All right Los Angeles! |3|

32

-Szia- vigyorogtam Ashtonra, aki zsebretett kézzel lépkedett felém, miután kiszúrta, hogy mindennel végeztem.

-Hey- mosolygott, majd elém állva, átkarolta a vállam és nyomott egy puszit az arcomra.

-Mióta vársz rám?- pillantottam fel rá, miközben lassan elkezdtünk lépkedni az egyik út felé.

-Rád megéri várni- vágta rá a szentimentálisan nyálas választ, majd büszkén fürkészte az unott arcomat- Amúgy, hova megyünk?

-Mivel nem elég az élő zene, felhúztunk egy szórakozóhely szerű sátrat, azt fogjuk tesztelni- avattam be, miközben lassan terelgettem az úton a megfelelő irányba.

-Értem. És mire kell számítanom? Kis fülledt sátor, esetleg egy komoly épület?- sorolta.

-Hát, sátornak sátor, de nem mondanám kicsinek. Tulajdonképpen egy mobilhely, ami felér egy kisebb pubbal, szóval remélhetőleg elleszünk- vontam meg a vállam, miközben a távolban kiszúrtam az embertömeget, akik a szórakozóhely bejáratánál ácsorognak.

-Csapassuk- fogta meg a kezem, majd maga után húzva, mindenkit kikerülve elmentünk a hátsó ajtóig, ahol azonnal be is engednek.

Az igazat megvallva, nem vagyok az a bulis alkat. Soha nem szoktam inni, nem járkálok mini ruhákban, nincs is semmi csillogó egyberuhám, így ez teljesen idegen lett volna, ha Ashton nem fog végig maga mellett. Hát igen, nem nagyon kísértem el a srácokat bulizni az elmúlt egy évben, így elég idegen volt ez az egész, csak a dobosom tartotta bennem a lelket.

Az igazat megvallva, a csávók, akiket a hely felépítéséért szerváltunk, kitettek magukért. Volt itt minden! Táncparkett dj pulttal, egy kisebb bár is helyet foglalt a sarokban és valahonnan még füstgépet is szerváltak. Állat volt a hely és erre a táborozók is rájöttek, mert az ahhoz képest nagy sátor szűkösnek tűnt az embertömeg miatt.

-Foglak- fordult felém Ashton, még mielőtt bevezetett volna a szorosan egymáson álló emberrétegbe, miközben rákulcsolta ujjait az enyémeimre.

-Ne merészelj elhagyni- ordítottam felé szórakozottan, tekintve, hogy a basszus szétszedte a fülem és alig hallottam magamat is.

Miután Ashton átverekedte magát a tömeg nagy részén és húzott magával engem is, végül egy valamennyivel szellősebb helyen megállva, a pasim lazán megpörgetett kétszer és ütemre lépkedve, teljesen a filmbeli partik hangulatát hozta. Az igazat megvallva, szerintem nem is kellett alkohol, az emberek alapból úgy mozogtak és úgy léteztek, mint ha lehúztak volna egy egész üveg tequilat.

Miután vége lett az ugrálós számnak, amire nagyrészt csak én ugráltam, mert körülöttem mindenki egymásba gabalyodva smárolt, elindult egy ismerős dallam, így szórakozottan torpantam meg, Ashtonra nézve.

-Ugye ez csak valami vicc- röhögtem, miközben Ashton a saját daluk ütemére kezdett el felém lépkedni, miközben megragadta a derekam.

-Some things are meant to be secret, and not to be heard, so if I tell you just keep it, and don't say a word- suttogta a fülembe az If walls could talk szövegét, én meg teljesen átadva magam az ütemnek és Ashtonnak, csak lépkedtem.

-If these walls coult talk, I don't think they whould say anithing! Because they see a way too many things! We fall from grace! We're falling, yeah we fall feom grace- szálltam be én is a refrénnél, miközben jólesőn felemeltem a kezem, amit Ashton végigsimított és végül az égben összekulcsolta a ujjainkat, miközben közelebb lépett hozzám.

A zene ritmusára lépkedve, nevetve néztem Ashton szemébe, miközben oldalra engedtük még mindig összekulcsolt kezeinket és megszűntetve minden távolságot ami közöttünk volt, a dobosom szenvedélyesen megcsókolt. A refrént követő pörgős, ugrálós részt meghallva, vigyorogva léptem egyet hátrébb, majd továbbra is tartva a kezét, elkezdtem ugrálni, amit ő csak mosolyogva figyelt. Nem állított le, csak fogta a kezem és figyelte a tombolásom, majd a tökéletes pillanatban megforgatott és a refrént követő gitárszóló utolsó taktusánál ismét magához húzott. Tovább lépkedve, mosolyogva énekeltünk és csókolóztunk, majd a szám végére olyan nagyon átszellemültem a bulizásba, hogy úgy döntöttem kérek egy italt. Ashton bólintva elsietett a pulthoz, míg én egy kicsit eltávolodva a tömegtől, mosolyogva figyeltem a dobosom, míg egy alak mellém nem lépett.

