, tudta, hogy hogyan kell a helyzetet könnyíteni.
A legfontosabb az az, hogy Jimin tudta, hogy hogyan kell megnevettetni és pontosan erre volt szükségem.
***
El vásárolgattunk egy darabig, oké, órákig vásároltunk.
Jimin szinte egy vadállattá változott a vásárlás közben, teljesen megszállott lett.
- Vásárolj a kifulladásig. - motyogta Jimin majd végül be csukta a laptopját.
- Mennyibe került mindez? Te fizeted ki nekem? - kérdeztem gyorsan.
Jimin megvonta a vállait majd az oldalára fordult, hogy szembe nézzen velem.
- Minden okés. A következő vásárlásnál majd felhasználhatod a fizetésed.
- De mennyi volt? Rengeteg ruhát vettünk. Az a kék flitteres ing pedig... rohadt drága volt. - szálltam szembe vele.
- Nem tudom. Kétezer won körül lehetett. - motyogta az orra alatt. - És mielőtt elkezdenéd, meg van rá a pénz. Lehet, hogy szobalányként dolgozok, - hangsúlyozta ki a szobalány szót, miközben a szemeit forgatta. - de Taehyung magas fizetést ad nekem. Plusz mindenféle juttatást is.
- A testvériség előnyei?
Jimin nevetve bólintott egyet.
- A fenébe ettől tisztára szörnyű embernek tűnök.
- Nem, dehogy. Úgy szeret téged, mintha a testvére lennél és Haesookot pedig úgy szereti, mintha az anyja lenne. Ez nagyon nyilvánvaló. Biztos vagyok benne, hogy a többiek is így éreznek. - mondtam, midőn le feküdtem Jimin mellé.
Mindannyian tesztelték Jimint és Haesookot.
A köztük ki alakult kötődés mindig szótlanul hagyott engem, ők voltak a család valódi definíciója.
Nem vérből, hanem választásból. Ez valami olyasmi volt, ami soha sem volt az én családomban.
Jimin és én egy ideig csak szótlanul feküdtünk és a plafont bámultuk, elmerültünk a gondolatainkban.
Amikor megtörte a csendet, nem számítottam arra, hogy ezeket fogja mondani.
- Jungkook?
- Hmm...?
- Furcsa vagyok, nem de?
A kérdés hallatán összezavarodtam. Az oldalamra fordultam, hogy szembe legyek vele, míg ő továbbra is a plafont bámulta.
- Nem. Egyáltalán nem. Miért kérdezed ezt?
- Mindig azt mondogatják, hogy furcsa vagyok. Érettebbnek kellene lennem és bla bla bla...
- Ki mondta ezt? Ez szörnyű. - mondtam felháborodottan.
Jimin volt a legkedvesebb ember, akit valaha ismertem.
- A barátaim. - válaszolta még mindig a mennyezetet bámulva. - Nincs sok barátom. Sokukat elveszítettem az évek során.
- Ezt hogy érted? - kérdeztem, a szívem egyre jobban összeszorult az arckifejezésétől.
Néhány percig néma maradt, egyre sűrűsödött körülöttünk a feszültség, mintha egy sötét felhő telepedett volna le ránk.
- Beteg voltam. - ismerte be végül. Egy halk beismerés volt. Zavartan bámultam rá.
- Beteg? Súlyos beteg? - kérdeztem, midőn közelebb fészkeltem hozzá.
Jimin bólintott egyet.
- Tizenkilenc éves koromban Hepatitis C-ben szenvedtem. Miután sikerült meggyógyulnom, rá egy évre Leukémiás lettem. Nem rég lett két éve, hogy rák mentes vagyok és szerencsére a hajam is vissza nőt rendesen.
A beismerése megdöbbentett. Nem tudtam, hogy mit mondjak. Egyszer se gondoltam volna, hogy halálos beteg volt.
- Tudod néha, amikor halál közeli élményben részesülsz, rájössz, hogy mi is hiányzik igazán belőled és, hogy mi természetes. Én természetesnek vettem az életemet. Miután meg gyógyultam úgy döntöttem, hogy úgy fogom élni az életem, mintha az lenne az utolsó napom. Boldog akarok lenni, hogy később ne bánjam meg.
Jimin elhallgatott és egy könnycsepp folyt végig az arcán.
Felemeltem a kezemet és le töröltem a könnycseppet.
