Shouldn't Have ⤷ cd [befejezett]

20. rész

Friss kávé illatra ébredtem. Tény, hogy nem szeretem a kávét, de az illata mindig megfogott. Az illatát imádom, de inni eszembe sem jutna.
Szemeimet lassan nyitottam ki, majd szép, lassan felültem és körbenéztem. Ezek szerint az egész éjszakát a nappaliban töltöttem. Remek. Várjunk! Cameron! Hol van? Felálltam és kicsoszogtam a konyhába, ahol a keresett személy a konyhapultnak dőlve telefonozott és itta a bögrében lévő barna löttyöt, ami nem más, mint az erős kávé.
- Jó reggelt! -dünnyögtem. Felpillantott és engem meglátva mosoly ült az arcára. Önkéntelenül is elmosolyodtam vele együtt.
- Jó reggelt! -hangja rekedtes volt. Nem rég kelt fel Ő is.
- Kényelmes volt a kanapé? -sétáltam mellé nevetve.
- Őszintén? Annyira nem.. Nem is emlékszem arra, hogy elaludtam volna. -nevetett fel.
- Ne aggódj Én sem. -nevettem Én is.
Míg Ő a kávéját itta, addig Én csináltam magamnak egy bögre kakaót.
- Remélem nem gond, hogy nem csináltam reggelit neked. Szívesen csináltam volna, de nem valami jó a főzési képességem és úgy gondoltam nem gyújtom fel a házatokat. -magyarázkodott.
- Olyan bolond vagy. -öleltem magamhoz nevetve.
- Nem baj Cameron. Majd Én csinálok reggelit. -toltam el magamtól.
- Juj, mit reggelizünk? -szemei csak úgy csillogtak.
- Mit szeretnél reggelizni? -kortyoltam a kakaómból, majd tekintetemet visszavezettem Cameronra.
- Megtanítasz palacsintát sütni? -kérdezte mosolyogva, mint egy kisfiú.
- Persze. -nevettem el magam.
Összeszedtem a konyhában a palacsintához való dolgokat, aztán neki kezdtünk a palacsintának. Cameron megszerette volna tanulni, hogyan kell palacsintát csinálni, ezért jóformán Ő csinált mindent. Annyi dolgom volt csak, hogy javítanom kellett a tésztán. A palacsinta pillanatok alatt meg volt. Cam megterített az asztalnál, Én pedig megkerestem a nutellát, a tejszínhabot és a csoki szirupot. Leültem Cammel az asztalhoz és neki kezdtünk a reggelinek.
Cameron már a harmadik palacsintát tömte a szájába, amikor Én meg hozzá sem fogtam.
- Ness, kérdezhetek valamit? -letette a tányérra a kezében lévő reggelit.
- Persze. -bólintottam.
- Te mit csinálsz? -biccentett a tányéromra.
- Őm, díszítek .. -feleltem.
- Bébi, minek díszíted? Inkább edd meg. -simogatta meg a kezem kuncogva.
- Jó, eszek. -sóhajtottam, majd enni kezdtem Én is.
- Jó étvágyat. -mosolygott.
- Neked is Cam. -mosolyogtam rá.
Reggeli után visszamentünk a nappaliba lustizni. Kényelmesen elhelyezkedtünk a kanapén és a reggeli meséket néztük a tv-ben.
Hihetetlen számomra, hogy még mindig lekötnek engem az ilyen mesék. Általában ezek a mesék tehettek arról reggelente, hogy elkéstem minden honnan.
Nem tudom miért, de túl voltam pörögve és nem bírtam nyugton lenni, amit Cam észre is vett.
- Nem megyünk el valahova? -néztem Camre szenvedve.
- Mi lelt téged Vanessa? -nézett rám nevetve.
- Fel vagyok pörögve. -dőltem hátra a kanapén sóhajtva.
- Hazajössz velem? -nézett rám kérdően.
- Oké, sétáljunk. -pattantam fel a kanapéról.
- Biztos, hogy nem. -rázta a fejét a nevetve.
- Oh, akkor menjünk kocsival. -mondtam szomorúan.
