Shouldn't Have ⤷ cd [befejezett]

13. rész

Arra ébredtem, hogy fáj a nyakam. Elaludtam a nyakamat. Remek! Szemeimet kinyitottam és körbenéztem. Cameron már nem heverészett mellettem, viszont a kertből nagy hangzavar jött be a házba. Felkeltek a kanapéról és először a konyhába vettem az irányt. Csináltam magamnak kakaót - mivel a kávét nem szeretem - majd kiballagtam a kertbe. A hajam össze-vissza állt, mintha áramba nyúltam volna. Kiléptem a kertbe és mindenki rám szegezte tekintetét. Megálltam.
- Sziasztok! -mosolyogtam.
- Jó sokáig tudsz aludni. -nevetett Taylor.
- Miért? Mennyi az idő? -kerekedtek ki a szemeim.
- Délután 4 óra van. -szólalt meg Nash.
- Tessék? -hitetlenkedtem.
- Nem gond. Sokáig voltál fent. Ülj le közénk és nyugodtan iszogasd meg a kávédat. -mosolygott rám Colby.
Leültem Aaron és Taylor közé. Velem szemben Nash és Cameron ült.
- De az nem kávé. -szólalt meg halkan Cameron.
- Miért nem? -kérdezte Camerontól.
- Mert Vanessa nem szereti a kávét. 110% biztos vagyok benne, hogy amit most iszik, az kakaó. -magyarázta Cameron a mi drága barátunknak. Nem tudni miért, de Nashhel hirtelen egymásra néztünk, ilyen "ez meg mi volt?" arc kifejezéssel.
- Jól van. Tévedtem. Bocs. -emelte fel védekezően kezeit Colby.
Ezután beszélgettünk még arról, hogy ki, mit fog csinálni a nap többi részében. Mindenki azt válaszolta, hogy lustálkodni fog. Ekkor megszólalt a telefonom. Várjunk! Hol a telefonom?! Felpattantam és keresni kezdtem. Egyszer csak Johnson szalad ki a házból, a csörgő telefonnal a kezében. Állj! Johnson mikor ment be?
- Bonnie hív! -nyomta a kezembe a telefont és egyből felvettem.
- Igen, tessék? -szóltam a telefonba.
- Te hol vagy? -kérdezett fel.
- Én is megkérdezhetném, hogy Te hol voltál tegnap.. -vágtam neki vissza. Csöndben maradt.
- Csak azért kérdeztem, mert azt hittem délelőtt vagy kora délután haza jössz. -magyarázott.
- Colbyéknál vagyok. Tegnap itt aludtunk. -feleltem.
- Akkor majd gyere. -mondta halkan.
- Ne várd, hogy hazaérjek. -nevettem el magam, majd fogtam és elköszöntem Tőle.
A telefont letettem az asztalra és mindenki engem figyelt.
- Mikor mész? -nézett rám Taylor.
- Most. -felálltam és bementem a házba, onnan pedig egyenesen Colby szobájába, ahol a táskám volt. Már fent a folyosón sétáltam, mikor valaki megszólított. Megfordúltam.
- Mit szeretnél? -mosolyogtam kedvesen.
- Csak nem szeretném, hogy miattam veszekedj a húgoddal. -nézett rám. Úgy állt előttem, mint egy szerencsétlen kis fiú, akit most hívtak ki felelni.
- Cameron. -lépkedtem elé. Nem szólalt meg.
- Nézd. -apró kezeimet arcára helyeztem.
- Te egy nagyon rendes, aranyos, jó szívű, jó lelkű srác vagy. Nem ezt érdemled. Még ha épp a húgomról is van szó. Nem szép dolog az ilyen. -néztem a szemébe.
Kezeivel az enyéimet elvette arcától, majd azokat mellém helyezte. Épp szólásra nyitotta a száját, amikor Johnson az előttem álló személyt hívta le. Mosolygott egyet és lement. Bementem a szobába, magamhoz vettem a táskám és lementem a többiekhez.
- Valaki haza vinne? -néztem a srácokra.
- Én haza viszlek. Úgy is mennem kell a városba. -jelentkezett Nash.
- Rendben. Köszi. -bólintottam mosolyogva.
- Na, akkor Én megyek a kocsihoz. -indult ki a házból.
- Elköszönök a srácoktól aztán megyek. -kiabáltam Nash után.
Elköszöntem sorjában mindenkitől, aztán kimentem a házból. A kocsi felé igyekeztem, ahonnan már Nash sürgetve és türelmetlenkedve várt engem. A kocsihoz léptem volna, amikor is hirtelen valaki megfogta a kezem, majd a személy maga felé húzott és megcsókólt. Szemeim csukva voltak. Megmerevedtem. Sokkot kaptam. Kinyitottam szemeim és nem hittem a szememnek. Ott álltam, szótlanul és néztem Őt. Ekkor már egy kicsit távolabb állt tőlem. Viszont ezután ismét lépett egy lépést felém. Túl közel volt. Vészesen közel.
- Köszönök mindent. - szavait ajkaimra suttogta.
Mögém intett barátjának, majd hátat fordított és visszament a házba.

Júj, sziasztok! Remélem elnyerte a tetszéseteket a rész! Igaz, ez most eléggé rövid lett a többihez képest, de a következőt megpróbálom nektek hosszabbra írni. 😸
- Nashike 👼🏻