Shouldn't Have ⤷ cd [befejezett]

10. rész

— KÉT HÓNAPPAL KÉSŐBB —

Az Én szemszögemből nézve olyan nagyon sok minden nem történt velem az elmúlt két hónapban. A srácokkal megbékéltem. Rájöttem, hogy egy a társaságunk és nem mehet ez így, hogy Én nem szimpatizálok velük. Így hát úgy döntöttem, hogy adok nekik egy esélyt. Azóta mindegyik sráccal nagyon jó barátok vagyunk. Nagyon jó fejek, segítőkészek, viccesek, tudnak komolyak is lenni és lehet velük lelkizni. Hihetetlen. Haverokról jut eszembe.. Itt van Colby is. Colby és Én egy ideig kavartunk. Inkább nevezném járásnak. Mert azért 3-4 hónap már nem igazán számít kavarásnak, nem?! Hülyén hangzik, de az utóbbi időkben már nem éreztük AZT a bizonyos "szikrát", ami köztünk volt. Eltávolodtunk egymástól és inkább úgy viselkedtünk egymással, mint a legjobb barátok. Mindketten észrevettük. Leültünk és megbeszéltük az egészet. A beszélgetésnek az lett az eredménye, hogy Colby és Én szakítottunk és megmaradtunk a "legjobb barátok" státusznál, ami nagyon jól működik már 1 hónapja!
Bonnie és Emily a Magcon show óta legjobb barátnők. Miután Ők hazajöttek a show-ról Európába utaztak a nagyszüleikhez. Emily és Amanda úgy 1 hónapja jöttek haza Los Angelesbe. Azóta Bonnie minden idejét barátnőjével tölti. Emily bemutatta neki a barátait, akikkel hamar összebarátkozott. Megismertem Én is őket. Nagyon jó fejek és aranyosak. Viszont Bonnieval egyre több a baj. Keveset látom, alig van itthon. Makacskodik, sosem hallgat rám, önfejű. Cameronra sem figyel, elhanyagolja és folyton veszekednek. Igen, most jött ki rajta a tinédzser kor. Ennek nem lesz jó vége.

