Stray Kids poli oneshots 1.rész✔️

♡︎Jeonghyunbin♡︎

Changbin x Hyunjin x Jeongin

-Innie!-lépett be vidáman Hyunjin a szobájukba.

A kisebb azonban nem volt ilyen boldog, mint a társa. Ugyanúgy tovább feküdt az ágyban szótlanul, mint ahogy eddig.

-Baba, miért vagy ilyen szomorkás mostanság?-biggyesztette le a száját. Közelebb ment hozzá és lágyan simogatni kezdte az arcát.

-Semmi, csak rossz kedvem van.-morogta, majd jobban magára húzta a takarót.

Changbin is bejött a szobába, de őt sem köszöntötte másképp.

Vacsorához készülve ismét csak ketten ettek, Jeongin megint nem volt hajlandó enni.

-Nagyon le fog fogyni, ha nem eszik!-bosszankodott Bin.-Nem egészséges, hogy ha így próbál diétázni!

-Próbáltam erről beszélni vele, de nem tűnik úgy, hogy lett változás!-gondolkozott erősen a szőke.

Evés után aggódva tértek vissza a szobába, hogy megnézzék és felvidítsák a kicsit.

-Drágaságom, kérlek egyél valamennyit! Csak egy kicsit, oké?

-Nem, most nem szeretnék!-húzta magát összébb.

-Miért? Nincs étvágyad, vagy csak nem akarsz?-simogatta a fejét Hyunjin.

-Nincs kedvem semmihez!

A két idősebb nagyot sóhajtva hagyták ismét magára. Csak a konyhába mentek vissza, hogy elpakolják a szennyest, de ennyi idő pont elég volt Innie-nek.

Remegő lábakkal felkelt az ágyból, és az erkély felé igyekezett. Kint hűvös volt az idő, de nem annyira. Pont olyan, mint egy átlagos tavasz eleji időjárás.

Nem volt nagy erkély, épphogy csak elfértek rajta hárman egymás mellett, de nem ez a lényeg most.

A korlát mellett óvatosan lenézett. A negyediken volt a lakás, ha innen leesik valaki, bizonyára azonnal meghal, gondolta.

Pontosan ezt akarta elérni.

Már épp készült volna átmászni a korláton, mikor meghallotta, hogy a párjai visszajöttek a konyhából.

-Innie!-kiáltott fel mögötte kétségbeesetten Hyunjin. Changbin azonnal cselekedett, és az erkélyre kilépve megragadta a fiút a derekánál fogva.

Elsírta magát, csakúgy mint Innie, aki hevesen próbálkozott kiszabadulni karjai közül.

-Megbolondultál?!-szorította magához, miután berángatta a szobába. Hyun is sírni kezdett, majd ő is magához húzta a kisebbet.

Hosszú percekig így maradtak, de szinte már óráknak tűntek ezek. Miután nagy nehezen megnyugodtak ideje volt megbeszélni a történéseket.

-Miért, Innie? Valami baj történt?- simogatta a haját még mindig sírva Hyunjin.

-Én...már nem akarok élni! Nem akarok ebben az elromlott világban élni! Elegem van mindenkiből, a szenvedésekből és...mindenből! Csak azt akarom, hogy vége legyen mindennek és ne éljek már tovább!-szakadt ki belőle, majd újra zokogni kezdett.

-Már nem szeretsz minket? Belőlünk is eleged van?

-Nem, szeretlek titeket még mindig!

-Akkor miért szeretnéd, hogy szenvedjünk?-nézett a szemébe Hyunjin.

-Ha megölted volna most magad, akkor soha nem tudnánk magunknak megbocsájtani, hogy nem segítettünk neked korábban.-húzta magához Changbin.

-Azt gondoltam, nektek is jobb lesz, ha nem leszek itt.-vallotta be szipogva.-Ráadásul a vizsgámon...megbuktam!-sírta el magát ismét.

-Baba!-simogatta meg a hátát a szőke.-Nincs semmi baj, lesz pótvizsga utána, nemigaz?

-De, igen.

-Akkor arra többet tanulsz, rendben? Mi is segítünk neked, hogy sikerüljön!

-Ne találj ki ilyen butaságokat, hogy jobb lesz nekünk nélküled! Szeretünk téged, teljes szívünkből!-simogatta a fejét Bin.-A vizsga miatt ne aggódj, nem fog attól összedőlni a világ! Emlékszel, kétszer is évet kellett ismételnem, most mégis itt vagyok, van munkám és boldog vagyok!-biztatta.

A kicsi fájdalmas könnyek közt bújt a két idősebbhez. Szinte lepörgött előtte az addigi élete, a sok kedves és szerelmes emléke amit együtt töltöttek. Egyszeriben megbánta tettét, hogy ennyire nem foglalkozott a párjai érzéseikkel.

-Ne haragudjatok!-nézett rájuk könyörögve.-Olyan hülye vagyok!

-Nem vagy az, de kérlek ne jusson ilyesmi az eszedbe többé!-ölte át Hyun.

-Megpróbálom...-suttogta.

-Majd holnap megbeszélünk mindent, most menjünk aludni!-tápászkodott fel a földről Changbin.

Befeküdtek az ágyba, egymás mellé, mint ahogy minden este. Ezen az estén viszont valami megváltozott, hisz az aggodalmuk és a bánatuk mellett a szeretetet is érezni lehetett oly sok idő után ismét.

Hisz amíg Jeongin így viselkedett a két idősebbnek nehezebben ment az alvás is, annyira aggódtak a kisebbért. Most viszont megnyugodtak, mert tudták, hogy rendbe jön minden. Csak egy kis idő kell még hozzá.

Csak most vettem észre, hogy meglett az 5K ezen a könyvemen! Nagyon köszönöm, hogy ennyien olvassátok a részeket!
Legyen szép napotok!💙