Search me [Jimin; +18]

13. rész

Elég nevetséges arckifejezésem lehetett, ugyanis halk kuncogásba kezdett. Én is kissé elmosolyodva húztam magamhoz újabb csókért esedezve, amit nem volt rest megadni. Kezei fenekemre vándoroltak, majd megmarkolta azokat, mire mosolyognom kellett. Elválva tőle még mindig vigyorral a fejemen ugrottam le a híd pereméről, így mostmár muszály voltam felnézni rá. Karjaimat nyakába akasztottam, mire újabb csókért hajolt volna, ám, de én túl játékos kedvemben voltam. Először én is nyújtózkodtam ajkai után, ám mikor már nem sok híja volt, elkiáltottam magam.
- Nézd ott egy galamb! - mutattam a távolba, mintha tényleg lenne ott valami, természetesen ez nem volt igaz. Kissé hitetlenkedő ábrázattal, ám mégis mosolyogva fordította az ellenkező irányba fejét, majd nevetni kezdett.
- Ááá... Nem hiszlek el! - nézett ismét rám, majd nyakamhoz hajolva harapott bele az érzékeny bőrbe. Nem volt fájdalmas, sokkal inkább izgató, ahogy testem legérzékenyebb pontját kezdte harapdálni. Kezeivel csípőmre fogva húzta azt teljesen magához, mitől kissé homorítva kapaszkodtam még jobban nyakába.
- Néha én sem magamat - fejemet oldalra billentve hagytam, hogy megadja büntetésem, ami sokkal inkább érződött dicséretnek, ugyanis vágyam az előttem álló iránt egyre csak nőtt. Viszont ez a mai nap csupán vágy is marad, hiszen figyelnem kell a hasamban növekvő csöppségre.
A délutánt mondhatni egymás szájának felfedezésével töltöttük. Nem mintha még nem térképeztük volna fel eléggé a terepet, most valahogy más volt. Szerelmesebb,  szenvedélyesebb... És valahogy sokkal jobban élveztem azután, amit Jimin mondott nekem.  Még azóta is visszhangzik a fejemben "Tehát ilyen érzés, ha olyat csókolsz, akit szeretsz" és akárhányszor végigfutott az agyamon ez a mondat, mindig elmosolyodtam. Igazából, ha úgy nézzük bevallotta, hogy szeret. Viszont, ha más szemszögből nézzük, pedig nem teljesen mondta ki. 
- Miért mosolyogsz folyamatosan? - húzta végig orrát a nyakamon, mire nevetnem kellett. Kicsit el is szégyeltem magam, hiszen elég hülyén nézhetett ki a helyzet, ahogy magam elé meredve vigyorgok.
- Boldog vagyok - dőltem még jobban mellkasának. A zöld gyepen ülve, Jimin terpeszben, én pedig a lábai között foglalva helyet, hátam nekitámasztva élveztem társaságát. Karját átvezetve mellkasom előtt, tartott szorosan magánál, néha néha gyengéd puszikat nyomva fejem tetejére.
- Ezzel nem vagy egyedül - megszólalására felnéztem rá, mikor is kihasználva az alkalmat lassú,  gyengéd csókot hintett ajkaimra. Egyre inkább faltuk egymást, végül én már teljesen a fűben feküdtem, ő pedig félig mellettem, félig felettem támaszkodva találtunk kényelmes pozíciót.
- Gyere! - kelt fel mellőlem a földről, majd kezét felém tartva húzott fel engem is. Végül még mindig kezemet fogva vitt egyenesen a kocsijához.
- Hova megyünk? - néztem rá már az anyós ülésen ülve, miután ő is beszállt.
- Hozzám. - mosolyodott el, majd beindítva a motort indultunk útnak.
- Miért?
- Megnézünk egy filmet vagy akármi. Eltöltjük a délutánt - átnyúlva hozzám fogta meg a kezem és ujjainkat összekulcsolva, mosolyogva kezdte kézfejemet hüvelykujjával simogatni.
Észre sem vettem pontosan mikor érkeztünk meg, csak mikor már egy ideje egy helyben álltunk, akkor kaptam észbe. Jimin engem szugerált, ami kicsit kezdett aggasztani, így kiszállva a kocsiból vártam, hogy ő is ezt tegye.
- Nem úgy volt, hogy magadhoz viszel? - néztem rá értetlenül, miközben ő megfogva kezemet, kuncogva indult el a két emeletes palota felé.
- De. Azt tettem - a bejárati ajtónál nem hezitálva, egyszerűen csak lenyomta a kilincset és bement. - Ne lepődj meg, ha hangokat hallasz, valószínű Yoongi itthon van - vakarta meg tarkóját bocsánatkérő tekintettel vizslatva, majd a konyha felé vette az irányt. Tehát a múltkori nyomulós pali is vele lakik. Nem csoda, itt elférnek bőven. Lassan fordultam körbe a nappali közepén, amiben már talán elférne az én kis lakásom is. Itt végig a fehér és szürke színek domináltak. Ízléses meg kell hagyni.
- Ülj le nyugodtan - jelent meg Jimin, kezében két pohár kólával és egy tál popcornnal. Az egyik üdítőt felém nyújtva terelt a kanapé felé, ami előtt egy bazinagy tv volt falra szerelve. Leülve az iszonyú kényelmes bútorra meredtem az óriási "mozivászonra", míg Jimin valami filmet berakva huppant le mellém.
- Tetszik? - aranyos kuncogására rá kaptam tekintetem. 
- Ilyen vicces vagyok? - nevetést abbahagyva, mostmár szimplán mosolyogva nézett rám. Majd fejét ingatva hajolt ajkaimra. Csókunk egyre szenvedélyesebb lett, végül mindketten eldőlve a kanapén folytattuk csatánkat apró simogatásokkal és sóhajokkal megspékelve.
