Shouldn't Have ⤷ cd [befejezett]

11. rész

          — CAMERON SZEMSZÖG —

Mikor a nappaliból meghallottam Taylor hangját, miszerint az Én barátnőm elmentem egy Másik sráccal randizni, az egész testem megfeszűlt és egyből felpattantam a kanapéról. A konyha felé mentem, míg a többiek sietve jöttek utánam. Megálltam a konyha ajtónál, mögöttem pedig a többiek figyeltek. Ránéztem Taylorra, aztán Vanessára. Testem még mindig feszűlt volt. Ereim feldagadtak és olyan düh volt bennem, ami elmondhatatlan. Lassan odasétáltam Vanessához. Megálltam előtte. Belenéztem a szemébe, ahogyan azt Ő is tette. A fogaimat a dühtől összeszorítottam. Mély levegőt vettem, amit aztán kifújtam.
- Add oda a kocsid kulcsát. -szinte súgtam szavaimat.
- Ne csinálj hülyeséget. -hangja halk volt és aggódó, mintha tudta volna, milyen gondolatok járnak a fejemben.
- Csak add oda a kulcsodat. -néztem méllyen a szemébe. A kulcsot ezután szó nélkül a kezembe tette.
- Majd jövök. -intettem mindenkinek és gyors léptekkel elhagytam a házat.
A ház előtt parkoló fekete színű, matt Range Rover csak úgy ékeskedett a többi autóval együtt. Az autó távirányítójával felnyitottam a kocsin lévő összes zárat, majd beültem az autóba. Beindítottam a motort, majd a gázra tapostam. Gondolkodtam, hogy most vajon merre megyek? Hova indultam? Hisz fogalmam sincs hova ment Bonnie randizni. Aztán eszembe jutott, hogy az lenne a legjobb, ha elmennék a házukhoz és ott megvárnám. Bonnieék 1 órára laknak innen. Az a kurva autópálya!
Az égen csillagok, az utcán alig vannak emberek. Az autópályán aligha jön a velem szemben, ellentétes irányban közlekedő autó. Szinte csak Én utazom az autópályán éjfélkor.
Az autópályán olyan sebességgel száguldozztam, hogy csodálkoztam azon, hogy a rendőrök nem állítottak meg. Az egy órás utat fél óra alatt tettem meg. Bekanyarodtam abba az utcába, ahol Bonnie lakik. Megláttam a házat és lassan leparkoltam. A ház nappalijában ég a lámpa. Lehet már hazatért. Kiszálltam az autóból és a ház felé lépkedtem. Becsöngettem, bekopogtam, de semmi. Biztos Emily hagyta így, mikor a kulcsokért jött. Leültem a bejárati ajtó előtt lévő pár fokos lépcsőre. Felnéztem az égre. Egyre több csillag csillogott az égen. Gyönyörűek voltak. Sóhajtottam.
Igaz, Los Angelesben élünk, ahol az embernek mindig meleg van. Éjjel ezt az elvet az ember sokszor megfontolja. Az időjárás jelenleg nem épp a meleghez fogható. Fúj a szél. Kezdek fázni. Gondolkodtam azon, beülök az autóba, de nem. Én itt szeretném megvárni Bonniet.
Vajon, ha hazajön, meglát engem és Én is Őt, mi lesz? Veszekedni fogunk? Kiabálni egymással? Vajon a sráccal fog hazajönni? És ha igen, akkor mit teszek? Ezek a kérdések árasztották el gondolataimat, amikre választ, majd csak akkor kapok, ha a várt személy megérkezik.