Épp a kertben napoztam, amikor ajtó csapást hallottam bentről. Felpattantam a napágyról és besiettem. Bonnie sürgött-forgott a nappaliban.
- Szia! -lépkedtem a parkettán.
- Nem tudod hol a telefonom? -állt meg hirtelen a nappali közepén. Közben a bejárati ajtó is halkan nyitódott, Cameron lépett be rajta.
- Tegnap óta nem láttalak és még annyit sem mondasz nekem, hogy szia. A telefonodat meg leszarom. Keresd meg! -néztem rá mérgesen.
- Már megint mi bajod van? -sóhajtott.
- Semmi Bonnie. Semmi. Menj keresd meg a telefonodat. -ráztam a fejem.
- Öhm.. Sziasztok! -intett Cameron.
- Helló! -intettem neki, majd megindultam a konyhába. Cameron elkapta a karom és visszhúzott.
- Mi van Bonnieval? -suttogta.
- Nem tudom, de már a határt feszegeti. -néztem Cameronra.
- Hm.. -elnézett mellettem.
- Tovább engedsz vagy még szeretnél valamit? -néztem rá unottan. Szomjas voltam. Na.
- Menj. -karomat elengedte, én pedig elindultam a konyha felé. Jött utánam.
- Kérsz valamit inni? Vagy enni? Reggel csináltam palacsintát. -néztem rá. Elnevette magát.
- Most mi az? -nevettem el magam.
- Semmi. -rázta a fejét.
- Hogy-hogy maradt palacsinta? Nem volt ki megegye a maradékot, mi? -nevetett aztán leesett neki mit is mondott. Én csak szótlanul álltam a pultnál és a márvány lapott figyeltem.
- Ne haragudj. -szólalt meg.
- Nem gond. -néztem fel.
Végül kért egy pohár narancslevet és evett palacsintát is. Bonnie még mindig a telefonját kereste.
- Bonnie, arra gondoltam elmehetnénk valahova. -beszélt Cameron a húgomhoz.
- Ez az! -emelte kezét, amiben a keresett tárgy ékeskedett.
- Bonnie! Figyelsz rám? -emelte fel hangját Cameron. Nem lepődtem meg.
- Igen. Mond. -állt meg barátja előtt.
- Szóval, arra gondoltam elmehetnénk valahova. -ismételte meg magát a srác.
- Szívesen mennék, de Chrissel találkozom meg Emilyvel. -hadart.
- Ki az a Chris? -vonta fel szemöldökét Cameron.
- Majd elmesélem, de most mennem kell. Szia! -nyomott egy gyors puszit a srác arcára és szaladt.
- Legalább tőled elköszönt. -nevettem.
- Csak egyet kérdezek. Miért? -huppant le mellém.
- Mert Ő még fiatal. -mondtam ki, mire rám nézett.
- Legyünk őszinték. Te 21 éves srác vagy, míg a húgom nemrég töltötte be a 17. életévét. Teljesen más az élet felfogásotok. Más a generációnk. Ez olyan, mintha Én összejönnék mondjuk Bonnie osztálytársával. Lehet, hogy a kor nem számit a kapcsolatokban és a szerelemben, de ha maga a kapcsolatban mindkét félnek más úgymond a "világa", akkor nem jó egész. -magyaráztam.
- Már két hete azzal a sráccal lóg. -mondta.
- Te meg velem. -röhögtem, mire rám nézett a tipikus "most komolyan" arcával. Bólintottam egyet, hogy befejezem, aztán csönd lett. Sóhajtott.
- Nem is értem. Hogy jöttetek össze? -néztem rá.
- És Te Colbyval? -fordúlt felém.
- De ő velem egy idős Cameron! -nevettem fel.
- Majd egyszer elmondom. -mondta halkan.
- Te itt maradsz vagy mész el? -álltam fel a kanapéról.
- Miért? Te mész el? -kérdezett vissza.
- Igen, megyek Aaronékhoz. -bólintottam.
- Hogy-hogy? -érdeklődött tovább.
- Ez nem a tudakozó Dallas! -nevettem.
- Azért kérdezem, mert Én is oda megyek. -forgatta szemeit.
- Na? Miért? -kérdeztem.
- Ez nem a tudakozó Jackson! -utánozott.
- Téged sosem csíptelek. -néztem rá.
- Én sem téged. -rázta meg a fejét.
- És miért is? -vontam fel szemöldököm.
- Rajtad volt a pulcsi, amin a nevem volt és azt sem tudtad kinek a neve állt rajta. Lenne okom téged szeretni? -incselkedett.
- Még egyet szólsz és kiteszlek. -mutattam az ajtó felé. Nevetni kezdett.
- Megyünk együtt vagy majd ott találkozunk? -kérdezte.
- Veled nem találkozom sehol. -mutattam rá.
- Akkor viszont együtt megyünk. -vont vállat.
- Biztos nem, mert még el kell mennem Hoosiernek tápot venni. -nevettem.
- Nekem meg Jaxxnek. -mosolygott.
- Rendben. -sóhajtottam.
- Mindjárt jövök. -lépkedtem fel a lépcsőn.
Elmentem zuhanyozni, magamra kaptam egy szürke melegítő nadrágot és egy szürke sport melltartót. Hajamat laza kontyba kötöttem. Natúr sminket vittem fel arcomra, majd mi előtt lementem, magamra vettem a rövid szárú, fehér tornacipőmet.
- Na, menjünk. -szaladtam le a lépcsőn.
- Cameron, mit csinálsz? -néztem a kanapén ülő srácra.
- Nem is mondtátok, hogy van Fifátok. -nézett rám.
- Nem is volt. Colby hozta át. -mondtam.
- Oh, értem. Na, menjünk. -pattant fel a kanapéról.
- Szeretnék az Én kocsimmal. Nem gond? -néztem rá.
- Nem, dehogy. Akkor megyünk azzal. -mosolygott.
Becsuktam a bejárati ajtót, aztán megindultunk a kocsi felé. Beültünk a kocsiba, beindítottam és egyenest a marketba mentünk. Az út közben Cameron csöndben ült és nézte a kinti világot. Taylor! Fel kell hívnom. Elővettem a telefont, kikerestem a számát és már hívtam is. Pillanatok alatt felvette. Kihangosítottan.
- Caniff! -szóltam a telefonba.
- Mizu Cica? -nevetett a telefonba.
- Ne cicázz! Most indultunk el. -forgattam szemeim.
- Indultatok? Kivel vagy? -kérdezte meglepődve, mire Cameron halkan nevetve rám nézett.
- Cameronnal vagyok. -mondtam.
- Atyaisten! Haver, életbiztosításod van? -szegezte kérdését barátjának.
- Azért annyira szarul nem vezetek. -nevettem.
- Nem is arra gondoltam. -nevetett Taylor.
- Akkor? -néztem kérdően a telefonra, aztán Cameronra.
- Arra, hogy megölöd a Mi barátunkat. -felelt.
- Téged foglak megölni, ha odaértem. -fenyegettem meg.
- Feljelentelek. -fenyegetett Ő is.
- Inkább mond milyen tápot vegyek Hoosiernek. -nevettem.
- Halasat. Azt szereti a drágám. -gügyögött a telefonba.
- Agh, rendben. Leteszem. Majd megyünk! -hadartam majd meg sem várva válaszát, letettem.