Mielőtt el vettem volna a kezemet, gyorsan megragadta azt.
- De amikor kikerültem a kórházból, miután évekig küzdöttem az életben maradásért, rájöttem, hogy az összes barátom magamra hagyott. Ők tovább léptek, megpróbáltam visszatérni a régi életembe, de már tudom, hogy milyen érzés nem kívánt személynek lenni. Boldogtalan voltam.
Ujjaim meg feszültek az övéi körül, erőt adva neki a folytatáshoz. Jimin szavaitól könnyek szöktek a szemeibe.
Tudtam, hogy milyen nem kívánt személynek lenni.
Tudtam milyen boldogtalannak lenni.
Így próbáltam egy kisebb résznyi erőt adni neki magamból.
- Tehát otthagytam a sulit. Mindig is diplomát akartam szerezni. Ügyvéd akartam lenni. Kis korom óta ez volt a tervem, de már nem volt erőm végig csinálni. Már akkor huszonöt éves voltam, elvesztem és nem volt életcélom. Fullasztó érzés volt. Gyengének éreztem magamat. Szóval visszajöttem, hogy anyuval és a többiekkel éljek.
Jimin fel nevetett majd velem szembe fordult.
- Nem gondoltam volna, hogy itt megfogom találni a boldogságot, de végül sikerült. - meg vonta a vállat mielőtt folytatta volna. - Hát ez az életem most, de nem akarok túl érett lenni. Szabadon akarok élni.
- Örülök, hogy tovább tudtál lépni. - suttogtam, miközben le töröltem az arcáról a könnyeket. - Szerintem nem vagy fura. Szerintem te vagy a legjobb ember a világon.
- Őszintén te vagy az első igaz barátom ilyen hosszú idő óta. Oké ez elég szánalmasnak hangzott, nem de?
Fel nevetve megráztam a fejemet.
- Nyugi nem. Nekem is te vagy az első igaz barátom.
- Azta. - suttogta Jimin.
- Hát igen.
- Most rajtad a sor. - bökte meg a mellkasomat.
- Tessék? - kérdeztem zavartan.
- El mondtam egy titkomat. Most rajtad a sor.
Elengedtem a kezét és ismét a hátamra feküdtem.
Megosztani valamit? Mit kéne megosztanom vele?
Az igazságom... az egész nagyon zavaros volt.
Még nem vagyok képes el mondani neki a teljese igazságot.
De talán egy részét...
- El vagyok jegyezve. - suttogtam, midőn rezzenéstelenül a plafont bámultam.
Jimin teljes csendben feküdt mellettem. Aztán gyorsan felült.
- Mi-micsoda? - dörmögte.
A szavak csak úgy ki csúsztak az ajkaim közül, mielőtt megállíthattam volna őket. Kábult voltam, az eszem elveszett, ahogy újra a múltba merültem. Képek képek után, emlékek emlékek után villant fel a szemeim előtt.
- Nem egy jó ember volt. Megvert. Sokszor megerőszakolt. Nem tudok szinte semmit se a külvilágról, mert soha sem engedett ki. Ő irányított. Amikor már nem bírtam, elmenekültem, így találtam rá Taehyungra. Be bújtam a kocsijába, hogy el tudjak szökni.
- Jungkook. - zihálta Jimin, ujjait össze kulcsolta az enyéimmel.
- Azt mondta, hogy szeret engem. Túlságosan is szeretett. A szerelme fájdalmas megszállottsággá vált.
- Ez nem szerelem volt, Jungkook. - mondta majd megszorította a kezeimet.
- Tudom. - mondtam halkan.
Most, hogy bele gondoltam, tudtam, hogy Jiminnek igaza van. Byungchan soha sem szeretett engem. Számára én csak egy birtokolandó tárgy voltam.
Nem ember... nem valaki, akit szeretett.
A megszállottam volt, a bukásom volt.
A rémálmom.
Most már tudtam, hogy mit is jelent valójában a szerelem.
A szerelem lágy csókokat, gyengéd simogatásokat, édes szavakat és megértést jelentett.
Byungchantól egyiket se kaptam meg...
De itt végre meg kaptam.
- Ki ő? Taehyung ki fogja nyírni azt a szánalmas embert. Istenem, nem is tudom, hogy minek nevezzem inkább. Alig várom, hogy Taehyung a kezeivel vessen véget az életének. Azt fogja kívánni, hogy bárcsak ne nézett volna rád. -mormogta, midőn a kezeimet szorongatta.
