Mindennél SM ff

2. évad 3. rész

Mivel természetesen a kórházakban miért is lenne redőny, ezért a napfényre keltem fel. Próbáltam a szememet hozzászoktatni a hirtelen jövő világossághoz ami csak pár perc után sikerült. Ahogy ránéztem a mellettem levő székre láttam hogy Shawn alszik rajta.

Lassan elnyíltak ajkaim és nagy szemekkel figyeltem a popsztárt aki a fekvőhelyem mellett levő székeken aludt.

Miután tegnap este dr. Brown kiment a szobámból teljesen egyedül maradtam és a gondolataim is velem voltak. Telefonomat teljesen felesleges volt használnom, és nem csak azért mert ripityára tört hanem mert nem akartam a rólam és a Shawnról szóló cikkeket olvasni. Vagy csak szimplán nem akartam a hogy nyilvános pánikrohamom szembe jöjjön velem valamelyik posztban. Így hát maradt az az egyetlen opció hogy gondolkozok amíg el nem aludtam.

Pár óra múlva - igazából fogalmam sincs hogy mennyi idő telt el - Shawn ébredezni kezdett a széken.

- Jó reggelt. - ásított - Mióta vagy fent?

- Jó reggelt. - mondtam - Igazából fogalmam sincs, az órát nem nagyon néztem. - vontam meg a vállamat. Eszembe jutott a tegnap este, amikor megkértem hogy bújjon be mellém az ágyba. - Esetleg - vettem egy mély levegőt - lehetne hogy a tegnap éjszakát elfelejtjük?

Láttam ahogy lefagy. Konkrétan az arcán át suhant valami. És igen, pontosan nagyon jól tudtam hogy mi az. Láttam ahogy próbál a fejembe látni hogy mégis miért szeretném ezt. A válasz egyszerű. Nem szeretném ha mégegyszer megtörténne ami a múltkor. Nem szeretném hogy megcsaljon, és ezzel csak magamat szeretném megvédeni egy újabb mélyzuhanástól. Mert való igaz, hogy még nem voltam túl Shawnon, de már abba a fázisba léptem át amikor már nem nulla-huszonnégyben a fejemben jár.

- Biztos hogy ezt szeretnéd? - kérdezte visszafojtott lélegzettel.

- Igen biztos. - bólintottam magabiztosan, közben pedig azt sem tudtam hogy mit szeretnék. Az egyik részem azt mondta hogy maradjon itt és béküljünk ki, és minden jó lesz, a másik felem pedig hogy küldjem el, nem kell nekem újabb csalódás.

- A-akkor én szerintem megyek is. - állt fel.

- Ne - szaladt ki a számon és a keze után kaptam - úgy értem, ha szeretnél menj nyugodtan.

- Most, mit csináljak? Teljesen összezavarsz! - rázta meg a fejét.

- Fogalmam sincs. - gyülekeztek könnyek a szemembe - Nem hiszem el hogy még ezt is elrontom. - sírtam fel.

- Shh, hé - emelte fel a fejemet Shawn hogy a szemembe tudjon nézni - Megértem ha össze vagy zavarodva, hiszen én is. - mosolygott.

- De akkor is, az egyik részem azt mondja hogy maradj a másik pedig hogy menj el. Mert szeretlek, csak nem akarok újra csalódni. És Shawn - nézett a szemembe - nem kerestél, egy üzenetet sem írtál.

- Igen - állt fel és a hajába vezette kezeit majd azokat elég erősen meg is húzta - mert nem tudtam mit mondhatnék. De azt hiszem én most megyek, remélem lassan téged is kiengednek. Ma nem hiszem hogy betudok jönni majd este. Vigyázz magadra! - nyomott puszit a homlokomra.

Elsuttogtam egy szia-t, majd a szomorúság teljesen átvette a testem felett az irányítást. Éreztem hogy ennek megint nem lesz jó vége, de mire már észbe kaptam már réges-rég a pánikrohamban voltam. Már reflexszerűen nyomtam meg a nővérhívó gombot többször, mire berobbant egy az ajtón. Ahogy meglátta hogy milyen állapotban vagyok kiszaladt és dr. Brownt az orvosomat hívta.

Pár perc múlva már ott álltak az ágyam felett, mire az orvos belém szúrt egy injekciót hogy kicsit kikapcsoljak. Igen, megint nyugtatót. Ha így folytatja akkor lassan már meg is halok. Na mindegy.  

