Dragon Tamer (Drarry)

Roxmortsban - I

Másnap Harry a kicsit kései kelés után egyből a Nagyterembe indult reggelizni. Most, hogy Malfoy a megállapodásuk miatt rá volt kényszerítve, hogy kedvesebben viselkedjen a megszokottnál, tulajdonképpen egész izgatottan várta, hogy vele töltse a napot. Harry mindig is módfelett sajnálta, hogy egy ilyen fantasztikusan jóképű arc, egy szörnyű kis görényt takar. De mivel Malfoynak ma fékeznie kellett magát, Harry azt gondolta, talán még élvezni is fogják az együtt töltött időt.

Lehuppant egy székre a Griffendéles asztalhoz, ahol már épp csak egy pár diák tartózkodott, és megtöltötte a tányérját. Ron és Hermione már biztos elindultak Roxmortsba, gondolta. Lustán csámcsogott a reggelijén, amikor egy árnyék jelent meg az asztalon. Felnézett, és az ó-mennyire-helyes Draco Malfoy arcát látta maga előtt, aki jeges pillantással mérte végig.

- Hé szöszi, mi a helyzet?

Dracót nem hatották meg a szavak.
- Nagyon vicces Potter. Mi az ördög tartott ilyen sokáig?
- Hupsz, nem vagy igazán korán kelő, ugye Drake? – Harry komótosan kortyolt egy kicsit a narancslevéből.

- Tulajdonképpen igenis korán kelő vagyok, amit rólad aligha lehetne elmondani, lusta seggfej. Elkéstél! Mozognunk kell, mert van egy csomó dolgom! – szidalmazta Draco Harryt. – És ne hívj Drake-nek.

- Persze, persze. – Harry angyalian mosolygott, és folytatta az evést, Draco pedig füstölögve leült mellé, majd karjait keresztbe fonva megvetően méregette őt.

Harry elgondolkozva nézett rá.
- Tudod, igazán édes vagy, mikor így duzzogsz.

Draco azonnal felháborodott.
- Nem, nem vagyok Potter. Soha nem volt még rá példa a történelemben, hogy egy Malfoy valaha is olyasmi lett volna, amit édesnek nevezhetsz. Ez teljesen abszurd. Mi túl méltóságosak vagyunk egy ennyire... közönséges jelzőhöz.

- Természetesen – egyezett bele Harry szórakozottan. Dracónak már a száján volt a gőgös visszavágás, de Harry ekkor felállt, és magához vett egy pár pirítóst, amiket szalvétába csomagolt.
- Akkor gyerünk napsugaram, ha annyira sietsz, majd eszek útközben. Indulhatunk? – Draco még mindig duzzogva szintén felállt, és a két fiú elindult Roxmortsba.

A beszélgetés nem is ment nehezen. A megállapodásuk kimondatlanul is arra kötelezte őket, hogy megpróbáljanak civilizáltan viselkedni a másikkal szemben. Beszélgettek kicsit a kviddicsről, az iskoláról, aztán pedig a család is szóba került, csak hogy jobban megismerjék egymást. Harry egy csomó mindent megtudott a Malfoyok történelméről, amit meglepő módon érdekesnek talált. Malfoy pedig megdöbbent, mikor Harry Dursleyékről beszélt neki, és arról, hogy sok éven át eltitkolták előle az igazságot a szüleiről és a származásáról.

- Szóval azt mondod, hogy Hagrid felbukkant abban a kis kunyhóban, és végre megtudtad az igazat. Ha belegondolok, hogy legtöbbünk úgy nőtt fel, hogy egy csomó mindent hallott rólad – Harry Potter, a varázsvilág megmentője – és te még csak azt sem tudtad, hogy varázsló vagy?

- Tudom, őrület. Alig várom már, hogy elég idős legyek hozzá, hogy otthagyjam a Dursleyket. Rémes emberek.
- Mindig azt gondoltam, hogy ha valakinek, akkor neked aztán mesés gyerekkorod volt.
- Ó bárcsak az lett volna. Legalább ne utáltak volna annyira.

Harry könnyeden mondta ezt, de a hangjába szomorúság vegyült, és Draco azon kapta magát, hogy rá nem jellemző módon megsajnálta Harryt. Mert hiába volt például az ő apja egy gonosz Halálfaló, az csak más embereket érintett. Dracót mindig is a tenyerén hordozta.

Harry egy kicsit megrázta magát.
- Bocs, nem akartam ilyen dramatikus lenni – mondta bocsánatkérően. – Mindjárt megérkezünk, hova akarsz menni először?