Amikor nem szólaltam meg, Jimin közelebb csúszott hozzám és a vállamra tette a kezét.
- Jungkook, Taehyung tudja? Elmondtad neki?
Némán megráztam a fejemet, miközben a torkom összeszorult.
- El kell mondanod neki. Tudnia kell.
- Tudja, hogy megerőszakoltak, de nem vagyok hajlandó elmondani neki a többit. Meg fogom tenni, de... nem most. Nem hiszem, hogy valaha is készen fogok állni rá. Tisztában vagyok vele, hogy egy nap muszáj leszek elmondani neki.
- Jungkook-
- És te sem mondhatod el neki. Kérlek Jimin. - könyörögtem, gyorsan fel ülve fogtam kezeim közé a mancsait.
- Ez nem az én történetem, amit nekem el mondani. Te magad kell el mondanod neki. De ezt sokáig úgy sem fogod tudni, eltitkolni előle. A végén csak ártani fogsz neki. Taehyungnak tudnia kell.
- Majd... elmondom neki. Csak... nem most.
Halogattam az igazságot, azt remélve, hogy ezzel majd időt nyerek.
Próbáltam megtalálni a bátorságomat.
Nem akartam az eddigi meg kapott dolgokat elveszíteni.
Még nem.
***
- Jungkook, vigyázz. Le fogsz esni azokról a sziklákról. - kiáltott utánam Taehyung.
Szabadon nevetgélve ugráltam az egyik szikláról a másikra, mielőtt a hideg patakba landoltam volna.
A hideg víz elnyelte a csupasz lábaimat majd a bokám fölé emelkedett.
- Jaj, de hideg! - sikítottam fel.
- Még mindig ahhoz ragaszkodsz, hogy beáztasd a lábaidat? - motyogta, miközben közelebb jött hozzám.
- Tökre jó érzés. Neked is ki kéne próbálnod. - javasoltam mosolyogva, ahogy felé fordultam.
- Nem. Jó vagyok én így. - mondta Taehyung majd megállt a patak partján, kezét fekete nadrágjába temette.
Egy hét telt el azóta, amióta Jiminnel beszéltem.
Minden nap kísértésbe estem azzal kapcsolatban, hogy elmondjam neki az igazat, de a reakciójától való félelmem csak megnehezítette a dolgomat.
Nem akartam a gyűlöletet vagy az undort a szemeiben látni.
Továbbra is azt akartam, hogy ugyanazokkal a szerető, gyengéd és lágy szemekkel nézzen rám.
A mosolyát akartam.
Lágy szavait és gyengéd simogatásait.
Örökké ezeket akartam érezni.
Minden nap Taehyunggal a mennyországban éreztem magamat.
Egy leheletnyi friss levegő.
A boldogság ragyogása.
Ő volt a boldogságom.
Eljutottam arra a pontra, hogy a tekintetét is kívánjam neki.
Olyan volt, mint egy drog, ami miatt már függő lettem.
- Nem akarsz be jönni a vízbe? - duzzogtam.
Taehyung némán megrázta a fejét. Szemei élénken csillogtak a napfényben.
Egy mosolyt küldve felé hajoltam le majd egy adag vizet vettem a mancsaim közé. Lépeseim lassúak voltak, ahogy felé vettem az irányt majd oda érve hozzá az orra alá dugtam a kezeimet.
- Tessék. - kuncogtam.
Mielőtt bármit is tehetett volna az arcába fröcsköltem a hideg vizet. Taehyung összerezzent majd meglepetten kiegyenesedett.
- Mi a... - morogta, miközben az arcát az inge ujjába törölgette.
Kezem mögé rejtve az arcomat nevettem fel és hátráltam pár lépést.
- Hoppá. - dugtam ki rá a nyelvemet.
Taehyung kérdőn fel vonta a szemöldökét majd egy halálos, féloldalas mosoly jelent meg az arcán. Szemei pimaszul felcsillantak, miközben oldalra döntötte a fejét. Anélkül, hogy szólt volna bármit is, levette az öltöny kabátját és a fűbe dobta azt. Feltűrve az ing ujjait rázta meg a fejét.
