Search me [Jimin; +18]

18. rész

💎Johee 💎

Amint megláttam az ajtóban álló személyt, szemeim előtt hirtelen pörgött végig az a rengeteg emlék, ami történt velünk, amit megéltünk, amikor azt mondta nekem "szeretlek". De én mégis egyetlen egynél ragadtam le, ami talán a legrosszabban érintett és ami nagyban hozzájárult a költözésemhez. Mikor annyit mondott: "Már nem szeretlek és találtam jobbat".

💎 Taehyung 💎

Be kell vallanom, elég furcsa egy környék, ahol jelenleg Jungkook tartózkodik de mégis családias. Nem gondoltam volna, hogy Los Angelesben ilyen részek is előfordulnak. Általában az ember ha ilyen nagyvárosokra gondol, mindig az égimeszelő felhőkarcolók jutnak eszébe, viszont jó érzéssel töltött el, hogy itt nem teljesen van így.
Nézelődve vonultam végig az utcán, vigyorogva mint valami idióta, amiért az emberek valószínűleg hülyének néztek, de ez most cseppet sem tudott érdekelni. Az egyetlen ami érdekelt az az, hogy ha minden oké lesz apa leszek. Mindig is imádtam a gyerekeket, így nem haboztam igent mondani az apaságra. Nem teljesen lesz az én gyerekem, viszont sajátomként fogom felnevelni. Ugyanis fülembe jutott a hír, hogy az ex barátnőm várandós és történetesen a bátyja a legjobb barátom, így nagyon -nagyon szívesen fogadtam el, hogy segítek felnevelni a kis porontyot. Valamiért kissé féltékeny vagyok, hogy nem tőlem lett gyereke, hisz régebben terveztünk, míg meg nem kavarodtak a dolgok és gondoltam azt, hogy mást szeretek. Végül kiderült, hogy egyáltalán nem volt így és a legjobbat hagytam el a bizonytalanért, de már késő bánat volt..
Jungkook csupán nagyvonalakban mesélte el, hogy mi is történt, vagyis inkább történhetett a húgával és kicsit szarul érintett, hogy van, vagy éppen volt valakije, hiszen mégiscsak az exem. Ő volt az egyedüli, akit igazán szerettem és neki mégis sikerült hamarabb továbblépni, habár ő lett kidobva. Nem kizárt, hogy még most is van valami érzelmem irányában, dehát ő nagy valószínűséggel ki nem állhat. Nekem az is elég, ha elfogad gyermeke nevelőapjának.

💎 Johee 💎

- Nem Jungkook biztos hogy nem - ráztam a fejem, hogy nyomatékosítsam döntésem.
- Johee! Ő még szeret téged. És tudod mennyire szereti a gyerekeket! Tökéletes ap.. - azonban itt belé folytottam a szót.
- Nem és kész - indultam el a szobám felé, ám bátyókám nem hagyta annyiban.
- Mindketten tudjuk milyen apa nélkül felnőni, csak kettőnk közül én nem fogom hagyni, hogy ő is így éljen - egy pillanatnyi megtorpanásra kényszerített mondandója, hiszen igaza volt. Elgondolkodtatott amit mondott, de túl makacs voltam, hogy beismerjem, igaza van és nem magamat kéne néznem. De úgy gondolom, hogy ez az én döntésem és egy kisgyereknek akkor lehet tökéletes élete, ha a szülők legalább szimpatizálnak, amit én Taehyunggal nem tudok megtenni.
Folytatva tovább utamat mentem be a szobába és csaptam be az ajtót. Hirtelen megszédülve dőltem is neki annak, majd erős nyilallást éreztem hasamban, így kissé összegörnyedve, ijedten kaptam a fájó felülethez. Nagy nehezen sétáltam el az ágyamig, és ledőlve rá húztam fel lábaimat, hátha sikerül kicsit enyhíteni a fájdalmat, ám az egyre csak nőtt. Az ijedtségemmel együtt...

