Zűrös szerelem II.- Minden elveszett / BEFEJEZETT /

27.FEJEZET

         Kidugtam a fejemet a fa törzs mögül, pont akkor mikor egy négy főből álló csoport rohant el mellettem. A lélegzetemet is visszatartottam,nehogy észre vegyenek. Tőlem balra tartottak,onnan  érkezett a leghangosabban a zsivaj. Egyik fától a másikig lopakodtam és próbáltam minél kevesebb zajt csapni. Ahogy közeledtem a hangokhoz,ezen már nem is aggódtam. Ilyen hangzavarban senki sem képes meghallani egy ág reccsenését.Egy hatalmas fát egykor kicsavarhatott egy erősebb szélroham,mert most ennek a fának a fedezéke mögül lőttek a katonák. Nagyot nyeltem,ahogy összeszámoltam a csoport létszámát. Körülbelül húszan lehettek. Arra pillantottam amerre lőttek,de nem láttam se Keith-t se Mia-t.

-A fenébe!- vertem bele a fejemet a fába,minek következtében kis fatörzs darabok hullottak a fejemre. 

Megráztam a fejemet, a fülem zúgni kezdett a szűnni nem akaró pisztolyok és géppuskák hangjától. Szinte már úgy éreztem,hogy egyből a dobhártyámon táncolnak. Kipillantottam a fedezékemből. Keith rohant át a térdig érő aljnövényzetben. Balra tartott és egy fának vetette a hátát. Mellkasa gyorsan mozgott fel és le. A pólója csurom véres volt,de a járásán nem látszott,hogy megsérült volna. Megkönnyebbülve hajoltam előre a térdemre,majd eszembe jutott,hogy Mia-t még nem láttam. Mi van ha Keith pólója pont Mia vérétől vöröslik? A gondolatra kiszáradt a torkom. Próbáltam nyelni,de csak egy kis nyálat sikerült összegyűjtenem. Elég messze voltam a katonáktól,ahhoz hogy észrevegyenek. Keith is kezdett egyre távolodni tőlük. Elhaladt előttem és lihegve vetette a hátát a fának és lecsúszott a földre. Pont olyan szögben álltunk egymáshoz képest,hogy én minden mozdulatát láthattam,de ő engem csak akkor vett volna észre,ha tudta volna hol kell keresnie. Ketten közeledtek felé,de Keith meg sem mozdult. Csukott szemmel vetette a homlokát a pisztolya csövének. 

- A francba! A francba!- ismételgettem magamnak, mikor kivágódtam a fák közül. 

A két férfi már alig öt méterre álltak Keith-től,de ő még csak fel sem nézett. Nem akartam hinni a szememnek. Mégis mi a fene ütött belé. Simán le tudná őket lőni,bár azt én is megtehetettem volna futás közben is,de nem akartam feleslegesen felhívni magamra a figyelmet. Egyre csak közeledtem feléjük,mikor már teljesen melléjük értem nem lassítva a tempómon, vállammal neki ütköztem a közelebb álló férfinak,aki kimozdult az egyensúlyából és pont olyan szerencsétlenül esett,hogy egy kiálló faág átszúrta a mellkasát. Csak egy pillanatra néztem rá a felnyársalt férfi meredt testére, mert a másik gyorsan reagált. Mögém lépve a pisztolyát a tarkómnak szegezte. Szemeimet behunytam ahogy az álmom emlékeire gondoltam. Ugyanez történt az álmomban is. Nagyot nyeltem és azon imádkoztam,hogy Keith végre felébredjen abból amilyen állapotban éppen van. Azt nehéz lett volna megállapítani mi történt vele. Sokkot kapott? Vagy csak megunta az életét? 

- Dobd el a pisztolyt és térdelj le!-utasított a férfi.- Kezeket a tarkóra!

-Mi van ha nem teszem?-kérdeztem flegmán,de közben fejjel lefelé fordítottam a pisztolyomat.

Így a ravaszon maradt az ujjam,csak éppen fejjel lefelé lógott csöve egyenesen a férfit vette célba. Már most sajnáltam a férfit,azért ami történni fog vele. Nem lehet valami profi,ha egy ilyen mozdulatot nem vett észre. A férfi nem szólalt meg csak dadogni kezdett. Erre nem számított,hogy szembe szállok vele. Szememet behunytam és meghúztam a ravaszt. Nem voltam benne teljesen biztos,hogy a lövésem után nem-e röpít golyót a fejembe reflexből. Ahogy meghallottam az avar ismerős zörgését és beazonosítottam azzal,hogy a férfi elterült a földön,kisebb sóhaj hagyta el a számat. Pisztolyom csövét a földre irányítottam és mindkét kezemmel a markolatot fogva néztem körben az erdőben ellenségek után kutatva. Bent tartottam a levegőt. A fegyverek ropogás csak nem akart szűnni pedig nem is ránk lőttek éppen. -Mia.-szökött ki a számon.- Meg kell találnunk Mia-t.