Stray Kids poli oneshots 1.rész✔️

♡︎Hyunchanbin♡︎

Chan x Changbin x Chan

Hyunjin

A konyhában mosogattam a koszos tányérokat ebéd után, amikor meghallottam Chan hangját.

-Hyunjiniiie~!

Nagyot sóhajtottam, majd megtöröltem a kezem és a szobájába indultam.

-Mi a baj hyung?-néztem rá. Az ágyban feküdt, nyakig betakarózva és olyan aranyos arcot vágott, hogy alig bírtam visszafolytani a mosolygásomat.

-Gyere ide!-húzódott arrébb, hogy befeküdjek mellé.

-Chan, lázas vagy, ha befekszek melléd én is beteg leszek!-mentem mellé és a homlokára simítottam. Még mindig láza volt, úgyhogy a gyógyszereket kezdtem előkeresni az éjjeli szekrényből.

-De senki nem jön be hozzám!-durcizott.

Már hozzászoktunk Changbin-nel, hogy ha Chris beteg teljesen máshogy viselkedik. Leginkább egy makacs óvodáshoz lehetne ilyenkor hasonlítani.

Beadtam neki a lázcsillapítót és a homlokán lévő hidegvizes ruhát kicseréltem.

-Ha sokat pihensz akkor hamar meggyógyulsz és mi is bejövünk hozzád! Addig viszont ágyban maradsz és pihensz!

Mérgesen fordult a másik irányba. A fejemet vakarva mentem vissza a befejezetlen házimunkámhoz.

Talán tíz perc sem telt el amikor ismét meghallottam.

-Biniiiie~!

Jókedvűen néztem, ahogy Changbin bemegy hozzá, majd két perccel később ki is jött.

-Sajnálom, hogy nem mehetünk be sokat hozzá!-mondta, miközben hátulról átölelte a derekamat.

-Ameddig meg nem gyógyul addig muszáj kevesebbet vele lennünk. Én is sajnálom ezt!-fordultam felé szomorúan. Kaptam tőle egy hosszú puszit a számra, de nem sokáig maradtunk így. Chan ugyanis megint megjelent az ajtóban, elég összegyűrődött arccal.

-Hyung, menj vissza!-mentem oda rögtön és visszafelé kezdtem terelgetni.

-Nem is szerettek igazán!-nyávogta, mint egy figyelemre éhes gyerek.

-Dehogynem, szeretünk!

-Akkor itt lennétek mellettem és nem lennék egyedül!-toporzékolt.

Mire nagy nehezen sikerült visszavarázsolni az ágyba megint elkezdett vitatkozni velünk.

-Miért hagytok mindig egyedül?!

Megadva magam nyomtam az arcára egy hosszú puszit, majd Changbin is. Egy ideig még ott maradtunk, hogy boldog legyen, mikor pedig elaludt átmentünk a közös szobánkba.

Szerencsére hamar vége lett a betegségének és pár nap múlva ismét összebújva tudtunk filmezni a kanapén.

-Annyira örülök, hogy végre veletek lehetek!-ölelte át a derekunkat hatalmas mosollyal az arcán.

-Mi is örülünk, hogy jobban lettél!-bújtam közelebb hozzájuk.