- Valahogy nem köt le a film - vált el ajkaimtól és nyakam hintette be apró csókokkal, miközben kezeit pólóm alá csúsztatta, végigsimítva hasamon. Amint tenyere alhasamat érintette, a józan eszem olyan erővel csapott pofán, hogy az egész testem megfeszült tőle. Nem tehetem ezt.  Sem Jiminnel, sem a babával. Muszály leszek most elmondani neki. Hirtelen már nem tudtam arra figyelni amit csinált velem. Gyomrom összezsugorodott és idegesség járta át az egész testem.
- Valami baj van? - hagyta abba tevékenységét és kissé aggódón kezdett méregetni.
- Jimin - szemeim kissé könnyesek lettek, viszont visszatartva azokat toltam le magamról szerelmem és ültem fel.  Majd nagyot sóhajtva folytattam - Nem feküdhetünk le.
- Miért? - tenyerét arcomra simítva érte el, hogy szemébe nézve mondjam ki, amit már jó ideje tudok, viszont eddig nem volt hozzá merszem, hogy tudtára is adjam. Kezéhez nyúlva húztam azt alhasamhoz, majd rátéve azt bőrömre simogattam meg kézfejét. Közben végig szemébe néztem, amiben felismerés csillant.
- Jimin én terhes vagyok - könnyekkel a szememben, de mégis mosolyogva mondtam ki a bizonyos szót, ami hónapok óta a nyelvem hegyén volt, ám most kimondani is sikerült.
- Gyere hazaviszlek - kelt fel mellőlem a kanapéról, ezzel teljesen összetörve bennem a reményt, hogy esetleg ő is örülni fog ennek. Hogy őszinte legyek, nem erre a reakcióra számítottam. Gondolatban teljesen máshogy képzeltem ezt el.
Könnyeim egyre csak gyűltek, viszont nem engedhettem ki őket. Nagyot csalódtam, viszont ezt nem mutathattam ki. 
A kocsiban hazafelé végig csönd uralkodott. Nem szólt ő sem, és én sem. Nem is akarom, hogy szóljon bármit is. Értettem a célzást. Végül, mikor már tíz perce csak azt hallgattam, hogy ujjai a kormányon dobolnak,  megtörve a csendet próbáltam megbeszélni a dolgot.
- Nem fogadod el... Igaz? - hiába tudtam a választ, mégis szerettem volna, ha az ő szájából hallhatnám. 
- Biztos, hogy tőlem van? Nem lehet, hogy félreértés? - hangja kissé kétségbeesetten csengett, miközben az utat pásztázva tette fel sorban kérdéseit. 
- Mással nem voltam, és már tesztet is vettem. Ez biztos. - a körülöttünk lévő táj egyre gyorsabban mosodott el jelezve a sofőr, egyre növekvő frusztráltságát. Felfogva a hallottakat, hangosan fújtatva taposott még inkább a gázra.
- Vetesd el! - mondatától egy pillanatra lesokkoltan lestem rá. Először nem is fogtam fel teljesen mit mondott, ám, amint felfogtam, akkora pofonként csattant, hogy valódi fizikai fájdalmat okozott.
- Mit mondtál? - remélve, hogy rosszul hallottam kérdeztem vissza.
- Mondom vetesd el az Istenért! Nem kell, hogy tönkre tegye az életünket! - hirtelen a kormányra csapva ordított fel, mitől összerezzentem és a már szememet igazán maró könnyeknek végül utat engedve húzódtam távolabb tőle - Még csak most kaptalak meg... Nem egy gyerekkel akarom kezdeni a közös életünket - észrevéve félelmem hangját kicsit lejjebb halkítva folytatta, miközben kezét combomra téve simogatta azt gyengéden.
- Már nem tudom - könnyeim még mindig folytak, így mondatom is elég halkra sikeredett.
- Tessék? - állt meg egy piros lámpánál, így most felém is tudott nézni. Meglátva könnyes arcom, az eddig combomon nyugvó kezével nyúlt letörölni a sós cseppeket.
- Nem tudom már elvetetni. És nem is akarom. Ő is ember, ő is érez! Ráadásul a gyerekem! És, ha elvállalod, ha nem, a tiéd is - hallkan szemébe nézve suttogtam neki a szavakat, mik hallatán egyszerűen csak elhúzta kezét és ismét az utat figyelte síri csendben.
A maradék idő, míg hazaértünk hallgatagon telt. Kiszállva a kocsiból kezdtünk búcsúzkodni az ajtóm előtt. Még mindig nem szólt semmit, lassan hajolt ajkaim felé, miket végül össze érintett sajátjaival. Ez a csók most valahogy teljesen más volt, mint a többi. Nem tudom megmagyarázni miért, de más volt. Szokatlan módon rossz érzés kerített hatalmába tőle, és ez nem tetszett.
- Majd találkozunk! - kezével arcomra simított, majd egy gyengéd homlokpuszi után, szó nélkül beszállt verdájába és elhajtott.
Miért van rossz előérzetem?

Ahoy emberek
Ismét cseszettül sokat késve, de meghoztam a következő részt,  és előre figyelmeztetem olvasóim, hogy aki nem szereti az önsajnáltatós jeleneteket, azoknak a legközelebbi pár rész nem ajánlott. 😅🤙
Már inkább nem is ígérem, hogy mikorra jön legközelebb, hiszen úgy sem tudom betartani 😐
Szóval így előre és utólag is ismét bocsánat a késésekért és a részek nem épp tökéletes minőségéért, de igyekszem. 😪
Tehát kommenteket, véleményeket mint mindig, most is szívesen fogadom, ahogy a voteokat is.
A következő részig pedig 👋👋