5. rész

1.9K 121 9
                                    

Semmi kedvem nem volt hazamenni, így hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam Hobit, - akit szegényt, pont felkeltettem - ő pedig egyetlen mondatomból leszűrte, hogy semmi kedvem nincs semmihez és egyből felajánlotta, hogy menjek hozzá.
Gondolkodás nélkül egyeztem bele, majd taxit fogva magamnak már úton is voltam. Ezért imádom őt annyira. Mindig segít és mindig számíthatok rá. Igazi jó barát. Soha nem láttam még embert már az első beszélgetésnél ilyen közvetlennek lenni, neki mégis zsigerből jött az egész és valamilyen szinten csodáltam is ezért. Nekem soha nem ment, hogy barátkozós típus legyek. Általában csak azokkal barátkoztam, akik odajöttek hozzám, de ha rajtam áll, soha nem lettek volna barátaim. Nem, mintha így is sok lett volna, de én ezt kicsit sem bántam.
Lassan éjfél lévén nem voltak dugók az úton, úgyhogy gyorsan megérkeztem egyetlen barátom házához és a kapucsengőt megnyomva vártam, hogy életjelet adjon magáról. Alig telt pár másodpercbe már nyílt is az ajtó és egy mindig vigyorgó srác állt mögötte. Üdvözölve őt léptem beljebb otthonos kis lakásába, ami nem éppen volt kicsi. Két emeletes szöuli családház elbújhat mellette.
Cipőmet levéve a nappaliba indultam és lehuppantam a saját kis helyemre, ami a félnégyzet alakú kanapé sarkánál volt. Itt mindig kényelmesen el tudtam helyezkedni, így mindig itt foglaltam helyet, akárhányszor ide jöttem.
- Na mesélj! - huppant le mellém barátom, én meg nagyot sóhajtva belekezdtem.
- Felhívtam.. - jelentettem ki, az érdekes légkör ellenére egy félmosolyt villantva és kínomban tarkómat kezdtem vakarni.
- Tényleg? Volt valami? Volt igaz? Akkor nem csinálnál ilyet - figurázta ki előző mozdulatomat közben elvigyorodva, majd szemét össze húzva hajolt közelebb és nézett rám.
- Lefeküdtünk - jelentettem ki kis habozás után, mire Hobi szája a már sokat látott perverz mosolyra húzódott.
- Áhh, tudtam hogy hallgatni fogsz rám. Éreztem! - dőlt hátra egy másodpercre elégedetten, majd visszahelyezkedve eddigi pozíciójába folytatta -  De akkor nem jó kedvednek kéne lennie? Fogadjunk volt még valami na, mondjad csak! - bal lábát felhúzva és kezét a háttámlára ejtve fordult felém kissé izgatottan jelezve, hogy figyel, mire én felnevettem hiperaktivitásán. Mindig annyira túlbuzgó, hogy én is kedvet kapok még ahhoz is, amit volt kollegámnál is jobban utálok, pedig olyan nem sok van. Egy hónap teljesen elég volt ahhoz, hogy kiismerjem a viselkedését és hogy nála jobb barátom nem lehetne.
- Kirúgtak - húztam el szám szélét, majd folytattam - Mert abba a szállodába vitt, amelyikben dolgoztam és valószínű Pinkie beköpött - panaszkodásomra pajtásom csak nagyot röhögött.
Pinkienek hívjuk a csajt - akit sem én nem szeretek, sem pedig fordítva - mert pink körmei és haja van, és folyton ilyen színű ruhákat hord. Komolyan csodálkozok, hogy a munkaruhája nem rózsaszín... Bár lehetne az is az, csak ahhoz a neki megfelelő munkában kéne dolgoznia... khmm...
Röhögését abbahagyva pillantott rám kicsorduló könnyeit letörölve.
- Soha nem csíptem azt a csajt. Most meg még kevésbé. - csóválta meg a fejét - De én már tudok is neked egy jól fizető munkahelyet - csettintett egyet én pedig elképedtem magabiztosságán. Nem tudom mi lehet az az új munkahely, de van egy olyan érzésem, hogy legkésőbb holnap tudtomra fogja adni, így inkább beletörődve és bízva Hoseokban bólintottam.
- Köszönöm Hobi - ejtettem fejem a vállára, mire ő átkarolta a vállam és karomat kezdte simogatni. Ha ezt valaki kívülről látná, lehet félreértené, viszont ez nálunk így szokott menni.
Nem egy ember kérdezte meg, hogy mióta vagyunk együtt, amiből mindig kínosan jöttünk ki és a végeredmény mindig az lett, hogy miért viselkedünk akkor így, ha csak barátok vagyunk. Viszont a válaszunk erre egyszerű volt. Szeretjük egymást. Ugyan, nem szerelemből, de jobban, mintha simán barátok lennénk. Lassan egy rokon szál nélküli, testvéri kapcsolat alakult köztünk, aminek én nagyon is örülök. Ha már a saját bátyámra alig számíthatok. Mióta eljöttem Szöulból nem keresett. De igazán nem is vágyom a társaságára. Mindig is teljes ellentétem volt. Maximum annyi közös volt bennünk, hogy imádunk táncolni. Viszont tánc ide, tánc oda, ígyis folyton martuk egymást.
Ezért is örülök, hogy Hoseokkal ilyen jó a barátságunk és testvérem helyett testvérem.
- Nézzünk valami filmet, ha már így felkeltettél. - nevetett fel kissé álmosan, majd a távirányítóért nyúlt. Bekapcsolva a tévét valami szar poénokkal tele rakott vígjátékot kezdtünk nézni, amin a mellettem ülő egyed megállás nélkül kacagott. Ugyan, annyira sok vicces dolog nem volt benne - beismerem én is röhögtem páron - viszont nem lenne Jung Hoseok, ha nem röhögné magát szarásig.

