11. rész

1.4K 104 11
                                    

Észre sem véve, hogy már megint este van, még mindig az itthoni irodámban ültem és ma reggel óta ki sem mozdultam. Nem tudom mikor volt ilyen utoljára, ám most nem kevés papírmunkát halmoztam fel az utóbbi időben, amit muszáj megcsinálnom. A reggeli és az ebéd hiányát hasam hatalmas kordulása is tudatta velem, így nagyot sóhajtva indultam a konyhába. Áthaladva a nappalin erős hiányérzetem támadt, ám valószínűleg a mindig kanapén terpeszkedő barátom otthon léte miatt.
Suga végre megtalálta a hazautat, így ő sem boldogít. Nem mondom, hogy bánom, de már hozzászoktam jelenlétéhez. Viszont, mégiscsak jóideje nem volt otthon, így most jól esik egy kis egyedüllét.
Sajnos magányom sem tarthat sokáig, telefonom hangos csörgése szakított ki idilli pillanataimból, amit még mindig a nappaliban állva, az ülőgarnitúrára meredve idéztem elő.
Nyöszörögve vonszoltam magam a készülék után, amit a dolgozószobában hagytam. Ám amint megpillantottam a hívó fél nevét, hirtelen azt is megkérdőjeleztem, hogy a boxeromban mi van. Percekig bámultam a kezemben rezgő és zenélő tárgyat, titkon remélve, hogy leteszi. Hisz nem lehet sürgős, én pedig túl gyáva vagyok felvenni. Még mindig bánt, amiket hozzávágtam és bár, ha nem is teljesen, de valamilyen szinten jogosan voltam dühös. Végül remegő kezekkel és gyomorgörccsel emeltem a készüléket a fülemhez, nem értve idegességem. Hiszen soha nem idegeskedtem ennyire egy hívás miatt. Még akkor sem, mikor apám hívott, hogy lebasszon valamiért.
- Johee? Mi... - kérdésemet félbeszakítva, remegő hanggal szól a telefonba.
-Jimin - ijedtségem hangja hallatán ismét csak nőtt. Az agyamban pedig lehetőségek ezrei futkároztak, versengve, hogy vajon melyik válhat be a sok közül.
- Találkoznunk kell! - kissé megnyugodtam. Ám ekkor még nem gondoltam, hogy ez az egy mondat és a mögötte rejlő valóság később sok mindent meg fog változtatni.

💎Johee💎

- Muszáj elmondanom neki. Joga van tudni róla, ha már az övé. - hajtottam le a fejem Hoseokkal szemben állva, miközben arról próbált meggyőzni, hogy Jiminnel szemben tartsuk a szánkat. Hiába késő már, hiszen megbeszéltük, hogy mikor és hol találkozunk, mégis folytatta az órákig tartó győzködését. Nagy levegőt véve nyugtatta le magát, ugyanis sikerült felidegesednie is és valamivel nyugodtabb hangon szólt újra hozzám:
- Johee! Tudod, hogy nem szeretnék neked rosszat és én is jól tudom, hogy a te döntésed. De miben lesz jobb, ha tud róla? Nincs felkészülve az apaságra és ezt te is tudod! - egyet közelebb lépve simított végig arcomon, amiket immáron könnyek áztattak. Igaza van. Eddig is meg-meginogva tartottam ki döntésem mellett, ám ezzel az egyetlen érvvel sikerült teljesen kidöntenie. Hiába Jiminé a baba, nincs még felkészülve, hogy apa legyen. Túl gyerekes és valószínűleg kiröhögne, és ott hagyna, ahol éppen elmondtam neki.
Ugyanis, amitől féltem, beigazolódott, és még egy aprócska szívet hordozok a sajátom alatt. Lehet dühösnek kéne lennem és magamat hibáztatnom, mégsem tudom ezt tenni és iszonyatosan boldog vagyok. Egyedül azt sajnálom, hogy apa nélkül kell felnőnie, hisz tudom milyen érzés. Nekem sem volt apám. A bátyám még ismerte, viszont én megszülettem és lelépett. Lehet ezért olyan érdekes tesómmal a kapcsolatom. Apa távozásának sem az okát nem tudom, sem azt, hogy milyen ember is volt ő. Senki nem mesélt róla, soha. És nem szeretném, hogy ez az én gyermekemnél is így legyen. Viszont, ha mesélni akarok neki Jiminről, ahhoz meg kell ismernem...
Mire feleszméltem már a kijelölt étteremben ücsörögtem, várva meghívottamat, aki pár perc késéssel végre betoppant az ajtón.
Észrevéve hollétem indult meg irányomba, mire én is felálltam kényelmes székemről, hogy üdvözöljem.
- Ez így elég ünnepélyes, nem gondolod? - különleges köszönésféléjét elfogadva kezdett volna felesleges körökbe, ám én ma nem erről akarok beszélgetni.
- De igen, viszont most számomra ünnepélyes dolgot akarok kérni.... vagyis inkább közölni - állát könyökére támaszkodva tartotta és vizslató szemekkel jelezte, hogy figyel. 
- Meg szeretnélek ismerni Jimin! - arckifejezése először meglepettséget tükrözött, ami később szemeinek furcsa csillogásába futott át. Tüdejét tele szívva levegővel dőlt hátra a széken, közben bőrdzsekijét magán összébb húzta. Majd kifújva az elhasznált oxigént, kissé, mintha megkönnyebbült nevetés hagyta volna el torkát. Nem értve vidulása okát, kérdőn húztam fel egyik szemöldököm.
- Olyan régóta akartam ezt mondani neked... tök ironikus, hogy mégis te ejtetted ki először a szádon - kuncogott ismét, miközben megértve és belegondolva helyzetébe, apró mosoly kúszott arcomra.
- Talán egy picit. De mit válaszolsz? - tekintetét keresve tettem fel ezt az egyszerű kérdést.
Ami talán sok mindent megváltoztathat, de talán el is ronthat mindent.
- Ismerkedjünk...

Annyeong! Mélységesen sajnálom, hogy ilyen későn hoztam részt, mivel megígértem, hogy két ünnep között hozom, viszont ez a szilveszteri készülődés kikészített. 😅
Szóval mianhae.
De itt is a kövi rész, ami elég gagyi lett és rövid is aigoo ezért is bocsánat.😅💎
Inkább nem húzom tovább a szót, mert csak még több bocsánatkérésre váró dolgot találok, úgyhogy jó olvasást és mindenkinek BOLDOG ÚJÉVET!!!! 🎉🎊🎊🎉🎊🎉🎆🎆🎆🎆👋

Search me [Jimin; +18]Where stories live. Discover now