Search me [Jimin; +18]

7. rész

💎 Johee 💎

Miután Hobi hazakísért és elbúcsúztunk, kissé fáradtan, mégis boldogan dőltem be az ágyamba, hisz van egy tök jó állásom, ahol van egy nagyon jó fej főnököm és egy aranyos munkatársam.
Telefonom megnézve számtalan nem fogadott hívásom volt, egyetlen személytől: Jimintől.
Átfutott az agyamon, hogy esetleg visszahívom, ám nem szeretnék ettől a munkahelytől is búcsúzni, csak, mert nem bírok magamon uralkodni. Még csak nem is miatta félek, hanem magam miatt. Ha beszélnék vele valószínűleg kiszedné belőlem, hogy dolgozok-e és, ha igen, akkor hol. Biztos vagyok benne, hogy bejárna "látogatni", ami nekem és a képességeimnek sem tenne jót. Ha dolgozom, ne arra gondoljak már, hogy milyen vele a szex. Nagyot sóhajtva keltem fel ágyamból, hogy egy forró fürdő után ismét visszadőljek oda.
Ugyan, a meleg víz és a tusfürdőm egzotikusan narancsos aromája lenyugtatott és ellazított, mégis fejembe visszaférkőztek a gondolatok, hogy mi lenne, ha esetleg rácsörögnék. Nem kell tudnia, hogy hol dolgozom. Munkanélküli vagyok és kész. De valamiért vágyom a hangjára, és bár furcsa, de szeretnék valamit tudni is róla. Hisz eddig a farok méretén, a telefonszámán és a nevén kívül mást nem tudok.
Gondolataimban egyre mocskosabb és perverzebb dolgok fordultak meg, mikből telefonom hangos csörgése szakított ki. Egészen addig hálálkodtam is neki, míg meg nem láttam a hívó félt, aki a mai nap során számtalan nem fogadott hívást hagyott hátra.
Naivan nyomtam a zöld ikonra gondolván, hogy nem azért hív és tartottam fülemhez a készüléket, majd elmotyogtam bele egy "hallo"-t.
- Johee? Hol voltál ma? Egész nap hívtalak - hangja boldogan csengett, amit nem értettem teljesen, de nem törődve vele válaszoltam.
- Igen. Bocsánat. Sok dolgom volt - mosolyogtam, amit ő nem láthatott. Nem szeretnék sokat hazudni, ha már erre kell vetemednem, és részben igaz is, amit mondtam. Tényleg sok dolgom volt.
- Gondolom munkát kerestél. Sajnálom, hogy kirúgtak! De esetleg dolgozhatnál nekem is. - hangjában először apró bánatot, majd kis perverzséget fedeztem fel, miközben fogaskerekeim kattogtak, hogy mit mondhatnék erre. Nem akarom lerázni, viszont, ha megmondom, hogy találtam munkát 1000%, hogy megkérdezi hol. Viszont egy valamit még mindig nem értettem..
- Honnan veszed, hogy kirúgtak? - tettem fel az oldalamat bökő kérdést, mire a lehető legegyszerűbb választ kaptam.
- Én mindent tudok - elképzeltem, hozzá illő levakarhatatlan, öntelt vigyorát, amitől nekem is felfelé görbültek ajkaim.
- Hát akkor kérdésedre válaszolva Mr. "Énmindenttudok", inkább egy ideig élvezném az itthon létet. De átgondolom az ajánlatod - végére bevetettem csábos hangomat, majd meg sem várva, hogy hátha szeretne még valamit letettem a telefont és alaposan betakarózva, hajtottam álomra a fejemet.
Reggel óriási dörömbölésre keltem. Morgolódva kászálódtam ki az ágyból és szinte feltéptem a falapot. Ki az a nem normális, aki nem veszi észre, hogy ott a csengő is?! Esküszöm, ha betöri megvetetem vele.
- Miaf... - kezdtem el, aztán megláttam őrült ébresztőmet - Ohh! Csak te vagy? Miért nem jöttél be? - léptem arrébb, Hobit beengedve. Még mindig értetlenül állok a tény előtt, hogy dörömbölt, mint, hogy bejönne. Általában egyszerűen beront, most meg inkább szétveri a nyílászárót.
- Zárt ajtón nehéz bejönni - húzta el száját, miközben nappaliba lépve, nagyot szusszanva huppant le a kanapéra.
- Jó.. Mindegy - hagytam rá. Ugyan a záram nem jó, így nem tudtam bekulcsolni, neki nem kell ezt tudnia és amúgy sem volt sok kedvem ezen vitatkozni - És miért jöttél? - tértem rá a lényegre leülve mellé, törökülésbe húzva lábaim és felé fordulva.
