Shouldn't Have ⤷ cd [befejezett]

12. rész

Sziasztok! Nagyon sokat vártatok az új részre és nagyon sajnálom, hogy eddig várattalak titeket. Nem volt szándékos. Mivel sokat vártatok, gondoltam írok nektek hosszabb részt. Nem tudom mennyire sikerült ezt elérnem. Kicsit úgy érzem, összecsaptam. Minden esetre Én nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket a rész. 😊 Jó olvasást!❤️

— CAMERON SZEMSZÖG —

Én csak csendben ültem a már hideg lépcsőn és figyeltem Őket. Legszívesebben ordítottam volna, de egy hang sem jött ki a számon. Annyi mindent mondtam volna most, de mind ezek ellenére, Én csak sóhajtottam egyet és Bonnie szemeibe nézve megszólaltam: Miért?
Ő csak állt és nézett. Nem szólalt meg. Szemeit könnyfátyol borította. Ideges lettem.
- Válaszolnál? Legalább most az egyszer! -emeltem fel a hangom. Bonnie megrezzent, a mellette álló srác pedig hátrébb lépett.
- Camerom.. Én.. -kezdte volna a magyarázkodást.
- Bonnie. -nagy lendülettel felálltam a lépcsőről. A lány minden mozdulatomat végig figyelte.
- Hagyjuk az egészet. Ne is mondj semmit. -legyintettem.
- De.. -kezdett volna bele megint.
- Bonnie. Hagyd. Nem is értem miért jöttem ide. Inkább megyek is. -kerültem ki őket.
Beültem a kocsiba, elmentem egy ital diszkontba, ahol vettem két üveg vodkát és whiskeyt. Visszaültem a kocsiba és a tengerpartra mentem. Leültem a homokba és elfogyasztottam sorjában az előbb vett italokat. Nagyon ritkán iszok alkoholt. Most jól esett inni. Jól éreztem magam tőle. Igaz, nem lesz jobb ettől semmi, de jelenleg nem érdekelt. Csak elakartam felejteni mindent és mindenkit.