- De figyelj, utána elmehetünk valahová. -nevetett.
- Jó-jó! -ugráltam örömömben. Ennyire még nem voltam felpörögve.
Cameronnal beültünk a kocsiba, majd beindította azt és elindultunk. Tíz perc múlva hirtelen megállt az utcában és egy "Baszki!" kíséretében homlokon csapta magát, mire Én értetlenül figyeltem.
- Elfelejtettem a srácokat Taylornál. -nézett rám, majd elnevette magát.
- Miért nem csodálkozom ezen Cameron? -ráztam a fejem nevetve, mire kaptam egy szúrós nézést.
- Elmegyünk a srácokért Taylorhoz, aztán hazavisszük őket, mit szólsz hozzá? -fordúlt felém.
- Hát nézd, nincs más választásom. -nevettem fel.
- Most miért vagy ilyen? -nevette el magát Ő is.
- Ne kérdezősködj! Inkább menjünk a srácokért. -mutattam az előttünk lévő útra.

Az út számomra jól telt. Fel voltam pörögve és az autó rádióját folyamatosan kapcsolgattam. Egy számot sem tudtam végig hallgatni, mert két perc hallgatás után meguntam a dalt és tovább kapcsoltam. Az egészet utat végig énekeltem és táncoltam. Ha azt lehet táncnak nevezni. Viszont Cameront sajnáltam. Szegénynek el kellett viselnie engem, ami nem olyan könnyű dolog. Főleg úgy, hogy fel is vagyok pörögve. Nehéz eset vagyok. Sajnos.
- Ha eleged van belőlem szólj nyugodtan. -próbáltam higgadtan ülni az ülésben.
- Ne hülyéskedj már. -felém pillantott, majd vissza az útra.
- Akkor mi a baj? -tekintetem rá emeltem.
- Tudod, nem volt valami kényelmes az a kanapé. -nevetett fel.
- Jaj, nem jól aludtál! -leesett, mire céloz.
- Ahogy mondod. -bólogatott.
- Máskor odafigyelünk hol alszunk. -nevettem.
- Szavadon foglak Jackson. -nevetett.
Az út utolsó öt-tíz percében beszélgettünk mindenféle dologról. Cameron lefékezett a háznál s mintha rakétából lőttek volna ki, szaladtam a házba. Kopogás és csöngetés nélkül nyitottam be a házba.
- Sziasztook! - kiáltottam el magam. Beszaladtam a nappaliba, de ott nem volt senki. Gondoltam biztos a konyhában lesznek. Megindultam a konyha felé. Cameron ekkor lépett be a házba.
- Vanessa! -hallottam meg Taylor mély hangját. Az említett személy másodpercek múlva a hátamra ugrott, majd a földön landoltunk.
- Szia Caniff! -nevettem. Megöleltük egymást aztán feltápászkodtunk a földről.
- A többiek? -kérdezte Cameron Taylortól.
- Alszanak. -nevetett Taylor.
- Remek. -forgatta szemeit Cam.
- Miért? -nézett kérdően Taylor.
- Azt hittem, hogy már fent vannak és hazavihetem őket. De hát úgy látszik ez nem fog sikerülni. -sóhajtott Cameron.
- Megyek felkeltem őket. -tapsikoltam.
- Mi történt vele? -nevetve Camre nézett.
- Azóta fel van pörögve, mióta felkelt. -rázta a fejét nevetve Cam.
- Menj Vanessa, keltsd fel a srácokat. -biccentett az emeletre Tay.
Hát, nem kellett nekem kétszer mondani. Felrohantam az emeletre és minden szobába bementem. Fogalmam sincs melyik szobában melyik srác aludt.
Az első szobába lépve Nasht láttam meg az ágyban aludni. Úgy alszik, mint egy kisfiú. Halkan odamentem az ágy mellé, majd pár másodperc után elkiáltottam magam, hogy "Ég a ház!". Amint elkiáltottam magam, Nash kipattantam az ágyból, magára kapta a pólóját és kirohant a szobából. Engem észre sem vett. Nevetve rohantam utána.
