Zűrös szerelem II.- Minden elveszett / BEFEJEZETT /

22.FEJEZET

         Ahogy eltekertem a kormányt egyből leesett,hogy rosszul mértem fel az előttünk lévő autó és miköztünk lévő távolságot. A Hummer megindult és belekoccant az előttünk álló autó sarkába,nagyot tolva rajta suhantunk a mellettünk lévő járda felé. Az emberek nem vettek észre semmit, ezért fél kézzel a dudára tenyereltem és megállás nélkül nyomtam,hogy észre vegyék a feléjük száguldó autót. Megnyugodva vettem észre,hogy hatásosnak bizonyult. Az emberek kiabálva ugrottak félre és aki tehette jelzett a mellette állónak,hogy tűnjön az utunkból. Jobbra rántottam a kormányt,így teljesen elfoglaltam a járdát. Feljebb váltottam, a visszapillantóból láttam,hogy az ügynökök elég lassan kapcsoltak és csak most kezdtek a kocsijukhoz rohanni. A kocsiban síri csend uralkodott. Egyre gyorsabban száguldottam a járdán, magamban imádkoztam,hogy ne üssek el senkit. Azt sose bocsátanám meg magamnak. Amint az úttest kitisztult mellettünk és csak elvétve láttam közlekedő autót,visszarántottam a kormány kereket. A GPS szinte ordítva utasított,hogy forduljak meg,vagy éppen jobbra kanyarodjak. Idegesen némítottam le a készüléket. Nem tud ez semmit sem. Szememet a készüléken lévő nyilacskára szegeztem. Nem voltunk messze a reptértől,ami kicsit megnyugtatott. Fél kézzel kormányoztam,mikor a kocsi oldalra lendült. Gyors mozdulattal kaptam a másik kezemmel is a kormány után,hogy ellen tudjak kormányozni az oldalról belénk ütköző autó erejének. Mia felől az ajtó behorpadt, annyira,hogy a kocsi belsejénél is kidudorodott. Mia felkiáltott és az oldalához kapott. Egy az ütközés által a kocsi ajtajából kiálló fémdarab állt bele az oldalába. A lány fél kezét az ajtónak nyomta és fintorogva lökte el magát az ajtótól. A fém háromszög alakján csöpögött a vér. Mia eltorzult arccal nyomta a kezét az oldalának,mikor újra nekünk ütköztek. Ellenkormányoztam,majd feléjük rántottam a kormányt. Sikerült kicsit kimozdítanom a lendületükből és egy sáv választott el tőlük. Nem tudtak mellénk kormányozni az erős forgalomtól. A GPS nyila jobbra fordult,így én is arra fordítottam az autót. Egy kisebb bekötő úton találtam magamat.  Szitkozódva váltottam feljebb és fél szemmel Mia-ra néztem,aki az oldalán lévő sebet tanulmányozta. Gyorsítottam a jármű sebességén. Nagyot sóhajtva vettem észre az előttünk lévő repülőgépemet. Teljesen a gép mellé faroltam,már amennyire ez lehetséges volt és feltéptem az ajtót. Kiszálltam és megkerülve a kocsi elejét Mia felé rohantam,hogy segítsek neki kiszállni,de Keith megelőzött. A húga derekát átkarolva sietett a repülő felé. A kocsi felett átnézve figyeltem,ahogy Vanda Tiffany-t támogatva,botladozva lépkednek. A bekötőút egyenes szakaszának köszönhetően láttam,ahogy üldözőink bekanyarodnak az útra. Pár percünk van csupán. Keith felé rohantam és megálltam mellettük,majd átvettem Mia tartását.

-Segíts nekik.-mutattam a lányok felé, pont akkor mikor Vanda és Tiffany a földre esett. 

Tiffany nem bírta tovább és elájult,teljesen elengedve magát,így Vanda már nem bírta el a testsúlyát. Keith feléjük rohant és nemes egyszerűséggel kapta fel az ájult lányt a betonról. Tiffany haja eltakarta az arcát. Karjai élettelenül himbálóztak a teste mellett,ahogy Keith hosszú lábainak köszönhetően már a gép lépcsőjének az alján állt és lassan lépkedett fel vele. Mia nyögve lépkedett mellettem. Fél karját a nyakamon átvetette, másikkal az oldalát nyomta. Mire utolértük Vanda-t, aki a lépcső alján várt minket golyók röpültek felénk. Vanda,Mia mellé lépett és átkarolta a másik oldalról. Ránéztem és biccentettem egyet. Elengedtem Mia testét és teljesen Vanda-ra bíztam,hogy felsegítse a gépre. Előkaptam a pisztolyomat és lövöldözni kezdtem,de esélyem sem volt eltalálni őket,mert fedezékbe vonultak a kocsijuk mögött. Onnan kilesve nyitottak ránk tüzet. A gép mögöttem lassan gurulni kezdett. 

-Avril,gyere már!-üvöltötte túl a gép ricsaját Vanda.

Sarkon fordultam és rohanni kezdtem a gép után,ami egyre csak gyorsult. Fél kezemet a lépcső korlátjára helyeztem és elrugaszkodva a földről felugrottam a második lépcsőre.Vanda látva,hogy feljutottam eltűnt a szemem elől,bizonyára a sebesültjeinket próbálta ellátni. Gyorsan felrohantam,majd felérve magam után húztam a lépcsőt és bezártam az ajtót. Seggre ülve kapkodtam levegő után. Pisztolyomat a padlóra dobtam remegő kézzel szántottam a hajamba. Szemem megakadt a szakad zoknimon és elnyomtam egy feltörekvő mosolyt,ahogy a nagylábujjam kikandikált a zoknimból. Keith lépett elém és a kezét nyújtotta. Gúnyosan néztem rá és álltam fel. Nem kértem a segítségéből. El akartam indulni a lányok felé,de elállta az utamat. Szemével a nyakamat tanulmányozta,ahol hála Simon-nak jó pár vágás volt fellelhető. A gép lassan emelkedett és megnyugodva sóhajtottam fel. Kicsit furcsálltam,hogy nem fáj annyira a hátam,mint azt elvártam volna tőle. Remélhetőleg azért,mert kezd tényleg begyógyulni. Idegesen néztem Keith aggódó szemébe.