•••

- Hogy mi baja van? - hallottam anya kiakadását a folyosón. - Pánikroham, szorongás. Depressziója nincs? - szép keltés mondhatom. Gyorsan rápillantottam a faliórára ami este kilencet mutatott. Hűha, jól kivoltam ütve ezek szerint.

- Nézze hölgyem, a lánya nagyon nincs jól. És természetesen nincsenek depresszióra utaló jelek. Viszont még pihen úgyhogy jöjjenek vissza holnap délelőtt. - hallottam az ajtóm előtt.

Szuper, már csak az kéne hogy anya leordítsa a fejemet amiért ezekről nem szóltam neki.

Hallottam ahogy édesanyám sóhajt egy nagyot majd elindul. Lépései egyre távolodtak - legalábbis úgy hallottam - amiből arra következtettem hogy elment.

Ránéztem a kis komódra és megláttam egy dobozt ami be van csomagolva, és mellette egy kis cetlit. Először a papírt fogtam meg hogy elolvassam mi van rajta.

Em! A becsomagolt dobozban egy telefon van. Használd nyugodtan hisz ezért vettem neked. A virágokat a bandától kapod, meg persze tőlem. Ha kijöttél a kórházból muszáj leszek veled egy komoly témáról elbeszélgetni veled.

Nagyot nyeltem. Remélem nem arról szeretne beszélni hogy hogyan tett tönkre, vagy még jobb. Remélem nem az egészségemről, mert akkor felkötöm magam. Igazából elég kevés esélyt látok arra hogy nem ezekről szeretne beszélgetni.

Ahogy abbahagytam a rágódást a dolgokon megpillantottam a két nagy csokor virágot. Shawnnak igaza volt, tényleg tőle és a bandától kaptam. Mosolyogva néztem le a dobozkára ami a telefont rejtette. Feltéptem a csomagolást rajta, úgy tágult ki a szemem. Nem hiszem el hogy megvette nekem a legújabb iPhone-t.

Amilyen gyorsan csak tudtam beüzemeltem es beletettem a sim kártyát a régi telefonomból. Szerencsére még át tudtam konvertálni a telefonszámokat és a képeket az új telefonra. Két- három nap után most megyek fel először az instagram oldalára. Mondanom sem kell minden tele volt velem és Shawnnal. Miután megnéztem pár kommentet meg posztot kiléptem belőle és gondoltam felhívom Shawnt.

- Szia Shawn. - köszöntem jókedvűen.

- Emma? - kérdezte álmos hangon. Ekkor ránéztem az órára ami hajnali fél hármat ütött.

- Jézusom Shawn, bocsánat. N-nem is tudom hogy miért hívtalak fel. - sóhajtottam miközben remegő kezeim el beletúrtam a hajamba. - Sz-szerintem most leteszem, jó éjt Shawn.

- Emma! Várj, le ne tedd. - kiáltott fel. - Bemegyek hozzád. De ne tedd le. Addig fogjuk tartani a vonalat amíg oda nem érek rendben? - kérdezte kedvesen.

- De miattam nem kell Shawn! - ráztam meg a fejemet. - Aludj nyugodtan.

- Kár, pedig már fel is öltöztem, és már bent is vagyok a kocsiban. Tíz perc és ott leszek.

- Egyébként - törtem meg a kettőnk közé beállt csendet, ami legalább már két perce volt - miről szeretnél velem beszélni?

- Szerintem ezt nem most kellene megbeszélnünk. - sóhajtott fel. - Te is álmos vagy meg én is. Inkább majd csak pihenjünk, egymás mellett, vagy esetleg te alattam.

- Ó, hidd el én nem vagyok fáradt. Szinte az egész napot végig aludtam mert a doki adott ny.. - itt elhallgattam, mert majdnem kiszaladt a számon. - valami gyógyszert mert mondtam hogy nem nagyon tudtam éjszaka aludni.

- Hogy mi? Mit mondtál előtte? - kérdezte idegesen. - Tudod mit? Hagyjuk, mindjárt fent vagyok nálad. Jó napot, éjszakát, estét, tökmindegy.

- Akkor leteszem jó? Úgyis hallom ahogy trappolsz.

- Oké. - lihegte.

Amilyen gyorsan csak tudtam kinyomtam és próbáltam összeszedni a gondolatokat a fejemben.

Mert tudtam ez az éjszaka még közel sem ér véget.

Nagyon boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!
Vigyázzatok magatokra! Petra ❤️