🌺47.

776 41 4
                                    

Anya, apa? Mi folyik itt? -néztem a kanapén ülő társaságra, ahol LeeHong és az anyukája ült. Láttam apán, hogy ő egyátalán nem örül a helyzetnek. Ő sosem kedvelte a fiút.

Szia SooJun! Milyen nagyra nőttél! -szólalt meg LeeHong anyja.

Öm...köszönöm. Asszem..-

Kicsim, képzeld LeeHong és JiYon visszaköltöznek egy időre Koreába! Nem emlékszel rájuk? -nézett nagy szemekkel anyukám.

De igen emlékszem. Ami azt illeti pár napja összefutottam LeeHonggal a múzeumban. -próbáltam visszafogni magam. Igazából nem tudom mi van velem. Én mindig kedves vagyok mindenkivel. De már 9 éve nem láttam őket. Na meg Lee most olyan fura nekem.

Komolyan? Ez érdekes. -szólalt meg most apa.

Apa éhes vagyok. -fordultam az említett felé.

Én is az vagyok lányom. Gyere együnk! -állt fel puffogva és bementünk ketten a konyhába.

Kössz a mentést. -forgatta meg szemeit.

Nem tesz semmit. De apaaa! Mit keresnek ők itt? -nyafogtam.

Nem tudom! Fogalmam sincs! Szerinted én örülök neki?! -

Nem...de nyugi én se. -sóhajtottam egy nagyot.
Na de legyünk kedvesebbek oké? Csak nem maradnak olyan sokáig. -

Rendben, igazad van. -bólintott és ezzel vissza is mentünk a nappaliba. Leültünk a másik kanapéra és hallottam, ahogy Yeontan megállás nélkül ugatja LeeHongot. Hehe jó kutya.

Yeontan nem szabad! Gyere ide szépen. -mondta neki anya, de nem hagyta abba.

Yeontan! Gyere ide! -mutattam le magam elé a földre, mire Tannie elhallgatott és odajött elém, aztán leült.
Jó kutya. -simogattam meg a buksiját.

Mi járatban? -kérdeztem, de rájöttem, hogy elég bunkón hangzott.
Mármint, miért jötettek vissza? -helyesbítettem.

Már hiányzott az otthonunk és hát...KwonJi sajnos elhunyt. -oh...erre nem számítottam. Szegények. LeeHongnak biztos nehéz lehet,hogy meghalt az apukája. Én meg itt bunkózok.

Részvétem. -hajtottam le a fejem szomorúan.

Köszönjük. -JiYon gondterhelten felsóhajtott és folytatta volna a beszélgetést, de anyukám közbe szólt.

Soo, nem mész ki egy kicsit a kertbe LeeHonggal? -

Mi...? JA! De, de igen! Gyere. -biccentettem az említett fiúnak, aki egyből felpattant és követett is.

Nagyon sajnálom. Nem tudtam, hogy apukád...-csavargattam a hajam zavaromban.

Semmi baj. -mosolyodott el halványan, de láttam, hogy igen is mélyen érinti a dolog.

Bocs, ha bunkó voltam, nem akartam, csak hát...-

Elég rég nem láttuk már egymást! -fejezte be helyettem a mondatot.
Nyugi megértem. Hisz alig tudunk valamit egymásról. -nevetett fel.

Igen, ez így igaz. -követtem példáját.

Nekem amúgy...nagyon hiányoztál! Hiányzott a közös szülinapozás. -basszus! Kajak! Mi egy napon születtünk....már el is felejtettem.

Tényleg! Nekem is. Már el is felejtettem, hogy ugyanakkor van a születésnapunk. -néztem rá.

Hát, nem csodálom. De mázlid van, hogy idősebb vagy két órával. -a nevetése engem is nevetésre késztetett.

Gyilkos jár a gimibe (Kim Taehyung ff.) - Átíras AlattWhere stories live. Discover now