🌺39.

723 46 2
                                    

A suliban kerültük egymást Taehyunggal. Ő se szólt hozzám és én se hozzá. Igaz, piszkosul fájt, de kikell bírnom. Elkell nyomnom az iránta érzett érzelmeim. Nem lehetek belé szerelmes mégjobban... Mégcsak rá se néztem. Úgy tettem, mintha nem is ismerném. Sajnálom, hogy így alakult, de én mindent megtettem. Azt hittem aznap a mosdóban elmondja, hogy szeret vagy valami hasonlót, de nem tette. És nekem ott elszakadt a cérna. Nem várhatok rá örökké. Sőt innentől egy fiút se engedek ilyen közel magamhoz. Taehyung volt az egyetlen és az utolsó, akivel ilyen közel kerültem. Éppen úton voltam a suliba és mivel fogadtam BongSoonnal, ezért ma úgy kellett suliba jönnöm mint egy emós. Igaz, hogy változatos stílusom van, de csak néha öltözök tiszta feketébe. Azt mondta, ha ma így bejövök, akkor suli után elmegyünk sütizni és hát..muszáj volt igent mondanom, hisz nálam a pocakom az első! Egy fekete buggyos nadrág volt rajtam, lánccal az oldalán és egy fekete rövidujjú. Muszáj volt megtennem. De amúgy nagyon tetszik. A fekete hajam már elég hosszú lett, szóval lehet hogy levágatom, ugyanis a hátam alját csapdossa már.

Megjöttem!!! -léptem be az osztályba mosolyogva.

BongSoon hol van a sütim??!!-közelítettem a lány padjához.

Wow!!! Ki ez az e-girl? Hallod Soo nagyon...-

Dögös vagy! -szólalt meg Scott hátul. Lenéztem a padra és pont ott volt Bong füzete. A kezembe vettem és teljes erőből hozzá vágtam Scotthoz.

Neked csitt van!!! -most visszafogtam magam.

Megkapod a sütit ne aggódj! -mosolygott. Olyan büszke vagyok rád. Mikor lettél ilyen nagy lány? -nézett rám csillogó szemekkel és műsírást csinált.

Hallod hagyd már abba, ne égess! -böktem meg nevetve.

Már csak egy jó csávó kéne neked és tényleg totál büszke lennék rád! -megforgattam a szememet és elindultam a padomhoz. Leültem és vártam Bacont.

Ma felhízlallak! Így nem lesz pasid! -csak lehajtottam a fejem a padra és a hajammal eltakartam az arcom. Engem folyton csak égetnek. Ezután csak annyit hallottam ahogy BongSoon kérdezgeti a fiúkat hogy milyen magasak....Mi? Ez miért érdekli őt? Felemeltem a fejem és oda néztem. Egy toll meg egy füzet volt a kezében.

Héj, seggarc te milyen magas vagy? -nézett rá Scottra.

Mit tudom én...talán 176. -Bong arcon röhögte szegény fiút.

De picike vagy! -ezután tovább ment Minhohoz.

Te mekkora vagy perverzke? -Minho felvont szemöldökkel nézett rá.

M-mi? -ezen felkuncogtam.

Hány centi vagy? Mármint nem odalent, hanem magasságban. -nézett rá rosszalóan BongSoon.

172. -ilyedten nézett Bongra. Most Taehyung következett. Erre kíváncsi leszek.

Szívtipró te milyen magas vagy? -Taehyung felnézett a füzetéből és nyugodt tekintettel nézett Bong szemébe.

Hahó!! Kérdeztem valamit! Hány centi vagy pontosan?? Tudod, ez a kérdés azt jelenti, hogy milyen magas vagy. Mekkora vagy tetőtöl talpig. -nyújtotta magasba a kezét BongSoon. Taehyung csak nézett.

Nem tudom. -mondta majd visszanézett a füzetébe. Ez vicces volt. Magamban nevettem, de nem akartam hogy Tae észre vegye. Még odament néhány fiúhoz. Nem értem miért érdekli ez. Ezután odajött hozzám és sóhajtott egyet.

Megmondod hogy milyen magas a herceged? Nekem alig akart válaszolni. -lehajtottam a fejem és vettem egy mély levegőt.

Ő nem a hercegem! És 10 centivel magasabb mint én! -súgtam oda.

És te hány centi vagy?

Jaj, Bong nem igaz hogy nem tudoood! 168 vagyok...-pedig Bong csak 5 centivel magasabb mint én, igazán megjegyezhetné már.

Ja, tényleg! Köszi. -mosolygott.

De mit érdekel ez téged, hogy ki miylen magas? -

Múltkor, hallottam ahogy az igazgató nőcike kiabál valakivel. Hallgatóztam, de nem volt ismerős a fiú hangja. Csak annyit tudok, hogy magas és barna a haja. Vagy ilyen nagyon sötét. De itt majdnem mindenkinek olyan a haja. -mesélte el a sztorit.

Azta! Majd segítek. Én jó vagyok a nyomozásban. -kacsintottam.

Azt tudom, nyugi! -nevetett fel.

🌺🌺🌺🌺🌺🌺🌺🌺🌺

Éppen sétálgattam a kedvenc folyosómon. Most nagyszünet van és van időm gondolkozni. Szóval egy fiú aki magas és barna a haja vagy fekete. Bong ismeri, de mégse. Hm...ez érdekes. Ekkor egy hatalmas sikítást hallottam. Megijedtem és elkezdtem rohanni a hang irányába. Chaeyoung majdnem elájult a látvány miatt. A fiú arca véres volt és hát meghalt.

Jesszus! Chae gyere, menjünk innen! -öleltem át és fogtam meg a karját. A tanárok már ott is voltak és mindenkit elsicceltek onnan.

Semmi baj, nyugodj meg! -simogattam a hátát. Én is sokkot kaptam, mikor először láttam egy véres, halott fiút.

De, de...-

Shht..semmi baj! Gondolj másra, jó? -megöleltem és ezáltal letudott nyugodni egy kicsit. Odajött Sana és Hiroko is. Mikor lesz már ennek vége?

Hellóka! Itt az új rész remélem tetszik. ❤ Hamarosan hozom a kövi részt.

Gyilkos jár a gimibe (Kim Taehyung ff.) - Átíras AlattWhere stories live. Discover now