💎 Yoongi 💎

Már napjait nem számolom mióta depressziózik ez a barom és már nem is igazán tudok vele mit kezdeni. Minden létező dolgot próbáltam, amik eddig elfeledtettek vele mindent. Még táncoltam is vele, pedig én nem is tudok és nem is szeretek. A papír munkáit is folyamatosan én csináltam, pedig most itt van és simán tudná is csinálni. Ráadásul a legrosszabb, hogy már a napját nem tudom mikor szedtem össze utoljára egy jó kis bigét és már időszerű lenne valami. Kár, hogy csak lenne, ugyanis minden létező időmet leköti Jimin vagy épp az ő dolga. Ötletem sincs mit csinálhatnék még, amivel kizökkenthetném, vagyis egy van, viszont hogy azt megvalósíthassam, emberrablósdit kéne játszanom, ahhoz meg lusta vagyok.
Egy bögre kávéval csoszogok önsajnáltató gyökér barátom szobájának ajtaja felé, hátha ki tudom onnan szedni, ugyanis három napja csak fürdeni jött ki. Hangosan dörömbölve várom az életjelet teljesen feleslegesen, így benyitva megyek be. Kávéját az éjjeli szekrényre rakva és széthúzva a sötétítő függönyt nyitottam ki az ablakot, és engedtem a poshadt szagú szobába némi friss levegőt.
- Tesó, ideje lenne felkelned mert már igazán unom, hogy pátyolgatni kell – kiáltom el magam, mire ijedten emeli fel a fejét, körbenézve az immáron világos szobában.
- Hagyj már hagy aludjak - nyafogott fejére húzva a takarót.
- Azt akarod, hogy tönkremenjen az összes létező vállalatod? - álltam meg csípőre tett kézzel várva válaszát, ami a takaró alatt is látszó heves fejrázás volt.
- Akkor keljél kifelé, szedd össze azt a csúnya fejedet, és menjél dolgozni, mert nekem el kell mennem rendbe tenni az életedet - indultam ki a szobából remélve, hogy végre összeszedi magát mire visszaérek.
- Miről beszélsz? - jön utánam pizsamában és mezítláb csoszogva.
- Arról, hogy helyrehozom amit te el csesztél, hogy végre normális életet tudj élni – szemében felismerés csillant, majd félelem vette át a helyét.
- Nem félhetsz örökké - vettem fel a kabátom oda lépve barátom elé, megpaskolva az arcát. Majd a kocsikulcsot lekapva a fogasról léptem ki az ajtón, hátra hagyva a lefagyott haveromat. Nem kizárt, hogy szar amit most tenni fogok, de el fogom hozni Joheet, hogy végre megbeszéljék a szitut és minden happy legyen, mert ezt már én sem bírom. Ám arra nem számítottam, hogy ilyen állapotban fogom látni amint odaérek.
Illedelmesen hármat kopogtam, majd pár perc múlva nyílt is az ajtó. Azt gondoltam, majd ugyan az a dögös csaj nyit ajtót, aki volt, mikor Jiminnel volt, ám a formás alakját elcsúfította beesett, fájdalomtól eltorzult arca, könnyesedő szeme és növekvő hasa, amit kezével szorongatott. Amint meglátott, szemeiben csöppnyi meglepettséget is véltem felfedezni.
- Jól vagy? - köszönés helyett egyből a lényegre tértem. Válaszul csak megrázta a fejét. Láthatta, hogy tudtam a választ, így nem volt sok értelme hazudni, amit jól is tett.
- Gyere már ülj le inkább - vezettem be a saját lakásába egyenesen a nappaliba, a másik két csávóhoz, akik telefonjukat nyomkodva tespedtek. Egyikük rákapva tekintetét ugrott fel hirtelen, amit végül követett a másik is.
- Te meg ki vagy? - kérdeztem a fekete hajút. Így elnézve eléggé hasonlít Joheere talán valami rokona lehet.
- Ezt én is kérdezhetném..  Amúgy a bátyja - mutatott a szenvedő lányra.
- Szép báty lehetsz, ha nem veszed észre, hogy a húgod szenved – lenézve éppen akkor hajolt előre, eltorzult arccal és hulló könnyekkel. Egyből leguggoltunk mind a hárman és a lányt kezdtük kérdezgetni.
- A baba... - fájdalmas nyögés hagyta el a torkát - Valami baj van. Nagyon fáj - zokogott fel. Nem tétovázva kaptam ölembe és vittem ki a lányt egyenesen a kocsiba, miközben a bátyja utánam kiabált.
- Hova viszed? - állt meg az ajtóban.
- Mégis hova vinném? Megyek megdugom, hátha akkor jobban lesz... szerinted? - raktam be a lányt hátulra, hogy le tudjon feküdni ha úgy jobb, majd megkerülve a kocsit ültem a vezető ülésbe és mire ismét szólhatott volna a példás testvérke, szarva a szabályokra hajtottam a legközelebbi kórház felé.
- Tarts ki kicsilány minden oké lesz... - legalábbis remélem.

Sziasztok! 
Amint látjátok hoztam a következő részt. 😄
Eléggé rövidke lett, de remélem élvezni fogjátok.
Remélhetőleg mostmár vissza fogunk állni a rendes kerékvágásba, viszont abban biztos vagyok, hogy nem fogom befejezetlenül hagyni és szeretném úgy befejezni, ahogy elterveztem.
Szóval remélem tetszeni fog, véleményeket, gondolatokat kíváncsian várom, a következő részig pedig 👋👋👋👋