Zűrös szerelem II.- Minden elveszett / BEFEJEZETT /

39.FEJEZET

         

                    Keith házát nem olyan sűrűn használtuk,mint a villámat,bár sose kérdeztem meg tőle miért is van ez,de még is, mindig kíváncsi voltam rá. A domboknak köszönhetően, úgy éreztem magamat,mint aki hullámvasutazik és csak a rend kedvéért leszögezném,hogy azért sem vagyok oda túlságosan. Lassan emeltem fel a gázpedálról a papucsomat,nehogy túlrepüljek a kis ház előtt. Remegő kézzel tekertem a kormány kereket balra.  Ahogy a messzeségben megpillantottam a kis házikót,egyből megrohantak az emlékek. Szemem előtt újra lejátszódott,mikor megtorpantam a járda szélén,mert kicsit féltem bemenni. Majd a pillanat mikor Keith meglepett egy nagyon finom kávéval és egy vallomással,miszerint nagyon is tudta ki vagyok valójában,de nem ezért kedves velem. Visszaemlékeztem mikor elhajtottunk a ház elől és még egyszer visszanéztem az ajtófélfának támaszkodó fiúra,aki már akkor sok mindent megmozgatott bennem. Leparkoltam hát a kis házikó előtt és felhúzott szemöldökkel pillantottam meg két kocsit,amik szintén a ház elé parkoltak. A szívem egyből a torkomba landolt mikor felismertem Vanda kocsiját. Arról aztán végképp nem volt szó,hogy ő is itt lesz. Nyeltem egyet,majd kiszálltam és felhúztam a cipzárat  pulcsimon,mert az idő kezdett egyre hidegebb lenni. A keskeny járdán lépkedtem és azon elmélkedtem, hogy ugyan mi történhetett,amit nélkülem nem tudtak megoldani. Felléptem a lépcsőn és kezemet ökölbe szorítottam,hogy bekopogjak, végül még sem tettem. Leengedtem a kezemet, majd kopogtatás nélkül nyitottam be a házba. Az előtér fényárban úszott a hatalmas csillárnak köszönhetően. Pulcsim zsebébe rejtettem a kezeimet és úgy lépkedtem a konyha felé. A pult mögül Mia nézett rám kisírt szemekkel. A látványára máris el tudtam volna magam sírni. Mia nem mozdult meg csak állt ott és csészéjét szorongatta remegő kezei között. Az italnak erős gyümölcs illata volt és kis gőz felhők távoztak belőle. Mia nagyot kortyolt a teájából. Gyorsítottam a lépteimet és pont elhaladtam az emeletre vezető lépcső előtt mikor valaki a lépcső tetejéről megszólalt.

-Te meg mi a fészkes fenét keresel itt?- Vanda hangja csöpögött a gúnytól,ahogy kezeit végig húzta a korláton, miközben lefelé lépkedett.

- Mia hívott,de ha még sincs rám szükség itt sem vagyok.- fordultam meg egyből a tengelyem körül, túlságosan fáradtnak éreztem magam egy újabb veszekedéshez, főleg úgy,hogy tudtam sehova sem vezetne. 

-Ne menj!-hallottam meg Mia hangját mögülem,ami megálljt parancsolt a lábaimnak.- Kérlek!

Megálltam ugyan ,de nem fordultam meg. Agyam csak úgy száguldozott egyik gondolatomtól a másikig. El kéne mennem. Nem tudom mi történik itt,de nekem nem itt van a helyem. Lehet,ha Vanda nem ilyen ellenséges akkor szó nélkül maradtam volna és a rossz érzés miszerint nem tartozok ide el sem kezdődött volna. De Vanda gúnyos szavai ott csengtek a fülembe.

- Csak ő tud most rajta segíteni!-hallottam meg Mia hisztérikus hangját,mire kis gombóc jelent meg a torkomban.

- De honnan veszed,hogy ez beválik?-kérdezte mérgesen Vanda.

Hangjától olyan késztetést éreztem,hogy lássam az arcát,hogy hirtelen fordultam meg. Vanda a pult előtt állt és onnan nézett farkasszemet Mia-val. Mia ajkai remegtek ugyan,de állta az előtte álló lány tekintetét. Ekkor esett le,hogy megint miattam folyik a veszekedés. Felsóhajtottam és tettem feléjük pár lépést. Kihúztam a kezeimet a pulcsim ujjaiból,majd laza mozdulattal a kanapéra dobtam és jobb lábamra helyeztem a testsúlyomat. 

- Mi az hogy ez?-kérdeztem kis éllel a hangomban. Tudtam,hogy vissza kéne fognom magam,de egyszerűen nem ment.

- Jajj, bocsánat. - nézett rám Vanda,majd újra Mia-nak szentelte a figyelmét. -Honnan veszed,hogy ő beválik?