Sokan kérdezték és kérdezik a mai napig, hogyan is jöttem Én össze Bonnieval. Miért jöttem vele össze. A srácok közül, csak nagyon kevesen tudták, hogy Vanessáért oda-vissza voltam. És akkor jön az a kérdés, hogy akkor miért nem vele járok jelenleg. Nos, amint azt mindenki tudja, Vanessa és Colby kavartak, aztán járni kezdtek. Ez akkor volt, amikor Én szerettem volna próbálkozni. De mivel Vanessa sem bírt engem és ezért nem is figyelt rám nehéz lett volna. Miért jöttem össze Bonnieval? Beletörődtem, hogy nekem semmi esélyem nem lehet Vanessánál és abba maradt a "harcolj érte" bátorításom. Mivel nagyon sokat jártunk mindenhova együtt és átjártunk egymáshoz, Bonnie egyre közelebb került hozzám. Bonnie teljesen a nővérére hasonlított. Minden szempontból. Beleszerettem. Aztán jött Emily, Bonnie barátnője, akivel egyre több időt töltött. Vanessával megbékéltem. Vagyis Ő békélt meg velem és a srácokkal. Nagyon sokszor volt az - így az utóbbi időkben - hogy, mikor átmentem Bonnieékhoz, hogy esetleg filmezzünk, vagy menjünk el sétálni, lemondott, mert Emilyvel találkozott és azzal a fiúval. Először még nem volt annyira zavaró, hisz tudtam, hogy neki mindig mindent meg kell mondani, hogy másnap mi lesz program, mert nem szereti a hirtelen jövő ötleteket. De a későbbiekben már nem csak elszomorító volt, hanem dühítő is. Nagyon rosszul esett, hogy nem foglalkozott velem, velünk. Amikor ilyen esetek történtek, akkor mindig ott maradtam náluk és az az napomat Vanessával töltöttem. Filmeztünk, főztünk, sütöttünk. Volt, hogy segítettem neki kitakarítani a házat, bevásárolni vittem. Volt olyan eset is, hogy moziba vittem volna Bonniet, de Emily miatt lemondta, a srácok közül pedig nem jött senki és ezért Vanessával mentem, mert a jegyet már nem tudtam visszaadni. Az ilyen dolgoknak köszönhetően(?) nagyon közel kerültünk egymáshoz. Megbízik bennem és Én is benne. Sok mindent tudok róla és Ő is rólam. Nagyon jóban lettünk. Az ilyen pillanatokban gondolkodtam el azon, hogy maga Bonnieba szerettem bele, vagy azokba a tulajdonságaiba, amik Vanessának is meg vannak. Bonyolult ez az egész. Nem ért engem senki és még Én sem értem saját magamat. Ez a legrosszabb dolog egy ilyen helyzetben. Nem tudod mit kezdj magaddal és az életeddel. Nem baj! Nincs baj! Csak tisztázni kell a dolgokat és minden rendben lesz.

Már hajnali 2 óra van. A telefonom folyamatosan csörög és pittyeg a sok hívástól és üzenettől. Mindenki hívogatott, csak Vanessa nem. Ő üzeneteket küldött folyamatosan, olyan tartalmakkal, hogy: ne legyek hülye, ésszel csináljak mindent, legyek okos, ne csináljak olyat, amit később megbánok és vigyázzak magamra, na meg a kocsijára. Az utolsó üzenete mosolyt csalt arcomra. Nagyon félti az Ő kocsiját.
Egy ismerős hang csendült fel, ami jelenleg olyan volt a csendes utcában, mintha szirénáztak volna. A hang egyre közelebbről jött. Nevetett, kacagott. Jól érezte magát. Fejemet két kezemre hajtottam, amiket a combomra támasztottam. A szívem egyre hevesebben vert. A düh forrt bennem. Csalódott, szomorú, dühös, mérges és ideges voltam. Éreztem, ahogy ereimben a vér lüktet. Nagy levegőket vettem, amit aztán csiga lassúsággal fújtam ki számon keresztül. A hang, amire eddig vártam már túl közel volt. Elhalkult. Nem hallottam többet. Éreztem, hogy itt áll a közelben. Előttem. Sóhajtottam egyet, majd felnéztem. Előttem két személy állt. Jobb oldalon a barátnőmnek nevezett lány állt, kinek arca ijedt volt és kétségbe esett. Mellette pedig az a személy állt, aki ráébresztett arra, hogy ez az egész, ami eddig tartott Nem kellett volna.

Sziasztook! Íme az új rész, amit igyekeztem jóra megírni. Nekem személy szerint tetszik. Ez az első olyan rész számomra, amivel meg vagyok elégedve és nem félve teszem közzé.😊 Nagyon remélem, hogy nektek is elnyerte a tetszéseteket! Ha tetszett vote-oljatok, kommenteljetek!
- Nashike 🌻