— VANESSA SZEMSZÖG —

Hajnali 2 óra lehetett már. A töbiekkel bent ültünk a nappaliban és filmeztünk. A féltársaság inkább a telefonjával volt elfoglalva, mint sem a film tartalmával. A srácok Cameront folyamatosan hívogatták, míg Én üzeneteket küldtem neki. Egyikre sem reagált. Inkább békén hagytuk Őt. Remélem, hogy nem csinál semmi hülyeséget.
A film után kimentünk a medencéhez. Mivel nekem nem volt fürdőruhám, ezért csak a medence szélén ülve figyeltem, ahogy a többiek jól érzik magukat a vízben. Kicsivel később már egymástól köszöntünk el, mert mindenki "alvó módba" kapcsolt. Mivel egyszerre 7-en nem fértünk volna el egy vendég szobában, ezért szét osztottuk egymást. Colbyval kellett aludnom. Nincs semmi gond ezzel, hisz már rég megbeszéltük a dolgainkat és minden rendben.
Hajnali 4 óra lehetett. Egy percet sem aludtam. Melegem van. Kényelmetlen az ágy. Nem vagyok álmos. Kikeltem az ágyból és halkan leosontam a konyhába, ne hogy felébresszek valakit. A konyhába érkezve egyből felkapcsoltam a lámpát és szív bajt is kaptam.
- Baszdmeg! -sziszegtem halkan.
- Ne haragudj. -nevetett fel.
- Mi járatban itt hajnalok-hajnalán? -lépdeltem a konyhapult mögé.
- Nem tudok aludni. -vont vállat.
- És te? -kérdezett vissza.
- Hát Én sem. -nevettem fel.
- Hogy-hogy? -fordúlt felém. Szemein láttam, hogy álmos.
- Nem tudom. -vontam meg vállam.
- Szendvicset? -tette elém a tányért, amin 4-5 darab szendvics sorakozott.
- Egyet kérek. Köszönöm. -mosolyogtam a kék szemű srácra.
Elvettem egy darab szendvicset, Nash pedig leült mellém az asztalhoz és enni kezdtünk.
- Te visszatudnál aludni? -néztem rá. Nash szája tele volt szendviccsel, ezért nemlegesen a fejét rázta. Lenyelte a falatot, ami a szájában örlődött, majd felém fordúlt.
- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk most kocsikázni? Ha már egyikünk sem tud aludni. -adta az ötletet mosolyogva.
- Nekem tetszik. Legalább megismerjük egymást, mert eddig nagyon keveset beszélgettem veled. -bólogattam mosolyogva.
Megettük a szendvicseket, visszaosontunk a szobákba felöltözni, majd 5 percel később már a kocsijánál találkoztunk. Beültünk az autóba és elindultunk. Az autópályán nem volt senki. Csak mi utazunk. Senki más.  Nagyon sokat beszélgettem Nashhel. Nagyon kedves és jó fej srác. Nem is értem, hogy eddig miért nem beszélgettem vele. Beszélgetés közben észrevettem, hogy letértünk az autópályáról. Kérdően fordúltam Nash felé.
- Nyugi, csak a partra megyünk. -nevetett.
A tengerpart melletti úton haladtunk. Csöndben figyeltem a tájat és a mellettünk elsuhanó dolgokat. Később leesett mit láttam az előbb.
- Nash! Fordúlj vissza! -szóltam rá. Nash megállt és kérdőn felém nézett.
- Ott volt a kocsim Nash. Fordúlj vissza! -pánikoltam.
- Jó! Oké. Nyugodj meg, visszamegyünk. -mondta.
Nash a kocsival megindult, megfordúlt az ellenkező irányban. Most kicsivel lassabban mentünk, mint az előbb. A távolban megláttam egy fekete autót. Közelebb voltunk már, mikor ténylegesen megbizonyosodtam arról,
hogy azaz Én kocsim. Várjunk! Cameron hol van?
- Nash! Ez az Én kocsim! Állj meg! -kiáltottam. Nash megállt a kocsim mellett, kiszálltunk az autóból és Cameront kerestük. Körbenéztem és láttam egy alakot a víznél. Ez tuti Cameron lesz. Egyből szaladtam felé.
- Cameron! Hé! -álltam meg mellette levegőt kapkodva. Felnézett rám. Áradt belőle az ital szaga.
- Szia Vanessaaaa -mosolygott.
- Istenem. Hát veled mi történt? -néztem rá.
- Elhagytak. Csalódott vagyok. Egyedül
maradtam. -sírni kezdett. Életemben nem láttam még fiút sírni.
- Jaj, Istenem. Na, gyere. Állj fel. -sóhajtottam.
Megfogtam a kezét és a karját, próbáltam felhúzni, de nem ment.
- Nash! -kiáltottam. A hangom irányába kaptam a fejét és futni kezdett.
- Itt vagyo.. Uh, haver! Te mennyit ittál? -állt meg hírtelen Nash.
- Ne nyavajogj! Inkább segíts! -néztem rá.
Nagy nehezen felszedtük a homokból és a kocsi felé mentünk. Betettük Cameront a hátsóülésre, Én pedig a kocsim felé vettem az irány.
- Azzal ne-nem hiszem, ho-hogy sokra mé-mész.. -nevetett Cameron. Ijedten néztem rá.
- Miért is? -kérdeztem fel.
- Mert nincs benne benzin. -nevetett tovább. Sóhajtottam. Zárat tettem a kocsimra és beültem Nash mellé az anyósülésre, majd elindultunk.
- Miért nem ülsz itt mellettem? -nyavajgott hátúl Cameron.
- Inkább azt meséld el Te mit kerestél itt? -néztem a visszapillantó tükörbe.