- Semmi különös, igazából csak szólni akartam, hogy mindjárt elkésel - ironikus felszólalását először nem értettem, majd a felismerés olyan erővel csapott pofán, hogy az arcom meg is fájdult tőle.
- Baszki - több nem jött ki a számon, már pattantam is és futottam a szobámba. Illetve futottam volna, ha nyuszis papucsomban nem botlok meg és csókolom meg a padlót.
Barátom erre óriásit visított a röhögéstől és hasát fogva folytatta tevékenységét, nem is törődve a felé küldött gyilkos pillantásaimmal. Észbe kapva végül immár picit lassabban, de mégis sietve indultam meg a szobám felé, hogy elfogadható külsőt varázsoljak magamnak.
Haptákba vágva magam trappoltam le a lépcsőn, a már ajtóban toporgó barátom felé, majd elsuhanva mellette léptem ki a frissnek nem teljesen mondható levegőre. Futva indultam el munkába, de előbb még hozzá vágtam szegény Hoseokhoz a kulcsot, hogy, ha bezárt jöjjön utánam.
A kávézó egész nap tömve volt, így nem túlzok, ha azt mondom, hogy lejártam a lábamat, még akkor is, ha ma csak a pult mögött sürgölődtem.
Épp egy capuccinot kavargattam, mikor valaki megszólalt mögöttem.
- Elnézést! Rendelhetnék? - felnézve egy kissé kopottas, de még halványan kék hajú srác mosolygott rám. Egész aranyos mosolya volt, meg kell hagyni. Hogyha azt a tényt nem vesszük figyelembe, hogy nem a szemeimbe nézett.
- Persze! - viszonoztam kedves gesztusát kicsit lejjebb hajolva, hátha így rámnéz, ám rá kellett jönnöm, hogy nem az a fajta, aki az ember szemébe néz. Sokkal jobban kedvel a dekoltázsokkal szemezni - Mit készíthetek? - feladva a próbálkozást, sóhajtva vettem elő kis jegyzetemet és egy tollat rendelésére várva.
- Először is egy Capuccino lesz és egy telefonszám, aztán, amit még te szeretnél. - kacsintott rám egyre pimaszabbul mosolyogva, ám már végre a szemembe nézve. Óriási önbizalma lehetett a csávónak meg kell hagyni, de, mint sok mindenhez, ehhez is két játékos kell.
- A rendelést azonnal készítem, a telefonszámom meg ki kell érdemelni. - kacsintottam én is pimaszul, majd megfordultam, kissé illegetve magam, hogy húzzam kicsit az agyát. Hátra-hátra pillantva meg se próbálta leplezni, hogy elég erőteljesen méreget, így még jobban adva alá a lovat, fenekemet kitolva folytattam a kérése teljesítését.
- Tessék. - toltam elé a csészét, ő pedig kifizette és jóízűen kezdte el kortyolgatni, végig engem nézve, néha-néha el is kapva pillantásom, mire mindig összemosolyogtunk.
- És mondd csak, mióta dolgozol itt? Eddig nem láttalak, pedig biztos emlékeznék egy ilyen bombára - tette le üres capuccinos poharát, majd alkarjával a pultra támaszkodva várta válaszom. Öntelt vigyorát, viszont spatulával sem lehetett volna levakarni a képéről.
- Nem régóta. - pillantottam rá, miközben a vizes poharakat kezdtem el törölgetni és helyre rakni.
- A neved legalább megtudhatom? - kérdezte és reménnyel teli szemekkel pislogott rám.
- Kim Mi Young - válaszoltam kérdésére. Magam sem tudom, miért nem az igazi nevemet mondtam. Talán, csak sejtettem, hogy egy éjszakánál többet úgyse találkozunk. Maximum, ha bejön. Itt meg többet, nem fog megtudni rólam. Szemrebbenés nélkül hazudtam a szemébe, amit ő láthatóan bevett. Kezemet nyújtottam felé, miközben megkérdeztem, hogy őt, hogy hívják.
- Min Yoon Gi. De nyugodtan hívj Sugának is, ahogy tetszik - fogta meg kezemet majd megrázta és felállt a pult előtt elhelyezett bárszékről - Holnap látlak? - dőlt még neki a pultnak, majd apró bólintásomat követően mosolyogva kacsintott egyet és elhagyta a kávézót. Így utólag visszagondolva, tényleg egész helyes volt..

JOOOOOOONAPOT!
Íme a 7. Rész! Remélem élvezhető lett és tetszeni fog.
Véleményeket most is szívesen fogadom.
Mint tegnap ígértem, hogy "HAMAROSAN VISSZATÉREK 😈😅😅" hát be is tartottam, úgyhogy jó olvasást és igyekszem a kövivel.. 💎💕👋