Nem tudom mikor aludhattunk el a "szórakoztató" filmezés közben, de ugyan úgy Hobi vállán ébredtem, mint, ahogy este voltunk és ő sem volt sokkal másabb pózban annyi különbséggel, hogy  fejét az enyémre döntötte és lábait kinyújtva a padlón pihentette. Óvatosan keltem fel mellőle, nehogy felkeltsem, majd elgémberedett ízületeimet hosszú nyújtózkodással, erősen ropogva lazítgattam ki, végül a konyhába vonszoltam magam, hogy végre egy kis éltető kávét csináljak magunknak.
Kortyolgatva a fekete nedűt, pultnak dőlve vártam, hogy a hétalvó is felkeljen, ám valószínű - mint, ahogy szokott - most sem fog időben ébredezni, így nagy unalmamban "sajnos" muszály leszek ráugrani.
Letéve a bögrémet igyekeztem vissza a nappaliba, majd nekirugaszkodva vetettem magam barátomra, aki tettemre fájdalmasan nyögve görnyedt össze, majd pilláit nyitogatva meredt rám.
- Jó~ Reggelt! - üvöltöttem rá vigyorogva, mire nyakamat átkarolva húzta le fejemet magához és hajamat összekócolva nevetett, miközben én visítva próbáltam kiszabadulni.
- Jóreggelt! - engedett el végre, én meg kócos hajjal, dühösen néztem rá, majd ráültem a hasára és teljes testsúlyommal ránehezedtem, amit valószínű észrevett, mert fuldoklást tettetve kapott kezeivel a torkához és próbált ilyedt fejet vágni. 
Sértődött arckifejezéssel keltem fel róla és indultam megint a konyha felé.
- Most bedurcáztál? - jött utánam nevetve, míg én tartva állarcom, lebiggyesztett alsó ajkammal figyeltem vissza rá - Ha nehéz lennél, már rég megfulladtam volna, mivel akárhányszor itt alszol ugyan így keltesz! - önti ki magának a kávét, majd megállt velem szemben és aranyosságát bevetve, amivel tudja jól, hogy engem nem hat meg, mégis mindig bepróbálkozik.
- Köcsög vagy! - böktem meg oldalát, minek hatására karját oldalához szorítva akart védekezni és inkább az asztalhoz sétált, hogy kihúzva magának egy széket lehuppanjon arra.
- Ezzel a köcsöggel ma mész munkát nézni! Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog, de nem árt azért, ha te is megnézed, mielőtt lebeszélem neked az állást - reggeli ökörségünknek köszönhetően teljesen elfelejtettem, hogy immáron munkanélküli vagyok.
- Jó, de előtte haza kell mennem legalább letusolni és rendes ruhát felkapni - vettem volna magamra a táskám, de megállított.
- Megyek én is, várj egy percet - szaladt fel a szobájába, majd pár percen belül már felöltözve toporgott az ajtóban, rám várva....

Annyeong! 👋
Megjött az 5. rész. 😅 Ugyan kissé uncsi lett, de mostmár kezdenek felpörögni majd az események.. ✌
Sietek a kövi résszel
Addig is jó olvasást 😅😅👋

Search me [Jimin; +18]Where stories live. Discover now