All right Los Angeles! |3|

26

-Akkor ma hat harminckor lelépsz?- kérdezett rá Matt, amikor egy pillanat erejéig összefutottunk az irodában.

-Igen, cserbenhagylak- röhögtem.

-Szerencséd, hogy ma csak egy fellépőnk van- nyomott a kezembe egy kávét, majd az órájára nézett- Így hatkor már lehet, hogy kései, de a gyerekszitteléshez mindig jól jön a koffein- kacsintott.

-Életmentő vagy- ittam bele. Tejes kávé, három cukor. Ismer már eléggé ez a tag, pontosan elég napot szenvedtünk végig együtt ahhoz, hogy minden ilyet apróságot reflexből tudjunk egymásról. Vagyok én a három cukros tejeskávé és ő az édesítős feketekávé.

-Tudom- kacsintott, majd szórakozottan a ruhámra biccentett- Látom pont leszartad, hogy azon a kanapén ma én alszok- röhögött.

-De szemét vagy- kaptam a két kezem Ashton ingje elé- Kikérem magamnak, hogy azt feltételezed nem tartalak tiszteletben! Semmi olyan nem történt! Kint aludtunk a kocsijában, reggel meg addig terrorizált, amíg fel nem vettem az ő ingjét, hogy ne sértsem meg a gentleman énjét- magyaráztam piros arccal.

-Szóval aludtatok?- húzta fel sokatmondón a szemöldökét.

-Igen, aludtunk- kerekedett ki a szemem.

-És, milyen?- vigyorgott.

-Nem tudom, aludtam- forgattam a szemem.

-Egyszer akarok veled másról beszélni a munkán kívül- értetlenkedett.

-Inkább ne- nevettem, majd felé biccentettem- A fellépőnk nem öt perc múlva érkezik?

-Basszus- nézett a faliórára, ami lassan negyed hatot mutatott.

-Jó melót, holnap találkozunk- nyitottam ki neki az ajtót, tekintve, hogy én álltam közelebb.

-Köszi, drukkolok, hogy ne szedjen szét egy tízéves, nem mellesleg, majd kérem a részleteket- kacsintott, majd elhúzott a legmesszebb lévő színpadhoz.

Az irodában ücsörögve, unottan összefoglaltam az esti fellépés tudnivalóit, majd azt kiposztolva, mosolyogva konstatáltam, hogy öt percem maradt Ashton érkezéséig, így a cuccaimat összeszedve, megindultam a befelé áramló tömeggel ellentétesen. Nagyon örültek nekem a rajongók, konkrétan majdnem úgy jártam, mint Matt múlt évben, de valahogy sikerült kiérnem, pont akkor, amikor Ashton is leparkolt egy messzebbi fánál, kerülve a feltűnést.

-Siess- szólalt meg, amikor kiérten, mire én észrevétlenül körbenézve, beszálltam a kocsiba.

-Szia- vigyorogtam, miközben felé hajolva, nyomtam egy bazinagy puszit az arcára.

-Mi ez a vidámság?- pillantott felém, félmosolyra húzva a száját.

-Nem tudom... csak örülök, hogy végre veled vagyok- döntöttem a fejem a fejtámlának, úgy nézve felé.

-Ennek...- kezdte, de nem jutott eszébe egy frappáns válasz sem, csak felém hajolva, olyan szenvedélyesen csókolt, ahogy eddig még senki. Azonnal viszonozva a csókot, hálát adtam az égnek, hogy végre lett egy ember aki értékel, de rögtön utána le is szidtam az eget, mert a telefonom hangosan csörögve jelezte, hogy fél hat van.

-Akkor... induljunk- kapcsoltam ki kínosan, mire ő azonnal bólintott és beindítva a kocsit, lazán kiparkolt és a tömeg mellett elhaladva, kitért a főútra, majd amikor egyenesbe helyezte a kocsit, jobb kezét a combomra rakta.

Az elsuhanó tájat és az elhaladó autókat figyelve, mosolyogva húztam le az ablakot, amin kihajolva, még mindig jókedvűen szívtam be a napot és a kellemes szellőt, ami a szabadságot jelképezte. A copfomat kibontva engedtem, hogy a szél belefújjon a festett hajamba, majd a szememet becsukva, pár másodpercig csak élveztem az érzést, majd visszahajolva a kocsiba, vigyorogva néztem a dobosomra. Ashton a volán mögött ülve, összeráncolt szemöldökkel figyelte az utat, de a mosolyránc a szenénél pontosan elárulta, hogy jól szórakozik az én random boldogságkitörésemen.