Zűrös szerelem II.- Minden elveszett / BEFEJEZETT /

31.FEJEZET

                Összegörnyedtem a nappali ajtajában és mire észbe kaptam Keith átkarolt a kezeivel és felém hajolva a testével védett engem. A kezei közül a nappaliba tekintettem és szememmel Tiffany-t és Vanda-t kerestem.Elsőre észre sem vettem őket a nagy kavarodásban. A golyók megállás nélkül csapódtak be a falba hatalmas porfelhővel borítva be a helységet. Darabokra tépték a bútorokat és a falon függő festmények csörömpölve hullottak le a padlóra. Vanda és Tiffany a kanapé mögött kuporodtak össze. Doki vért köhögve feküdt tőlük pár méterre. Golyók találták el a mellkasán,amiből vér szivárgott a pólójára. Hitetlenkedve nyomta a sebére erősen remegő kezét. Csak bámultam Dokit,aki rám emelte a tekintetét. Egyre gyorsabban vette a levegőt,majd egyáltalán nem mozgott a mellkasa többé. Szinte láttam,ahogy a szemeiből eltűnik az élet. Elkaptam róla a tekintetemet és idegesen rántottam le magamról Keith védekező karjait. A kezemet a pisztolytokomhoz vándorolt. 

-Mi történik itt?-hallottam meg anyu hisztérikus hangját a lépcső felől,szívem egyből a torkomban dobogott.

-Anyu maradjatok fent!-próbáltam túlkiabálni a hangzavart.- Zárkózzatok be a szobátokba!-üvöltöttem tovább észre sem véve,hogy időközben abba hagyták a tüzelést.

Kérdőn egyenesedtem fel,majd a pisztolyomat a föld felé irányítva indultam meg a nappali felé. Keith a kezem után nyúlt,jelezve,hogy maradjak ott. Megvetően néztem rá,amiért meg sem mozdul és semmit sem akar tenni a védelmünk érdekében. Tiffany és Vanda felálltak és kissé begörnyedve rohantak a nappali ajtaja felé. Fél füllel hallottam,ahogy a lépcső nyikorgott valakinek a léptei alatt. Magamban imádkoztam,hogy ne anyuék jöjjenek le. Meg fordultam és a legrosszabb rémálmom igazolódott be,mikor anyut és aput pillantottam meg a lépcső alján, döbbenten tanulmányozva szétvert lakásukat. Kezemmel intettem,hogy maradjanak ott és meg ne szólaljanak. Egy férfi hangja ütötte meg a fülemet,aki odakintről utasított minket.

- Nem akarjuk magukat bántani.- beszélt egy megafonba a férfi.- Adják át Keith Payne-t és Avril Lavigne-t. Akkor senkinek sem esik bántódása.

Hátra néztem a vállam felett és Keith-re pillantottam. Összeráncolt homlokkal nézett rám és megvonta a vállát. Igazság szerint azt hittem,hogy Simon halála után nem lehet bajunk. Nem állhat bosszút,ha egyszer már úgy is halott. Kérdőn tekintettem körbe a társaságon,mire leengedtem a pisztolyomat. Letérdeltem Doki mellé és lecsuktam a szemhéját. Behunytam a szememet és nagyot sóhajtottam. Sajnáltam a férfit, akit nem is ismertem,de tudtam,hogy miattunk hunyt el. Nem ezt érdemelte,hisz csak segíteni akart nekünk,ha mi nem hívjuk ide nem lett volna vége az életének. A férfi újra megszólalt,immár egyre parancsolóbb hangnemben.

- Kapnak öt percet,hogy eldöntsék ki jönnek-e vagy sem. Ha bent maradnak,akkor bemegyünk és mindenkit megölünk. Magukon áll a döntés, de ha maradnak a maguk lelkén szárad a többiek halála.

Nagyot nyelve néztem a könnyeivel küszködő édesanyám felé,aki apuba kapaszkodott. Most már teljesen biztos voltam benne,hogy hiba volt idejönni. A tervünk tejesen dugába dőlt és már nem volt visszaút. Tudtam,hogy ha meg akarjuk őket menteni, ki kell oda mennünk és vállalni a tetteink következményeit. Tiffany és Vanda egyszerre rázták nemlegesen a fejüket,ahogy rájuk néztem. Keith felém lépkedett,de félúton meg is állt és tétován nézett rám. 

-Ki kell mennünk.- engedtem le a pisztolyomat és léptem el Keith mellett.- Nem hagyhatjuk,hogy bántsák a többieket. 

Odaléptem Tiffany elé és a kezébe nyomtam a pisztolyomat. Kérdőn nézett rám,majd üveges tekintettel a kezében nyugvó fegyverre szegezte a tekintetét.Lecsatoltam az övet a csípőmről és azt is átadtam neki. Mia és Jace botorkáltak le a lépcsőn és álltak meg a döbbent szüleim mellett.