Stray Kids poli oneshots 1.rész✔️

Szeptember 10.

Ez nem egy oneshot rész lesz, de szeretném, ha elolvasnátok, mert fontos dologról van szó. Ugyan eltelt már néhány nap szeptember 10 óta, mégis fontos, hogy később is beszéljünk erről a napról.

Mi is van szeptember 10-én? Miért fontos ez a nap?

Ezen a napon tartjuk az öngyilkosság megelőzésének világnapját.

Nem nagyon szoktam számontartani az ilyen dátumokat, de a fontosakat megjegyzem. Mint például ezt is.

Szeretnék egy kicsit magamról beszélni, pontosabban a helyzetemről.

Kb. 13 éves lehettem, mikor felfedeztem azt, hogy vonzódok a lányok iránt is. Ezzel természetesen semmi baj nincs, én is azt gondoltam, hogy a szüleim elfogadnak majd, hisz a gyerekük vagyok.

Tévedtem.

Erősen ellenzik az olyan embereket, mint amilyen én vagyok. Bár nem mondtam el nekik, mégis azt éreztem, hogy ellenem csinálják. Mintha direkt előttem szidnák a melegeket, csakis akkor, mikor én jelen vagyok.

14 éves koromban, a szülinapomkor meg akartam ölni magam. Egyszerűen elegem volt mindenből, nem érdekelt senki és semmi más, csak az, hogy végre megszabaduljak mindenemtől. A vonat elé akartam kiugrani, ám az utolsó pillanatban megfutamodtam és nem tettem meg.

Ebben az időben fedeztem fel a kpop-ot, vele együtt pedig a Stray Kids-et. Első alkalommal éreztem, hogy ez más banda, mint a BTS, akiket eddig ismertem. Félreértés ne essék, imádom őket, hisz ők az elsők mindenben számomra.

Szóval 14 voltam, mikor felfedeztem őket. A mai napig elgondolkozom, hogy mi lenne akkor, ha nem ismerném őket. Valószínűleg nem lennék jelen az élők között.

3 év telt el azóta. 3 éve már minden nap megvívok magammal egy csatát, hisz a hangulatom erősen hullámzó. Megtegyem? Ugorjak ki? De mi fog történni utána? El fogom felejteni a Stray Kids-t? Hogy reagálnának a szüleim, ha egyik nap nem jönnék haza többet?

Mikor elmondtam Anyának, hogy öngyilkos gondolatok gyötörnek, egyszerűen legyintett. Csak a figyelemért csinálom.

A bátyám állandóan viccelődik ezzel: "Az öngyilkosok gyávák! Miért nem ölik meg magukat, ahelyett hogy sajnáltatják magukat állandóan!"-mondja mindig.

Lehet gyáva vagyok, de beismerem! Minden egyes nap átfut a fejemen több száz gondolat, hogy mi történne, ha megölöm magam. Minden nap egy gyáva vagyok és figyelemre vágyó.

Inkább leszek gyáva és élek tovább, mintsem kiugranék az emeletről vagy beszedném az összes gyógyszert amit találok! Inkább próbálok emlékezni, mint hogy elfelejtsek mindent ami szép volt. Szray Kids, kpop, bolygók, csillagok és még sorolhatnám mennyi dolgot imádok. Ha lehetne, sosem felejteném el ezeket! Leginkább ezekre szoktam gondolni, de sokszor van olyan, hogy túlságosan nagy rajtam a teher és ezek sem tudnak boldoggá tenni.

A hangulatom olyan, mint egy tenger vihar közben; egyik pillanatban én vagyok a legboldogabb ember a világon, egy hét múlva meg már nem akarok élni soha többet.

Arra kérnék mindenkit, hogy ne vegyétek félvállról az öngyilkosságot. Ha van ilyen barátotok, ismerősötök próbáljatok segíteni neki és nem ignorálni a problémáit.

Ha pedig ti is szenvedtek hasonló gondolatokkal, ne szégyeljetek szakemberhez fordulni! Minden ember fontos, még ha nem is tűnik ez az állítás igaznak!

Amikor nem vagyok jól sokszor olvasom a kommentjeiteket. Gyakran elgondolkozok azon, hogy mennyire írok jól vagy rosszul. Talán csak azért olvassák a könyveim és azért kommentelnek kedves dolgokat nekem, mert csak sajnálnak? Ha meghalok, mi lesz a könyveimmel? Ki fogja átolvasni a részeim, hogy biztosan jól írtam le mindent? Jó írónak számítok, mint mások, vagy csak egy egyszerű felhasználó vagyok? Számítok én egyáltalán valakinek?

Viszont amikor elolvasom a hozzászólásaitokat mindig elfelejtem a negatív gondolataim és sokkal jobban érzem tőlük magam. El nem tudjátok képzelni, mennyire nagy segítség egy ilyen komment, úgyhogy ezúton is köszönöm mindenkinek a támogatást! Lehet túlzás amit mondok, de a Stray Kids és ti tartotok lassan életben! Hálásan köszönöm szépen!

Vigyázzatok magatokra, az előző rész befejezését pedig még a héten publikálni fogom! Sziasztok!💙🎗