- Adok egy kis előnyt, cicám. - mondta mély és pimasz hangon.
Kiengedtem egy apró nevetést.
- Nem fogsz tudni elkapni. - ki ugrottam a vízből majd gyorsan el szaladtam mellette.
- Azt majd meglátjuk. - kiáltotta utánam.
A hátam mögé pillantva láttam, hogy minden erejét bele adva indult meg utánam.
Egy sikolyt hallatva kezdtem el gyorsabban futni majd irányt váltva futottam immáron a patak felé. Éreztem, hogy egyre közelebb ér hozzám, amint a patak széléhez értem a karjai szorosan a derekam köré fonódtak és egyből magához húzott.
Taehyung megemelt engem és megpördült velem, az egész patak part a nevetésemtől visszhangzott.
- Meg vagy. - súgta a fülembe majd egy kisebb puszit nyomott a tarkómra. - Mindig elfoglak kapni, cicám. - a karjai közé bújva nyomtam a hátamat a mellkasának.
- Nagyon rossz voltál. Kis csibész.
- Taehyung. - ziháltam, mire nyomott egy újabb puszit immáron a fülem mögé.
Éppen meg akartam fordulni a karjai közt, mikor is a lábam megcsúszott a nedves füvön. Szemeim nagyra nyíltak és egy sikolyt hallattam, midőn próbáltam Taehyung gallérjához nyúlni, hogy megtartsam magam.
- Baszki. - káromkodta.
Minden olyan gyorsan történt.
Először elestem aztán mégsem.
Amint kiegyenesedtem víz csobogást és egy sor káromkodást hallottam meg.
Gyorsan szembe fordulva a patakkal láttam meg Taehyungot majd kitört belőlem a nevetés.
Teljesen elterült a vízben és tetőtől talpig vizes volt, arcára totálisan kiült a meglepettség.
Gyorsan abbahagytam a nevetés, mikor megláttam, hogy az arca kifejezéstelen lett.
Dermedten állva a helyemen haraptam alsó ajkamba, féltem, hogy dühös lesz.
Egy pillanatig csend honolt körülöttünk. Aztán felhangzott egy hangos nevetés, amitől enyhén megugrottam.
Döbbenten bámultam Taehyungra. Nevetett. Kim Taehyung nevetett. Még soha sem láttam és hallottam őt nevetni. Mindig is merengő ember volt, arca folyton szenvtelen és komoly volt.
Időnként megjelent pár nagy mosoly az arcán, de soha sem nevetett. Mintha meglett volna tiltva neki.
Egy ilyen öröm teli hang Taehyungtól igazán idegennek tűnt.
Nevetés mély és gazdag volt.
Az egész arca felragyogott. Az egész teste remegett, ámultan néztem őt.
Ilyen gyönyörű hang egy ilyen megtört embertől.
Mikor nevetett utoljára ilyen szabadon?
Ez... bármit is éreztem a szívemben, a mellkasom megtelt meg nem nevezett érzelmekkel... ez maga volt a mennyország.
Ez volt az igazi boldogság.
Egy hatalmas mosoly terült el az arcomon.
- Soha se hallottak még nevetni. - suttogtam, ahogy a patak széléhez térdeltem.
Taehyung gyorsan abbahagyta a nevetést és egy pillanatra zavartnak tűnt, mintha nem akarná elhinni, hogy tényleg nevetett. Oldalra billentette a fejét és egy furcsa arckifejezéssel az arcán nézett rám.
Majd elmosolyodott.
- Korábban nem volt okom nevetni. - suttogta.
El vesztünk egymás szemeiben. Egyszer se fordítottuk el a tekintetünket, nem voltunk hajlandóak megszakítani ezt a kapcsolatot.
Megszakítva a szemkontaktust néztem le a hömpölygő vízre.
- Nem azt mondtad, hogy nem akarsz vizes lenni, huh? - ingereltem direkt.
Taehyung halkan fel kuncogott.
- Hogy a fenébe lehet az, hogy én a vízbe estem te pedig nem? - motyogta az orra alatt.
A kérdésére megvontam a vállaimat.
- Segíts fel. - mondta és felém nyújtotta a kezét. Ahelyett, hogy megfogtam volna a kezét, meg forgattam a szemeimet és megráztam a fejemet.
- Tudom mit akarsz. Nem fogom bedőlni neked.
Drámaian a mellkasára tette a kezét.