- Hát egyedül szerettem volna lenni. -vont vállat.
- Istenem. Bűzlik az ital szagtól. -fintorgott mellettem Nash.
- Húzd le az ablakokat. -javasoltam.
Az út Taylorék házához fél óra volt. Cameron bealudt hátúl, ezért fel kellett kelteni. Míg Nash keltegette barátját, addig Én a bejárati ajtó kinyitásával szenvedtem. Nagy nehezen kinyitottam az ajtó, Nash pedig behozta részeg barátját. Letette a kanapéra, betakartuk egy pokróccal és egyből elaludt. Nashhel kimentünk a konyhába.
- Kíváncsi vagyok mi volt. -szólalt meg Nash.
- Hát még Én. -nevettem fel.
- Van egy olyan érzésem, hogy Te jobban fogsz veszekedni a húgoddal, mint Ő. -nevetett.
- Ez lehetséges. -bólintottam.
- Én viszont megyek, lefekszem. -mutatott az emelet felé.
- Rendben, menj csak. Én majd megleszek itt. -mosolyogtam rá.
- Biztos? -kérdezett rá.
- Biztos! Na, menj! -zavartam felfele.
- Hát, akkor szia Vanessa. -intett egyet mosolyogva, majd ment is.
Egyedül maradtam. Nem volt kedvem visszamenni a szobába és feküdni, ezért a konyhában tevékenykedtem. De később meguntam azt is. Halkan bementem a nappaliba és leültem az alvó fiú mellé. A szobában sőtét volt. Az utcai lámpa adott halvány fényt az egész háznak. Síri csend volt. Csak Cameron halk szuszogását hallottam magam mellől. Elgondolkodtam és egyszerűen nem értem, hogy az Én húgom, hogy lehet ekkora barom. Megismertem ezt a srácot. Beszélgettem vele sokat és rájöttem, hogy Ő szószerint egy imádni való srác. Hülye húgom van. Most már ez tény és való!
Reggel fél 6 van. Kezdett zavarni, hogy ilyen csönd van, ezért dudolni kezdtem. Bár ne tettem volna. Az alvó fiú mocorogni kezdett mellettem, majd kicsivel később szemeit is kinyitotta. Nyújtózkodott egyet ásítva, majd szemeit dörzsőlgetve felült a kanapén. Kérdőn nézett körbe, majd megakadtak a szemei rajtam és nézett. Szótlanul.
- Gondolom fáj a fejed és nem tudod, hogy kerültél ide. -néztem rá. Bólintott.
- Mindjárt jövök. -mutattam az ujjammal, majd felálltam és a konyhába vettem az irányt. Csináltam kávét. Bevittem a nappaliba a bögrét és egy fájdalomcsillapítót.
- Tessék! -nyomtam a kezébe. Megköszönte, majd bevette a szájába a gyógyszert és kávéjával lenyelte.
- Jesszus! Ez keserű! -grimaszolt.
- Mert ez sima fekete kávé. -kuncogtam.
- Elmeséled nekem mi történt Bonnieval? -hangom rögtön elkomolyodott.
- Elmesélem, de csak akkor, ha Te is elmondod, hogyan kerültem ide. -mosolygott, Én pedig beleegyezés képpen bólintottam egyet.
Elmeséltem neki, hogyan találtunk rá és hogy került vissza a házba. Homlokon csapta magát.
- Na, mesélj! Mi volt Bonnieval? -kérdeztem.
- Hát megvártam Őket a házatoknál. Hazajöttek, de ne aggódj nem csináltam hülyeséget. Nem is veszekedtem Bonnieval. Pedig annyi mindent mondtam volna neki, de semmi nem jött ki a számon. Ott hagytam Őket és ennyi. -mesélte.
- És most mi lesz? -néztem rá kérdően.
- Semmi. Szépen leülünk és megbeszéljük. -csapta össze kezeit.
- Értem. -aprót bólintottam.
- Mióta ülsz itt? -nézett rám.
- Amióta haza hoztunk. -nevettem.
- Engem figyeltél, mi? -mosolygott.
- Igen. Azt a csúnya képedet. -forgattam szemeim.
- Na! Ez nem volt szép. -hajtotta le fejét szomorúan.
- Tudom. -mosolyogtam.
- Szemtelen vagy! -bökött oldalba.
- Nem igaz, mert nekem vannak szemeim! -jelentettem ki.
- Méghozzá gyönyörűek. -nézett a szemeimbe. Teljesen lefagytam. Most mi franc ez? Srácok! Valaki! Segítség!
- Öm, nem nézünk valami filmet? -istenem mennyire zavart voltam.
- Nézzünk. A többiek 10 óránál előbb úgy sem fognak felkelni. -nevetett.
Bekapcsoltuk a tv-t és kerestünk valami filmet. Mese filmet szerettem volna nézni, Cameron pedig a Meet The Robinsons (A Robinson Család Titka) című mesét választotta. Leültünk egymás mellé, Én magamhoz vettem egy pokrócót és betakaróztam.
- Cameron.. -szólaltam meg halkan.
- Mond. -fordúlt felém.
- A szemüveges srácról Johnson jutott az eszembe. A másikról pedig Gilinsky. -néztem rá.
- Basszus tényleg! -nevetett. Elnevettem magam.
A film közben előjöttek az Én álom-manóim és elraboltak.

Még mielőtt el nem felejtem! Nagyon-nagyon köszönöm nektek a díjakat, amiket kapok tőletek, a kommenteket a részeknél, a sok-sok vote-t (ami már 1000 fölött tart) és a több mint 15 ezer megtekintést. Elképesztő, hogy Június vége felé kezdtem neki a könyvnek és már itt tartok. Nagyon köszönök nektek mindent! Imádlak titeket! ❤️
- Nashike ♡