Search me [Jimin; +18]

10.rész

Jó ideje nem hallottam Jiminről semmit és nem is láttam. Nem jött be a kávézóba, ahogy attól tartottam sem ő, sem Yoongi. Nem bánom, amiket mondtam és tettem, ha ezzel pedig elüldöztem, hát az, az ő baja. Én ugyan nem fogok utána teperni. Mégis, néha úgy érzem, mintha hiányozna. Hiába nem ismerem, azért a vele töltött idők meghozták hatásukat...
Reggeli készülődéseim közben a táskámból kiesett tamponos dobozkám juttatta eszembe havim is, aminek lassacskán kopognia kéne. Telefonom előkapva néztem meg, hogy pontosan mikor lenne az a bizonyos nap, ám kikerekedett szemekkel konstaláltam, hogy a múlt hónapban nem jött meg. Ijedten kaptam a fogamzásgátlómért, amit rendszeresen szedtem, így kissé megnyugodtam. Ám elmémben még mindig ott bujkált az a bizonyos "Mi van ha..." érzés.
Munkában egész nap olyan voltam, mint a mosott fos. Kimentem felvenni a rendelést, viszont mire a pulthoz értem elfelejtettem. Volt, amikor rossz asztalhoz vittem ki a kért kávét, így azt is ki kellett cserélni.
- Jól vagy? Egész nap full szétszórt voltál! - Jessica aggódón tette kezét a vállamra. Mióta itt dolgozok vele is nagyon jó kapcsolatot ápolok és, mint kiderült ő is szeret táncolni és hiába tagadja, tud is. De az edzés neki jobban be jön. Nem is csodálom, hogy ilyen iszonyat jó alakja van. Izmos lábai, kerek feneke és lapos, enyhén kockás hasa.
- Nem tudom. Furcsán érzem magam - nézek rá fáradtan - Lehet csak beteg leszek - soha nem bírtam az őszi hideget és mindig megfáztam. Nem csodálkozom azon, hogy ez idén is így van.
- Menj haza, mérd meg a lázad, holnap meg bejövök helyetted - puszilta meg homlokom. Ezalatt a pár hét alatt, mióta itt munkálkodok nagyon jóban lettünk. Néha úgy kezel, mintha a lánya lennék, amit általában nem tudok hova tenni, de jól esik a törődése. Hiába nem sokkal idősebb, mégis érettebb felfogása van, mint nekem. Így nem csoda, hogy kettőnk közül ő játsza az anya szerepét.
Össze ismertettem Hobival is, így már két legfontosabb ember lett az életemben. Nagyon sokat jártunk el együtt moziba és szórakozni is. Volt, mikor eljött velünk táncolni is és mindig meglepődtünk, hogy mennyire jó és mindig tudott magából újat mutatni.
- Nem. Nem kell.. Be tudok jönni, csak aludnom kell picit - mosolyogtam rá, de tudhattam volna, hogy Jessi hajthatatlan és, ha valamit a fejébe vesz, az bizony úgy lesz.
- Mondom, otthon maradsz! Hívom Hoseokot, el jön érted és szépen vigyáz rád, hogy ki ne mozdulj - néha már túlságosan anyáskodó barátnőm komolyságán muszály voltam kuncogni és fejrázva indultam az öltöző felé. Majd egy csiga lassúságával vetekedve kezdtem neki öltözni, mégis hamar végeztem, így már teljesen készen ültem tovább, a dolgozóknak kialakított öltözőben.
- Hobika mindjárt itt van. Ha valami van, szólsz! Namjoonnal meg már lebeszéltem a cserét és ő is azt mondta, hogy pihenj - jött be büszkén az öltözőbe, ahol én már haptákban állva vártam idézőjelesen "bátyámat".
- Köszönöm Jessica! Nem is tudom, mi lenne velem nélküled - öleltem meg nevetve, amit viszonzott. Majd együtt indultunk a kijárat felé, ahol már Hoseok várt kocsival.
- Téged ne vigyünk haza? - tettem fel az udvarias kérdést, amire általában mindig nemleges választ kaptam, mondván, hogy a sétálás formálja a lábakat. Ám most mihelyst feltettem a kérdést meg is bántam.
- Úgy nézek ki, mint aki végzett a munkával? - nevetett fel hülyeségemen, majd ismét álölelve fejezte be mondandóját - Mostmár biztos, hogy nem mozdulhat mellőled az a majom - megnevezésén nekem is kuncognom kellett, majd elengedve ültem be a kocsiba és egy utolsót intve barátnőnknek, indultunk haza.
Az út csendben telt.. mondjuk, nem mintha bánnám. Hobi mindig is tudta, hogy mikor kell szóval tartani és mikor vágyom inkább csendre. A mostani helyzetben, pedig inkább az utóbbi esett jobban. A félelem folytonosan ott motoszkált a fejemben, hogy mi van ha... ha mégis terhes vagyok?! Hiába tudom, hogy ez nem lehet, azért mégis ott van az, hogy mivan, ha mégis?! Utálok kétségek közt élni...
Haza érkezve indultunk be a házba és mind a ketten automatikusan a konyha felé vettük az irányt. - Pirítóst? - kérdeztem, ám velem együtt kezdte el Hobi is mondani:
- Csinálunk pirító... - ám, amint rájött ugyanolyan szándékomra, vigyorogva mondott inkább mást - Nabakker! - nevetett fel, majd kenyeret kivéve a helyéről, tette azt a toasterbe. Közben előszedtem a fokhagymát, a vajat és találtam egy kis nutellát is, amit nem kissé kívántam meg hirtelen, így azt is a pultra helyeztem.
- A nutella minek? - néz rám értetlenül, mire csak megrántom a vállam.
- Újítok. - mutatom ki neki teljes fogsoromat vigyor gyanánt, majd elfordulva tőle kezdtem el hagymát pucolni. Hobi beletörődve jött mögém és egy pillanatra átölelve adott puszit az arcomra, majd fogta magát és leült az asztalhoz, várva a vacsoráját.
A kész pirítósokat hagymával megdörzsölve és vajazva kezdtük el enni, miközben én mellé kanalaztam a nutellát, amit barátom fintorogva nézett.
- Ez rohadt undi - nevetett fel, majd újat harapott a kenyérbe és alaposan megrágva küldte le azt a torkán.
- Mijé'? Tök finom - nyújtottam felé a nutellás kanalat - Kóstold meg! - tömtem volna szájába, de csuklómnál fogva megállított.
- Kihagyom - vállránditással jeleztem, hogy az ő baja, majd, mikor végeztem felálltam és indultam a Hobival, - ilyen esetekben - közös szobámba.
Reggeli ébredésem nem indult teljesen zökkenő mentesen, ugyanis valószínű a nutella-fokhagyma kombó nem épp gyomorbarát. Így a mellettem szuszogót sikeresen felkeltve, erősen öklendezve rohantam a szobámmal szemben lévő fürdőbe, kiadva magamból tegnap esti vacsorámat.
Majdan a wc-t lehúzva és fedelét lehajtva dőltem rá arra, mikor alvótársam a nyitott ajtón kopogva jött közelebb és leguggolva mellém, hátamat kezdte simogatni. Mihelyst keze hozzámért és már gyomrom sem panaszkodott, már normális gondolkodásom is visszatért, hozva magával a szörnyű valóságot. Hányás, idióta kaják evése és múlt hónapban nem jött meg... Nem... az nem lehet! Kikerekedett szemekkel néztem fel az engem vigasztaló személyre. De hisz szedtem a gyógyszert rendszeresen és Jiminnel.... nem.. nem védekeztünk!
Hangosan felzokogva borultam Hobi nyakába, amit ő valószínűleg nem értett, de mégis próbált nyugtatgatni. Miért nem figyeltem oda? Miért kellett felelőtlennek lennem?
Könnyes szemmel néztem az engem simogató tagot és értetlenségét látva kezdtem beszélni hozzá:
- Hoseok! A múlt hónapban nem jött meg - felismerés csillant a szemeiben majd ismét magához húzott és szorosan átölelt.
Jól esett cselekedete és kissé meg is nyugtatott, így sírásom is alábbhagyott.
- Veszünk egy tesztet és majd kiderül. - simított arcomra - És, ha mégis van valami rám tudod jól, hogy számíthatsz, rendben? Segítek és megoldjuk valahogy. - mosolygott kedvesen, miközben nyugtatólag simogatta a hajam.
- Köszönöm. - hajtottam le fejem és törökülésben lévő lábamat kezdtem vizsgálni. Majd két kar ragadott meg, állított talpra és kezemet fogva ráncigált a szobámba, hogy ott ágyamra ültetve kezdjen el turkálni ruhatáramban.
- Szólunk Jessinek, hogy tényleg nem mész ma és elmegyünk tesztért! - sorolta mai teendőnket, miközben ruháim közül válogatott, én meg szimplán csak figyeltem őt, várva, hogy végezzen. Egyszerűen nem is tudnám mit kezdenék nélküle...

