Stray Kids poli oneshots 1.rész✔️

♡︎Chanbinlix♡︎ [1]

Chan x Changbin x Felix

Changbin

Fáradtan és kissé ijedten ültem a széken. Előttem egy asztal, körülöttem pedig egy csomó könyv a polcokon. Bár nem egyszer jártam már itt, most mégis nyugtalanítóan idegennek tűnt minden. A fejem majd széthasadt, és annyira fáradtnak éreztem magam, hogy menten el tudtam volna aludni.

Hirtelen kopogást hallottam az ajtótól, majd egy fehér köpenyes csávó jött be rajta. Megjegyzem, elég helyes volt, kissé zavarba is jöttem tőle, ahogy néz.

-Gondolom tudsz róla, de sajnos az előző orvosod egy másik kórházba ment.-ült le elém.

-Remélem nem zavar ez túlságosan, és bízom abban, hogy a továbbiakban jól tudunk együttműködni! Bang Christopher Chan vagyok, örülök, hogy találkoztunk!-hajolt meg kissé előttem.-Bár kissé sajnálatos, hogy ilyen körülmények között ismerjük meg egymást.

-Seo Changbin, bár úgyis tudja a nevem.-mutatkoztam be én is.

-Valóban tudom.-mosolygott rám.-Kérlek tegeződjük, nem vagyok annyira idős még!

-O-oké.-dadogtam.

-Tudod, hogy miért hoztak ide?

Hosszú csend következett. Nem akartam válaszolni, legszívesebben elástam volna magam szégyenemben.

-Changbin...Skizofrén rohamod volt. Tudtommal pedig nem ez volt az első alkalom. Az edzőterem öltözőjében voltál, amikor rohamod lett.

Nem mertem a szemébe nézni, inkább a földet pásztáztam.

-Fáj még a kezed? Sajnálom, hogy lekötöztek. A mentősök nem voltak biztosak abban, hogy mekkora kárt okoztál volna magadban vagy másokban, ezért jobbnak látták, ha lekötnek.

A karomon még látszottak a nyomai, fájni már nem fájt annyira, mint először.

-Tudod jól te is, hogy ha nem veszed be a gyógyszereid annak előbb-utóbb ez lesz a vége. Miért hagytad abba?

-Azért, mert...normális akartam lenni!-mondtam rekedten.-Olyan akartam volna lenni, mint a többi egészséges ember az utcán, nem pedig egy őrült!

-A gyógyszereid pont ezért vannak! Sok más embernek is hasonló betegsége van, mint neked. Hidd el nem vagy egyedül, akármennyire is annak tűnik most.

Nem tudtam mit válaszolni erre, inkább tovább bámultam a padlót.

-Egy ideig bent kell hogy maradj, amíg helyre nem áll minden. A nővéred volt olyan kedves, hogy elhozta pár ruhádat. Már be is van téve a szobádba. Remélem nem probléma, ha lesz egy másik beteg is melletted.-állt fel.

-Nem, nem gond.-tápászkodtam fel én is. 

A szobából kilépve elvezetett a sajátomhoz, majd minden jót kívánva tovább ment.

Nagyot sóhajtva kopogtam az ajtón és benyitottam.

Bent egy szőke hajú, szeplős fiú ücsörgött az ágyon, de amint beléptem felém szaladt és szorosan átölelt.

-Úristen, végre egy szobatárs! Annyira unalmas volt egyedül lenni, hogy azt hittem végem! Új vagy itt, vagy csak áttettek egy másik szobából? Na mindegy, nem lényeg, az a fontos, hogy itt vagy és nagyon örülök ennek!

Olyan gyorsan beszélt, hogy alig bírtam követni.

-Mi a neved? Hány éves vagy? Én Felix vagyok, Lee Felix és 22 éves! Te?

-Seo Changbin vagyok, 23 éves.

-Szólíthatlak Binie hyungnak, ugye? Ez olyan aranyos név! Te is szólíthatsz Lixie-nek!-hadarta.

-Rendben, Lixie!-mondtam mosolyogva. Bevallom, nagyon fura, hogy ennyire fel van pörögve tőlem.

A hangos beszédére bejött egy nővér, és megkérte Lix-t, hogy vegye be a gyógyszerét.

-Ugyan már, ha egy kicsit jól szórakozom máris be kellene gyógyszereznem magam?-legyintett kacagva, amitől nekem is mosolyogni támadt kedvem.

-Lix, szerintem okkal kellene bevenned!-fogtam meg a vállát, miután kiment a nővér.

Végül kissé duzzogva bevette a gyógyszert. Ezután rögtön ledőlt az ágyába pihenni, addig én kipakoltam a ruháim a szekrényembe.

-Csak fekete cuccaid vannak?

-Azt hiszem igen.

-Fura, nekem egy csomó színes van otthon.-húzta össze magán a takarót. Úgy tűnt hatott a gyógyszer, mert egész nyugodtan viselkedett.

-Szeretnél kimenni a kertbe?

-Itt van kert?-néztem rá furán.

-Persze! Gyere, menjünk ki oda!-fogta meg a kezem. Meglepődtem ezen, de hagytam, hogy kihúzzon a szobából.

Az ajtó előtt megint találkoztam Chan-nal, aki mosolyogva nézett minket.

-Szia hyung, kimegyünk Binie hyung-gal a kertbe!-intett neki Felix.

-Csak óvatosan!

Nyugodt hangulat volt kint. Lix, még mindig a kezemet fogva, elvezetett egy padhoz ahová leült.

-Te miért vagy itt, ha szabad kérdeznem?-pillantottam rá.

-Nem vettem be a gyógyszereim.-nevetett.

-Én se. És milyen betegséged van?

-Bipoláris vagyok. Te?

-Skizofrén.-sóhajtottam.

-Az az amikor hallucinálsz, vagy...?

-Igen, az. 

-Nehezen tudom elképzelni!-döntötte a fejét a vállamra. A szívem mintha ki akarna szakadni, úgy dobogott.-Milyen érzés annak lenni?

-Nagyon zavaró. Olyan, mintha egy csomó ember mögöttem állna és egyszerre kezdnének el mindenféle rossz dolgot suttogni a fülembe.

-Miket például?

-Hát, hogy...egy rakás szerencsétlenség vagyok, vagy hogy nem hiányoznék senkinek...

-Akkor hatalmasat hazudnak!-nézett mélyen a szemembe.-Nekem hiányoznál! És nem gondollak szerencsétlennek! Neked is Chan az orvosod?

-Igen.

-Tudod, ő nem csak egy doki nekem.-vallotta be.-Kórházon kívül ismertük meg egymást és jöttünk össze. Mivel sokszor makacs vagyok, ő pedig elfoglalt elég nagy rendszerességgel vagyok itt, a kórházban.

-Oh.

A szívem mintha ezer darabra tört volna. Együtt vannak. Milyen jó nekik. Bárcsak megismerhetném jobban őket...

♤♤♤

Szóval ez a pár rész, mint ahogy láthattátok a mentális betegségekről is fog szólni. Fontosnak tartom, hogy erről is legyen szó! Sok embernek szégyenkezni kell olyan betegségek miatt, amiért nem hibásak, tehát kérlek gondoljátok meg kétszer, mielőtt valaki felett itélkeznétek emiatt!

Ha ti is úgy érzitek, nem minden oké, akkor kérlek menjetek el egy orvoshoz! Jobban jársz, ha minél hamarabb segítséget kérsz!

Attól pedig mindenkit óva intenék, hogy az interneten keresztül diagnosztizálja magát!

Ennyi lenne, sziasztok!💗