All right Los Angeles! |3|

6

Cloe pov:

Az ébresztőm hangjára kelve, hálát adtam az égnek, hogy Kia már nem zaklat a 5 seconds of summerrel. Miután vége lett a koncertnek és otthagyott, meglepően keveset beszéltünk, mondjuk, nem is lett volna időn a nagy szervezkedésben... Kia, tekintve, hogy befejeződött a szemeszter bevállalta a reggeli és késő esti műszakokat, míg én ezerrel készülök a júliusi leghúzósabb hetünkre. Így van, a gimisek és az egyetemisták elszabadultak, most már nincs visszaút, jöhet a tombolás.

Az ágyamból felállva, szorosan összecopfoztam a hajam, majd a redőnyt felhúzva, adtam magamnak pár másodpercet, hogy a szemem hozzászokjon a fényhez. Miután nagy nehezen újra láttam, gyorsan előkaptam egy fekete rövidujjút a farmeremmel és a szobámat elhagyva, megindultam a konyha felé.

-Nehogy letedd basszus! Még nem fejeztem be- ordított Kia valakinek a telefonba, így a szememet forgatva, inkább bezárkóztam a fürdőszobánkba.

Nem vagyok a tipikus hallgatózós ember, így tényleg kulcsra zárva az ajtót megkezdtem a készülődést. A ruháimat a vécé fedelére rakva, megmostam hideg vízzel az arcom, ezzel sokkal jobban felrázódva. A hideg víz sokat segített az elszántságomnak. Hirtelen jött, soha nem lehetett megszokni a hőmérsékletét és pont ezért én ezzel edzettem magam a nap váratlan pillanataira. Miután minden reakció nélkül le is tusoltam hideg vízzel, felkaptam a pólóm és a farmerom, majd kisétáltam a konyhába.

-Reggelt- vigyorgott a barátnőm.

-Szia! Kivel beszéltél?- dobtam egy fél szelet kenyeret a pirítóba.

-Tudod, éppen neked kerítek egy pasit- röhögött, de kevesebb szarkazmus volt a hangjában, mint azt elvártam volna.

-Jaja! Persze- nevettem én is.

-Nem viccelek, van valaki aki tökre érdeklődik irántad- folytatta.

-Lehetetlen! Csak Steven volt elég vaksi tizenhat évesen, hogy kiszúrjon- motyogtam szomorkásan- De aztán javult a látása.

-Már megint?- sóhajtott fel fáradtan- Hányszor mondjam még el, hogy az az ember egy idióta és nem vaksi volt, csak nem volt képes látni és értékelni téged, mert egy hülyegyerek- pattant mellém.

-Szerintem próbáld meg amikor már kórházi gépekre vagyok kötve és a monológ után rögtön húzd ki a dugót... Akkor talán úgy távoznék, hogy ezt el is hiszem- röhögtem szórakozottan.

-Miért? Mi lenne a baj veled?- pillantott rám idegesen.

-Mit tudom én! Nem vagyok valami vicces, csak azokkal, akiket már ezer éve ismerek. Kék szemem van, a természetes hajszínem meg a szőke, ami azért járna egy kis előítélettel, ha nem festeném. Girnyó vagyok, nem edzett, az arcom egy csomó ember szerint barátságtalan és még én sem emlékszem az utolsó alkalomra, amikor őszintén mosolyogtam- soroltam szomorkásan.

-Két hete, amikor Ashton Irwinnel beszélgettél- válaszolt kapásból.

-Na! Elég élethű a műmosolyom- jegyeztem meg szórakozottan.

-Nem volt az mű- rázta a fejét határozottan.

-Olyan embernek ismersz, aki őszintén mosolyog, miután összekeverte az infókat az illetővel kapcsolatban? Sőt! Olyan embernek ismersz, aki őszintén mosolyog az idegenekre?- néztem rá értetlenül.

-Egy próbát megért- mosolyodott el huncutul, miközben kikapta az ő fél kenyerét a pirítóból.

-És ezzel a próbával elszúrtad a napom- jegyeztem meg.

-Nem hiszem én azt. Mellesleg, tisztára olyanok vagytok, mint a Rómeó és Júlia, csak ez más. Ti vagytok a dobos és a szervező- röhögött.