Felelsz vagy mersz - I

Start from the beginning
                                    

Eljött, majd el is telt a vacsora ideje, és páran a Griffendél klubhelységben múlatták az időt. Blaise is csatlakozott hozzájuk, hogy megvárja Seamust, akinek egy levelet kellett befejeznie. Mindenesetre addig Ronnal sakkozott (és csendben vesztésre állt, a sakk ugyanis sosem volt az erőssége). Hermione elment megetetni Csámpást, Harry és Draco pedig a dívány ellenkező végein foglaltak helyet, és makacsul ellenálltak a vágynak, hogy megérintsék a másikat, de a szemüket le sem vették egymásról.

- Na mikor lesz kész a bájital? – érdeklődött Ron, és szórakozottan szemlélte, ahogy a lova egy halom porrá zúzza Blaise királynőjét. Hermionén és a fiúkon kívül csak Ron, Blaise és (mivel Blaise valamilyen megmagyarázhatatlan indok miatt beavatta) Seamus tudott a Harry szobájában érlelődő főzetről.

- Éjfélkor – felelte Harry kurtán, miközben éhesen tanulmányozta Draco nyakát, és azon elmélkedett, hogyan is fogja azt csókolni, mikor eljön az éjfél.

- És mióta is tart már? – kérdezte zavartalanul Blaise, és egy gyalogot küldött Ron futójának az útjába.

- Nyolc napja – válaszolta Draco mogorván, és gondolatban épp Harry ingét tépte le, ügyet sem vetve az átkozott gombokra.

- Hű, még csak nem is csókolóztatok már nyolc napja? – Harry és Draco bólintottak, továbbra is egymást fürkészve. – Hát akkor gondolom nem semmi lesz a ma éjszaka. Jó lenne az első sorból nézni. Jegyeket nem árultok?

- Menj a pokolba Blaise – felelte Draco, épp amikor Seamus belépett a helységbe.

- Ezúttal mit tett Blaise? – kérdezte, mivel meghallotta Draco utolsó kijelentését. Blaise rávigyorgott.

- Épp csak jegyeket igényeltem, a Potter-Malfoy fantasztikumra, ami ma éjfélkor kerül megrendezésre, mihelyst Draco beveheti az ellenszerét. Tudod, valahogy bejön, ha szőke és fekete hajú pasikat látok együtt. – Blaise az utolsó szavaknál buja tekintet vetett Seamusre. A homokszőke hajú fiú elvigyorodott, és rákacsintott.

- Ahogy én is. Bár én inkább a fekete hajúakhoz vonzódom. Bírom, ha valaki magas, sötéthajú és jóképű.

Blaise vigyorogva végigsimított saját éjfekete tincsein. Valahogy a körülöttük levő másik három srác figyelmét teljesen elkerülte, ahogy ő és Seamus flörtölnek egymással. Sőt, Draco kifejezetten dühös lett, mivel azt hitte, Seamus már megint Harryről beszél.

- Finnigan, milliószor megmondtam már, hogy tartsd meg a Harryről szőtt beteges gondolataidat magadnak. Vagy ez megszokott, hogy az ilyen köcsög vérárulók nem tudják befogni a szájukat?

Ahogy elhagyták a száját a szavak, Draco már tudta, hogy hibázott. Valóban jártak, vagy sem, Harry továbbra is komolyan gondolta a „nem sértegetheted a barátaimat" politikáját. Nagyon is komolyan. Megragadta Draco csuklóját, és lerántotta őt a díványra. Aztán mielőtt Draco bármit is tehetett volna, Harry ráült, a kezeit pedig leszorította a feje fölött.

- Draco Malfoy, most azonnal kérj bocsánatot – parancsolta szigorúan, és próbált nem rágondolni, hogy milyen érzéseket vált ki, ahogy Draco izeg-mozog alatta.

- Hmm... úúú... had gondoljam végig... és ha NEM? – gúnyolódott Draco, és igyekezett figyelmen kívül hagyni, mennyire begerjed már csak attól, ahogy Harry fölétornyosul.

Dragon Tamer (Drarry) Where stories live. Discover now