Zűrös szerelem II.- Minden elveszett / BEFEJEZETT /

34.FEJEZET

             A repülőgép kereke puhán landolt Los Angeles repterén. Nagyot nyújtózkodva pillantottam ki az ablakon. A nap magasan  járt az égen, s az órára pillantva megállapítottam,hogy egy óra is elmúlt már. Az időeltolódás olyan dolog számomra,amit már kitapasztaltam a rengeteg utazásom utóhatása ként. Mégis kipihenten ébredtem és teli voltam energiával. A hajam szana-szét állt, most inkább hasonlítottam egy szőke szénaboglyára,mint egy világszerte ismert punk-rock énekesnőre. Mosolyogva vettem fel a cipőmet és felállva megpillantottam a pilótát,aki épp az ajtóval bíbelődött. Éppen hangosan káromkodott,mert az ajtó nem akart neki engedelmeskedni. Éppen az anyukáját szidta olyan stílusban,ami nem nyomdafestéknek való. Muszáj voltam felnevetni,amit meg is hallott és felém kapta a fejét. Olyan fejet vágott,mint aki meg is feledkezett róla,hogy utasa van a gépen. Legyintett egyet,majd mosolyogva fordult vissza az ajtóhoz. Nagy nehezen, pár perc elteltével sikeresen kinyitotta az ajtót. 

- Egy kocsi várja magát,ami hazaviszi.- mosolygott rám és kezével jelezte,hogy menjek nyugodtan. 

Elmormogtam az orrom alatt egy köszönömöt, mert nem akartam újabb nevetésben kitörni,így rá sem néztem a férfira úgy léptem ki az ajtón. Los Angeles sokkal melegebb,mint Kanada,így a meleg egyből arcon csapott. Mikor már megbizonyosodtam róla,hogy nincsenek riporterek a reptéren magabiztosan lépkedtem a lépcsőn, lábam a betonon landolt.Megnyugodva szálltam be az autóba. Elég volt ez a kevés séta is,ahhoz,hogy alaposan megizzadjak. A fekete anyagok iszonyatos erővel szívták magukba a meleget, de még a pulóveremet sem voltam hajlandó levetni, bár az autóban működő légkondi nem is adott rá okot,hogy levetkőzzek. A kapucnimat a fejembe húztam,nehogy valaki felismerjen az utcán. Nem gondolkodtam,csak bámultam az ablakból az embereket. Fejemet az ablaknak nyomtam és felhúzva fél lábamat az ajtónak támaszkodtam. A kocsi lassan bekanyarodott a villám elé és a sofőröm kérdőn nézett rám,bizonyára a kódot várta. Mosolyogva hajoltam előre.

- Nem feltétlen szükséges bejönnie. Betalálok egyedül is.- mondtam,majd kinyitottam az ajtót és kiszálltam.

A kocsi hűvöséhez képest,hála a légkondinak,ami az utazás során jól esett,de viszont a kinti meleg, ha lehet még forróbbnak hatott miatta. Bekopogtattam az anyósülés felőli ablakon és megvártam amíg a férfi leengedi az ablakot,majd rákönyököltem az ajtóra és félig behajoltam az utastérbe. 

- Köszönöm,hogy hazahozott. További szép napot!- mondtam mosolyogva,mire ő csak biccentett egy kicsit.  

Kicsivel többre számítottam ugyan,de ez is megteszi. Biztos nem egy beszédes pasas. Visszahúztam magamat az ablakból, megvártam amíg a kocsi elhajt,majd beütöttem a kódot. Amint a hatalmas kovácsoltvas kapu mindkét szárnya becsukódott mögöttem, egyből levettem a pulcsimat. Mutatóujjamat a kapucniba dugtam és átvetettem a vállamon. Mosolyogva legeltettem a szememet az ismerős udvaron. Amint az ajtóba értem és a kilincsre helyeztem a kezemet, az anélkül,hogy lenyomtam volna azt, kivágódott és egy kar fogott körbe és húzott magához. Köpni nyelni sem tudtam a meglepetéstől és kicsit később öleltem vissza a húgomat,amit észre is vett és eltolt magától. Amint elengedett a bordám beszúrt,így kissé előregörnyedve, fél kezemet az oldalamhoz szorítottam és nagyokat szippantottam a forró levegőből. Michelle lehajolt hozzám és csillogó szemekkel fürkészte a fájdalomtól eltorzult arcomat. 

-Minden rendben? -kérdezte halkan.

- Persze, csak adj egy percet.-mondtam fél mosollyal az arcomon. Pár erős légzés után már kevésbé fájt,így kiegyenesedve néztem szembe a könnyeivel küszködő húgommal.- Ne hogy elsírd magad.-mondtam bohókásan.- Menjünk be, jó? Meggyulladok ebben a szerkóban.-mutattam magamon végig,mire Michelle felkuncogott.