•1•

10.7K 187 2
                                    



Borzasztóan ideges voltam, barátaimnak csak úgy küldtem az üzeneteimet, hogy reagálni se tudtak rá. Elegem volt, és a düh felemésztett belülről, fájt a fejem a sok gondolkozástól és az idegességtől. Messenger hívást kezdeményezett a legjobb barátnőm, akit nagyon imádok, Sally, gimiben ismertük meg egymást, azóta nagyon szoros barátságot ápolunk. Nem volt most hangulatom beszélni vele, de őt ismerve úgyis addig hív, amíg fel nem veszem.

- Enid Shay!- hangja szigorú volt, ahogy kiejtette a teljes nevemet.
- Sally Bush.- én inkább szomorkásabb voltam, vele ellentétbe.
- Mi történt pontosan? Mert nem nagyon értettem, amiket írtál.- hangja mostanra kedvesebb és lágyabb.
- Alannal összekaptunk, de most nagyon, nem ilyen hiszti.
- Igen?- türelmetlenkedett, lenyeltem a torkomban lévő görcsöt, szinte már fájt, ahogy visszatartottam.
- 2 hete volt a születésnapja, és az exe is felköszöntötte, ami miatt össze is kaptunk.- sóhajtottam egy nagyot.- Én úgy tudtam, hogy le van neki tiltva, vagyis le volt, de ezek szerint valamikor feloldotta. Délután feküdtünk az ágyban, pittyegett a telefonja, sose szoktam oda nézni, de most megtettem, és az exe neve ott virított, ja és még egy szív is volt a neve mellett.- másodpercekig csend, erőt kell vennem magamon, hogy ne jöjjön rám a bőgés.
- Figyel, Enid. Szerintem azt te is tudod, hogy semmi jót nem jelent, 2 hét eltelt és mikor és minek oldotta fel?- ő se értette, de én se.
- Tudom Sally, szóvá is tettem neki, de jött a hülye kamu dumáival, hogy biztos valamelyik haverja volt, és hogy bunkósság lett volna, ha nem ír neki vissza, meg ilyen hülye szövegek. Sok mindent lenyeltem neki, amikről tudtam, hogy kamu, de ezt már nem. Nagyon csúnyán összevesztünk, felkapta a cuccait és lelépett. Nem veszi fel nekem a telefont, nem ír vissza, és látom Facebookon a Story-ait, hogy valami bárban ül és iszogat.
- Szerintem nem barátként csevegnek a csajjal, meg a haverjai majd biztos ezt csinálják, 22-25 éves srácokról beszélünk, nem jut ilyen az eszükbe.- most már ő is dühös, hogy ennyire hülyére vesz.
- Tudod mi a fura, hogy 2 hete nem volt szex, utoljára a születésnapján voltunk együtt.- néma csend, barátnőm nem tud mit mondani, vagy nem mer, biztos egyre gondolunk.
- Uh. Szerintem tudod, hogy ez a dolog semmi jóra nem vezet, szinte minden egyes napot együtt töltöttétek. Tuti megcsal!- jelentette ki határozottan.- Valahogy ki kell deríteni, rá kell kérdezni, amit le fog tagadni, szóval nézd meg az üzeneteit, oké, hogy fasz dolog, de ilyen helyzetben megengedte.
- Az lesz, de szerintem egyértelmű. Megyek le fekszem, majd beszélünk, jó éjt.

Muszáj voltam letenni a telefont, mert rám jött a sírás. Gyanakodtam arra, hogy megcsal, de inkább eltemettem magamban ezeket a gondolatokat és magamat hibáztattam, hogy beképzelek dolgokat. De így, hogy megerősítést kaptam a gondolataimra, egyértelmű a dolog.

Hajnali 3 óra múlt, minden órában felkeltem, megnéztem, hogy a barátom, Alan írt vagy esetleg hívott, de nem. Összeszámolva még egy órát se aludtam, át sírtam a hajnalt, és a jó emlékekre gondoltam, amit együtt töltöttünk. Magamat hibáztatom, hogy idáig jutottunk, valamit rosszul csináltam, túl sokat hisztiztem, esetleg semmi nem volt jó nekem. Ilyen rossz gondolatokkal mérgeztem a szívemet, aminek köszönhetően sírás lett a vége.

Reggel 6 óra van, én pedig már 1 órája fent vagyok, ha nem több. Konyhába mentem, ahol készítettem magamnak egy kávét, meglepődtem, hogy anya bejött a helyiségben utcai ruhában.
- Hát te?- kérdeztem meglepődve, elvégre szombaton nem dolgozik.
Igazán menő munkája van, Pártfogói felügyelő, ami azt jelenti, hogy egy bűncselekményt elkövetett ember, aminek a cselekménye nem veszélyes a társadalomra, akkor egy adott ideig kiszabnak hozzá egy felügyelőt, Anya tanácsokat ad nekik, segíti a jövőjüket, meghallgatja őket meg ilyenek.
- Van az a srác, akiről már meséltem, tegnap közölte, hogy ő reggel 8-ra jön, mert úgy ér rá. Borzasztóan nehéz eset, leszívja egész napra az energiámat, sose jelenik meg, de közöltem vele, ha így folytatja akkor jelentem.- töltött magának egy kávét, amit inni is kezdett.
- Az a Harry?- mire ő bólintással jelzett.- Én a helyedben már rég jelentettem volna, nehogy már ő döntse el mikor jelenik meg, egy rossz alak.- háborodtam fel.
- Kicsim, az a munkám, hogy segítsek nekik. És te miért vagy fent ilyenkor?- terelte el a témát.
- Nem nagyon aludtam, van egy olyan érzésem, hogy Alan szakítani fog.- hangom megremegett, ahogy elhagyta számat ez a mondtad.
- Ahj, gyere ide Drágám.- ölelt szorosan magához anya, ami igazán jól esett. Elmeséltem neki az exes dolgot, sejtheti, hogy amiatt jutottunk idáig.- Töltök a kártyádra pénzt, meg majd adok készpénzt is, járj el a kis barátaiddal, aludjatok egymásnál. Az a lényeg, hogy ne sűrűn legyél egyedül, nem szeretném, hogy mély depresszióba ess!- adott egy puszit a homlokomra, majd el is köszönt.

Úgy döntöttem, hogy megfogadom anya tanácsát, várok kora estig, hogy Alan felkeressen és megbeszéljük a dolgot, este pedig csinálok valamit, hogy eltereljem a gondolataimat.

________
javítva

Lie Baby •befejezett•حيث تعيش القصص. اكتشف الآن