17. rész

1.5K 111 16
                                    

💎Johee 💎

A legszarabb érzés, mikor hajnalban hevesen dobogó szívvel és szapora légzéssel kelsz fel olyannyira hirtelen, hogy még meg is szédülsz. Az érzés, mikor a lehető legszarabb dolgot álmodtad és azt is tudod, hogy nem ez az első, hogy ezt haluztad alvás közben, mégsem emlékszel másra, csak a főszereplő személyre. Na, én is így voltam már lassan 2 hete. Minden egyes ilyen álmomban szerepelt Ő. Minden egyes rémálmom főszereplője Ő volt. Akiről egy pillanatig még azt is elhittem, hogy képes szeretni és nem csak szimplán megdugni, de mint mindig, most is túl naiv voltam. Mardosott a fájdalom és undorodtam a tudattól, hogy beleszerettem, viszont nem volt az a pénz amiért ki is mutattam volna. Így inkább próbáltam elnyomni, hiszen tudtam, hogy a már három hónapos csöppségemnek sem tesz jót, ha én idegeskedek. Az érzéseimnek mégsem teljesen tudtam megálljt parancsolni. Minél inkább elnyomtam őket, annál intenzívebben mardostak belülről és ez egyre több rémálommal és könnyel díszített éjszakát szőtt. Számtalanszor próbálkoztam hívni, viszont vagy nem jutottam el odáig, hogy lenyomjam a hívó gombot vagy ha megtettem, ő nem vette fel. Egyszerűen nem értettem miért hiszen elméletben én voltam az áldozat, viszont az ő szemszögét is meg kellett értenem. Én sem szívesen lettem volna apa 23 évesen.
Hangosan, már-már hisztérikusan felnevetve keltem ki biztonságot és melegséget nyújtó ágyamból, hogy letrappolva a konyhába, igyak egy pohár vizet. Nem figyelve a másik szobában szunnyadó bátyámra és újdonsült hálótársára, akivel ma este IS csaptak egy KIS lármát. Ugyanis Jessica és Jungkook lassan egy hete minden éjszaka kamatyolnak, ami mindenkinek jó, csak nekem nem. Pozitívum az egészben, hogy barátnőm beismerte, hogy hiába jó tesókám teljesítménye, a jelenlegi kapcsolatuknál több nem lesz ebből. Lehet kárörvendesnek számít de örülök, hogy ők is így gondolják. És legszebb öröm a káröröm ugyebár.
Az asztalnál ülve kortyolgattam a vizemet, miközben a mellettem lévő ablakból figyeltem a szemben lévő, egészen takaros kis házat.
A lámpák ott is le voltak kapcsolva, hiszen ki lenne olyan idióta, hogy hajnalban keljen még vasárnap is... Ilyenkor minden annyira békésnek tűnik. Nincsenek rohanó emberek az utcákon, nem hallani az autók, kamionok, buszok hangját. Minden nyugodt és üres. Ez valahogy engem is lenyugtat kissé.
Könyökömet az asztalra tettem és így tartottam meg fejem még mindig kifelé nézve, mikoris lábak dobogását hallottam, majd egy ásítás kíséretében megjelent bátyókám is az ajtóban. Nem szentelve neki különösebb figyelmet, még mindig nem mozdultam, csupán annyit, hogy poharamat a számhoz emeltem, hogy a maradék vizecskémet is kihörpinthessem.
Csendben elkészítette magának a kávét, majd bögréjével együtt ült le a velem szemben lévő székre és elég feltűnően kezdett bámulni. Egy ideig tűrtem az egyoldalú szemkontaktust majd miután kissé kezdett zavaró lenni, egy pillanat erejéig ránézve kérdeztem meg:
- Óhajtasz valamit?
- Mond el mi bajod van - kijelentését nem teljesen értettem, de még mindig a szembe-szomszédunk ajtaját bámultam, mintha nem lett volna jobb dolgom.
- Nincsen semmi bajom - hangom ugyan közömbös volt, mégis kíváncsi voltam, mit akart ebből kihozni ugyanis még közelebb hajolt könyökén támaszkodva.
- Ezt ne nekem meséld be. 20 évig együtt éltünk és nem volt olyan nap, hogy nem szóltál vissza amikor baszogattalak. Most két hete vagyok itt és körülbelül az első nap kivételével végig ignorálsz. Látom, hogy bajod van - rosszallóan ingatta fejét így végül leejtve fejem alatt lévő kezem, figyeltem rá.
- És ha, egyszerűen csak belefáradtam, hogy basztassalak? - húztam fel egyik szemöldököm, mélyen Jungkook szemébe nézve.
- Az nem te lennél Johee. Túl jól ismerlek már - flegma, féloldalas mosolyát jelen esetben szívesen letöröltem volna a képéről, ám be kellett látnom, hogy igaza van. Tényleg nem én lennék, ha egyszerűen megunnám a basztatását. Ez annó mindennapjaim része volt.
Nagyot sóhajtva keltem fel, hogy poharamat a helyére tegyem, amit az asztalnál ülő végig figyelemmel követett. Fogaskerekeim kattogtak, hogy elmondjam-e neki a dolgokat, hiszen mégiscsak a testvérem és most az egyszer látszott rajta, hogy érdekli a szitu.
- Mit akarsz, mit mondjak Jungkook? - fordultam meg és dőltem a konyhapultnak, kezeimet összefonva mellkasom előtt.
- Hogy miért lett depis az én drága hugocskám. Ha amiatt van aki ezt - mutatott a hasamra - csinálta, akkor csupán egy lakcím is elég lesz. - előttem állva várta válaszom. Kissé meglepett hangsúlya, hiszen soha nem volt velem kedves és soha nem viselkedett igazi bátyként. Megtörve az álcámat még egyet sóhajtva kezdtem bele.
- Most mondjam neked azt, hogy a drága hugocskád annyi seggfej után még mindig túl naiv volt? Hogy a gyerekem apját azóta nem láttam mióta elmondtam, hogy terhes vagyok, ide bökött egy " majd talalkozunk"-ot es elment? - az utolsó mondatot már csak suttogtam. Szemeim könnyesek lettek, ahogy belegondoltam, hogy egy nagy szerencsétlenség vagyok. Hogy végre beláttam, hogy voltam olyan hülye és beleszerettem Park Jiminbe.
Erőszakosan törölgettem könnyeim, miközben elfordultam Kooktól. Soha nem bőgtem előtte és nem abban a percben akartam ezt megváltoztatni, így próbáltam magam kissé lenyugtatni. Ám még csak sírni is elfelejtettem, mikor Jungkook kezeit éreztem meg vállamnál, ahogy maga felé fordított és szorosan megölelt. Elmagyarázhatatlan érzés öntött el hirtelen. A boldogság, az önsajnálat, a szeretet és a fájdalom egyszerre mardosta a szívemet, ahogy felzokogva karoltam át testvérem derekát és bújtam szorosan mellkasába. Úgy érzem mind a ketten nagy előrelépést tettünk ezzel a kapcsolatunkban. Én 21 év alatt először engedtem ki bánatomat előtte, ő pedig ugyanennyi ideje először ölelt meg. És ez volt az a dolog, amitől mindennel boldogabb voltam abban a pillanatban..