💎 Jimin 💎

Lassan másfél hónap.
Ennyi telt el azóta, hogy egyszerűen nincs pofám a kávézóba menni és bocsánatot kérni. Nagyon nagy lelkiismeret furdalásom van azért, amiket mondtam és mert nem gondoltam át mindent teljesen. Láthatólag akkor meg is sértettem, hiába akarta takarni, látszott rajta. Mégsem tudtam bemenni bocsánatot kérni. Nem egy nőt bántottam már meg és hordtam le kurvának, mégha azt nem is mondtam ki konkrétan. De egyszer sem tapasztaltam ezt a szorító érzést és megbánást utána. Nem tudom, hogy Johee miért és miben más, de érzem, hogy ez itt és ennyiben nem merül ki.
És még valahogy össze fog hozni minket a sors.

Jooonapot Emböckék! 💎
Meghoztam a 10.részt! 😈
Sajnálom, hogy ennyit kellett rá várni, de nagyon nem akartak összejönni ezek a mondatok és így sem érzem teljesen jónak. 🤔
Remélem azért nektek tetszeni fog és mostmár tényleg sietek a kövivel nem csak ígérgetem.😅
És még egy utolsó gondolat így a végére:
MEGLETT A 2K!!!! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek aki olvassa a könyvemet! Nem gondoltam volna, hogy ennyi nézettség lesz rajta és ez iszonyat jó érzés úgyhogy
고맙습니다!! 💕💕💕