Zűrös szerelem II.- Minden elveszett / BEFEJEZETT /

38.FEJEZET

          A lábaimat alig tudtam egymás elé rakni,szinte csak Mia és George vonszoltak,majd egyszer csak megálltak és leraktak az egyik padra. A folyosó kihalt volt, ilyenkor már nem fogathattak látogatókat a betegek,aminek jelen pillanatban nagyon örültem. Könyökömmel a térdemre támaszkodtam és tenyereimbe nyomtam az arcomat. Hogy történhetett ez? Mégis hogyan fogok ezek után emberek elé állni? Sose gondoltam volna,hogy egyszer ilyen gondokkal fogok szembesülni. A jeges félelem kezdett csillapodni és már kevésbé remegtek a végtagjaim. George guggolt elém és nyújtott felém egy palack vizet. Jólesően húztam meg a palackot,szinte egy szuszra ürítettem ki a tartalmát.

-Köszönöm.-sóhajtottam nagyot.

- Még is mi történt?-kérdezte suttogva George,közben szemeit ide-oda jártatta az arcomon.

-Azt hiszem pánik rohamja volt.-nézett rám Mia,aki idő közben mellém ült és a hátamat simogatta.

- Te is ismered őt. Kizárt dolog,hogy pont ő pánikoljon be a paparazziktól. -ingatta a fejét George és a hajából készült tüskéket piszkálgatta.- Előbb mosna be nekik.

- Nem annyira hihetetlen,ha olyan dolgokon mész keresztül mint ő.- mondta Mia megbánással a hangjába.

- Ki kell oda mennem.-emeltem rájuk a tekintetemet.

Mindketten értetlenkedve néztek rám,majd tekintetük találkozott egymással és egyszerre rázták meg a fejüket,jelezve,hogy ez egy nagyon rossz ötlet. Nagyot sóhajtottam és felálltam a székről. George felpattant előlem és Mia mellé állt karba font kézzel. Beleszántottam a hajamba,bár a mozdulatomra benyilallt a bordám nem érdekelt. Sokkal inkább aggódtam a karrierem miatt. Én abból élek,hogy emberek előtt szerepelek. Mégis hogyan tehetem ezt a jövőben,ha pánikol az emberek látványától? Ezt nagyon de nagyon gyorsan helyre kell hoznom.

-Skacok,ne már. Jól vagyok.-mutattam magamon végig mosolyogva,bár a gyomromat még mindig ostorozták a kis görcsök,próbáltam nem tudomást venni róluk.-Képest vagyok rá. Meg kell próbálnom,ha nem sikerül lőttek a karrieremnek és ezt ti is tudjátok.-döntöttem oldalra a fejemet.

- Igaza van.-nézett Mia-ra George.

-Te mégis kinek az oldalán állsz?-fordult hirtelen George felé Mia.- Imént még velem értettél egyet. Elég volt neked pár mondat és máris az oldalára állsz?

-Ez nem egy háború,hogy oldalakat kelljen választani.-háborgott George.

 Nem igazán érdekelt a veszekedésük. Nem kértem rá engedélyt csak szimplán közöltem a tényt,hogy igen is ki fogok oda menni.Annyira elvoltak egymással,hogy észre sem vették,ahogy elosonok mellettük. Mosolyogva lépkedtem a hosszú folyosón. Lélekben próbáltam felkészíteni magamat a riporterek kérdéseire. Más az ajtó előtt álltam,mikor George és Mia fordultak be rohanva a folyosó kanyarjában. Mosolyogva intettem nekik és lenyomtam a kilincset. A vakuk ismét felvillantak, emberek egymás szavába vágva kérdezgettek,de ép mondatot nem tudtam kivenni a hangzavarból. Ismét éreztem a remegést,de tekintetemet felemeltem az égre és nagyokat szippantottam a hűvös éjszakai levegőből. Szemem előtt a csillagok lebegtek,próbáltam arra koncentrálni. Nagyot nyeltem és megszólaltam, tekintetemet még mindig az égen legeltettem. 

- Kérem,ne olyan hangosan.- erre síri csend keletkezett.- Egyszerre csak egy kérdést, úgy sem tudok válaszolni,ha meg sem hallom mit kérdeznek.-néztem a kisebb tömeg felé.

Ugyan a vakuk még mindig villogtak,de a csend nyugtató hatással hatott rám. Beleszántottam a hajamba,ügyelve hogy ne üljön ki a fájdalom az arcomra. A friss levegő meghozta a hatását és egyre magabiztosabbnak éreztem magamat. Mosolyt erőltettem az arcomra és az előttem álló emberekre szegeztem a tekintetemet.