💎 Jungkook 💎

Érdekes, mégis szívet melengető feelingje volt, a szituációnak, amiben karjaim közt tartottam zokogó húgomat. Soha nem öleltem meg, még akkor sem, mikor még csecsemőként anya konkrétan a kezembe nyomta, hogy egy picit babusgassam. Egyszerűen nem tudtam szeretni. Mindig őt hibáztattam azért, mert apa elment. Ám amint nagyobbak lettünk, ez a gyűlölet inkább csak ellenszenv volt és megszokottnak számított, hogy így kell viselkednem vele.
Mégis most sírni látni szinte kifacsarta nem létező lelkemet, is és keserűséggel és dühvel töltötte meg a testem.
- Mond el, hogy hívják - kértem immáron csupán könnyező testvéremet, miközben államat a feje búbjára támasztottam, kezemmel pedig hátát simogattam. Válaszul csak megrázta a fejét, mire kissé eltoltam magamtól és arcát megragadva, száját kissé össze nyomva érem el, hogy rámnézzen. Elég aranyos ebben a pózban és ha nem a húgom lenne és nem lenne fontosabb megagyalnom a paliját, akkor ebben a helyzetben sokkal mocskosabb dolgokra is gondolnék magamat ismerve.
- Mond el légyszíves. Legalább a nevét had tudjam annak, aki tönkretesz - gondolatban hozzátettem, hogy "és én is őt", de erről Joheenek nem kellett tudnia. Elengedtem arcát és kedvesen várakoztam, hogy kimondja a nevét annak a szemétládának.
- Jimin - bökte ki alig hallhatóan, olyannyira halkan, hogy az eddiginél is jobban kellett figyelnem rá, ha hallani akartam.
- Milyen Jimin?
- Park - hajtotta le a fejét, mire újra átöleltem.
Életemben másodszor is megtörtént. Soha nem láttam meg ilyennek Joheet. Mindig erős volt, még ha csak látszatra is, de nagyon nehéz, sőt szinte lehetetlen volt kilökni az álcájából, most pedig itt van teljesen maga alatt és ez egyre csak rosszabb lesz. Hiába voltam mindig szar bratyó és hiába nem érdekelt, hogy mivan vele azért láttam ha egy picit nyomta valami a lelkét. Vagyis inkább érzékeltem, hisz olyankor általában hozzám vágott valamit, ami nem épp volt párnához hasonlóan puha. Viszont most nem dobott le semmivel és ez valahogy jobban fájt nekem is, mint egy lilás folt a testem bármely részén.
Kitudja mennyi ideje állhattunk már így egymást ölelve és kitudja már mennyi lehetett az idő - nem mintha érdekelt volna - viszont Johee sem sírdogált tovább és az én kezem is fáradni látszott. Már épp törődtem volna bele, hogy az egész napomat így fogom tölteni, mikor kopogás hallatszott az ajtónál.
Lassan eltolva magamtól Joheet ültettem le az asztalhoz, ám nem is ő lett volna, ha úgy is marad, így könnyektől duzzadt szemmel jött utánam. Kinyitva az ajtót és meglátva a mögötte álló személyt óriási vigyor szökött a képemre és boldogan öklöztem le legjobb haverommal.
- Szerbusz Taehyung!

Annyeong kedves mindenki!!
Meghoztam a következő részt is, remélem elnyeri a tetszéseteket. 😋
Nem ígérem, hogy eljött a nyár és gyorsabban jönnek a részek, hiszen gyakorlatom lesz, utána pedig valószínűleg dolgoznom kell, viszont megpróbálom összekapni magamat és kissé felpörgetni az eseményeket. 😅
Köszönöm ha olvasod és ha tetszett ez a rész is kérlek jelezd valahogy. Akár vote-al akár kommenttel. Jöhetnek vélemények és észrevételek, akár teóriák is, hogy szerintetek mik fognak történni/mik történhetnek így, hogy Tae is megjelent.
Tehát mindent összefoglalva, próbálom siettetni a dolgot addig is jó olvasást!
A következő részig pedig 👋👋👋👋👋

Search me [Jimin; +18]Where stories live. Discover now