- Megbántottál, cica.
Incselkedő arckifejezésén megráztam a fejemet és felálltam.
- Ki kellene jönnöd a vízből, különben megfázol. Kezd hideg lenni.
- Tényleg szükségem van a segítségedre, Jungkook. Azt hiszem, hogy megsértettem a hátamat.
Szavai hallatán elakadt a lélegzetem.
- Mi?
Pánikkal megtelt szívvel a vízbe rohantam majd lehajolva felé nyújtottam a kezemet.
- Ó, istenem. Annyira sajnálom. Hol fáj?
Amikor rá jöttem a hibámra már túl késő volt. Fájdalmas arckifejezését egy pimasz mosoly váltotta fel. Taehyung megfogta a kezemet és magához rántott. A következő dolog amire feleszméltem az már az volt, hogy a félig a mellkasán fekszem.
- Hoppá. - utánozta le a nem rég hallott szavaimat.
Finoman a karjára csapva néztem le rá.
- Taehyung! -dorgáltam.
- Mi az? - próbál ártatlanságot színlelni.
- Annyira rossz vagy. - mormoltam fejemet csóválva.
Megérezve kezét a tarkómon vezette ujjait egyből a hajamba. Addig húzta a fejemet, amíg ajkaink között csak pár centi volt.
- Soha nem mondtam azt, hogy jó vagyok. - válaszolta, hangja még rekedtesebbnek hangzott.
Majd egy kemény és heves csókba invitálta az ajkaimat. Teljesen birtokló volt.
Nyelvével végig szántott az alsó ajkamon arra késztetve engem, hogy bejutást engedjek neki. Egyből engedelmeskedve neki nyitottam el ajkaimat egymástól. A szabad kezét arcomra helyezve húzott egyre jobban magához.
Megannyi érzés tombolt emögött a csók mögött, azt akartam, hogy örökké tartson.
Levegőre éhezve elszakadtam ajkaitól, hogy tudjak egy gyorsan szusszanni, mielőtt Taehyung ismét ajkaimra tapadt volna.
Nyelve táncot járt az enyémmel. Követelt engem.
Elhúzódva ajkaimtól adott azok szélére egy kisebb csókot majd végig csókolgatva arcélemet tért át a nyakamra. Hátra vetve fejemet biztosítottam nagyobb hozzáférést neki. Teljesen elvesztem, csókjai és érintései totálisan megőrjítettek engem.
Taehyung felült majd rögtön fel is állt, ezzel dereka köré tudtam fonni a lábaimat. Ajkai egyszer sem hagyták el a bőrömet, amikor ki sétált velem a vízből.
Az egyik fának nyomva engem mélyesztette ujjait a csípőmbe, miközben ajkait ismét az enyéimhez nyomta. Szorosan markolva a hajamat húzta hátra a fejemet. Éreztem, hogy merev férfiassága a lábaim között pihen. Ujjaim meg feszültek a vállain.
Taehyung hirtelen teljesen elhúzódott tőlem.
Szemeimet gyorsan kinyitva néztem rá meglepetten, midőn mindketten a levegőért kapkodtunk, homlokát lassan az enyémnek döntötte.
- Itt meg kell állnunk. - monda durcásan, szemei még mindig csukva voltak.
Köszönöm.
A kezeim a válláról a nyakára vándoroltak, meg kapaszkodva benne. Ő volt a megmentő kegyelmem.
- Oké.
Mély levegőt vett és ki nyitotta a szemeit.
Vágy.
Ezt láttam.
A szemei csillogtak vágytól.
- Taehyung.
Megrázta a fejét.
- Csak egy percre van szükségem. -mondta, mielőtt újra lehunyta volna a szemeit és még egy mély levegőt vett volna.
Taehyung mindig leállította magát.
Értem.
Félre tette a szükségleteit és megadta nekem azokat, amikre nekem volt szükségem.
Mindig rám gondolt először.
Az összeomlásom soha sem követelt többet. Ez volt az első alakalom, hogy így elvesztette maga felett az uralmát, még se engedte, hogy túl messzire menjen.
Finoman végig simítottam kezemet az arcán. Egy apró puszit nyomtam az orrára, közvetlen az anyajegyére majd egy gyors csókot adtam ajkaira.
- Köszönöm. - mondtam, miközben homlokomat az övéhez döntöttem.