- Jó reggelt Grier! -sétáltam felé nevetve.
- Baszki Jackson! A francért szivatsz állandóan?! -sóhajtott.
- Ez nem is igaz! -bokszoltam a vállába nevetve.
- Inkább a többieket szivasd, ne engem. -morgott, majd elnevette magát.
- Inkább menj le a konyhába. -biccentettem a földszint felé.
Nash megindult a konyhába, Én pedig a következő szoba felé vettem az irányt, ahol – mint később kiderült – a két Jack aludt. Hirtelen nyitottam be a szobába és "Jó reggelt!"-et kiabálva rájuk ugrottam.
- Vanesssa?! -nézett rám értetlenül Johnson.
- Igen, így hívnak. -nevettem.
- Mit keresel itt? -kérdezte Gilinsky.
- Cameronnal jöttem. -meséltem, mire Ők egymásra néztek, aztán furán mosolyogva, egyszerre felém fordították a fejüket.
- Keljetek fel és gyertek le! -lemásztam az ágyról és mentem a következő szobába, de nem volt senki. Minden szobába benéztem, de sehol nem volt senki. Tudom, hogy még Aaron, Carter és Matt is itt van. De ha egyik szobában sincsenek, akkor hol vannak? Megindultam a konyhába a srácokhoz. A konyhába lépve megpillantottam a három emlegetett szamarat.
- Hát sziasztok! -köszöntöttem mindenkit egy-egy öleléssel.
- Szia Vanessa! -köszöntek kórusban.
- Amúgy Ti hogy-hogy itt? -nézett ránk kérdően Aaron.
- Értetek jöttünk vissza, mert a drága barátotok elfelejtett Titeket, hogy itt vagytok kocsi nélkül. -magyaráztam.
- Mintha Én nem tudnám Őket haza vinni. -forgatta szemeit Taylor.
- Ez eszünkbe sem jutott. -vont vállat Cameron.
- Nem csinálunk ma valamit közösen? -kérdezte Matt mosolyogva.
- Én igazából örülnék neki nagyon. -tapsikoltam.
- De hova? -kérdezte a két Jack kórusban.
- Én most a Venice beach-re gondoltam. -nézett mosolyogva Taylor. Szemeim csillogtak a Venice beach hallatán. Még sosem voltam ott.
- Na, mi az Jackson? Csak nem tetszik az ötletem? -kérdezte széles vigyorral az arcán Taylor.
- Még sosem voltam ott. -grimaszoltam.
- Na, akkor ideje elvinni a kislányt egy Venice-re. -borzolta össze a hajamat Taylor.
- Remélem tudod, hogy Te nekem sosem voltál szimpatikus. -morogtam.
- Ja, azt látom. -nevetett fel.
- Na, akkor mi mindenkit hazadobunk, aztán délután három órára a Venice-n találkozó. -mondta a tervet Cam. Mi pedig egyetértően bólintottunk egyet.
Megvártuk míg a srácok megkávéztak, aztán elköszöntünk Taylortól és a buszba szállva neki indultunk a "nagy" útnak. Nash nem engedte, hogy elől üljek, ezért kénytelen voltam hátra ülni a két Jack közé. Imádom őket, mert nagyon jó fejek és aranyosak, de most ezen az úton az idegeimen táncoltak. Johnson a körmeimet nézegette, míg hűséges barátja, a jó öreg Gilinsky a hajammal szarakodott. Cam és Nash elől tök jól elvoltak, ahogyan mögöttünk a három jó barát is. Elsőként Johnsont és Gilinskyt vittük haza, aztán jött Matt és Carter, majd a legvégén Aaront tettük ki.
- Vanessát nem visszük haza? -kérdezte Nash Camtől. Válaszul csak a fejét rázta.
- Nem, mert megvár nálunk, amíg mi összecuccolunk, aztán átmegyünk hozzá. Vagy átmegyek hozzá. Persze csak ha Te nem akarsz. -adott bővebb választ jó barátjának Cameron.
- Aha, oké. -lassan bólintott Nash, majd inkább az úttal és a mellettünk elsuhanó kocsikkal foglalkozott.