-Szia cica! Visszavehetlek a gazdádtól?- kérdezte egy hang, mire én értetlenül fordultam az idegen felé, de legnagyobb meglepetésemre, tökéletesen felismerem az önelégült mosolyt.

-Mit akarsz Steven?- néztem rá értetlenül. Amellett, hogy utáltam, rendesen bűzlött az alkoholtól is, így még kevésbé akartam meghallgatni.

-Téged akarlak szivi! Te vagy a múltam és zavar, hogy a jelenemet azzal kell töltenem, hogy mással látlak! Te voltál a biztos pontom és most nélküled zuhanok a mélybe- közölte, mire én a szememet forgatva válasz nélkül akartam hagyni, de mielőtt leléphettem volna, utánam kapott és szorosan fogva, megcsókolt.

A két lefogott kezemmel és az alapból erős testalkatával szemben állva, hirtelen teljesen leblokkoltam. Az emlékek, a múlt és minden fájó pillanat egyszerre bénított meg, de mindezek mellett, a legjobban a tehetetlenség fájt. A tehetetlenség, amit mindennél jobban utáltam, így most is felülkerekedett a düh, aminek hála végül fogtam magam és úgy tökön rúgtam, ahogy azt csak lehet. Engem nem fog senki úgy kezelni, mint egy védtelen gyenge nőt!

Miközben Steven alakja még mindig a kezemet szorongatva egy kicsit összerogyott, én hátrébb lépve végül megadtam azt a választ, amihez ragaszkodott.

-Marhára nem érdekel, hogy zuhansz! Marhára nem érdekel, hogy én voltam az egyetlen biztos pont, mert mindezek mellett, hála neked én süllyedtem el. Én voltam az egyetlen támaszod?!? Bocs, de nekem melletted marhára nem volt. Megcsaltál basszus! Tudod, hogy az mit jelent?!? Marhára találkoztál másokkal, miközben nekem azt mondtad, hogy én vagyok az egyetlen! Marhára leszartad, hogy egy emberi lény vagyok érzelmekkel, szóval ne merészeld elvárni, hogy én ugyanezt figyelembe vegyem! És pont leszarom, hogy zavar az, hogy továbbléptem! Te vagy hét éve továbbléptél úgy, hogy négy éve szakítottunk, szóval ne merészelj mégegyszer hozzám szólni és úgy tenni, mint aki ismer. Akkor sem ismertél, most meg végképp nem- magyaráztam, miközben kirángattam a kezem a szorításából.

-De nekem csak te számítottál! Ők nem jelentettek semmit- kapott utánam.

-Lehet, hogy neked nem, de nekem igenis sokat jelentett a létezésük. Kinyitotta a szemem és jelzett, hogy kerüljem az olyan patkányokat, mint te- köptem még utoljára az arcába a mérgező szavakat, majd hideg tekintettel körbepillantottam a síri csöndben álló termen és már indultam volna ki, amikor az az idióta utánam szólt.

-Akkor is én vagyok az elsőd! Az első szerelmed, az első alkalmad és az első ember, akire úgy néztél és ezen marhára nem fog tudni változtatni a kis dobosod! Lehetsz te a legszerencsésebb, lehetsz te boldog, de mindig ott leszek a körmöd alatt a ténnyel, hogy anno engem találtál tökéletesnek és, hogy az elején én voltam a nagy ő. Én továbbra is így fogok érezni, szóval kérlek, ne húzzuk az időt azzal, amíg rájössz, hogy te is engem szeretsz- fröcsögte, a szakításunkkor használt technikáját bevetve, mire én értetlenül fürkészve az arcát, végül olyan röhögőgörcsöt kaptam, hogy alig bírtam abbahagyni.

-Nem tudom, hogy ki hívott, de marhára el vagy tévedve- paskoltam meg a vállát, majd elhaladva mellette, ismét célba vettem a kijáratot.

-A legjobb barátnőddel, Kiával jöttem- motyogta csak úgy mellékesen, ami, csak úgy mellékesen szíven is sújtott, de továbbra is egyenletesen lélegezve, minden lépésemet megfontolva, elhagytam a sátort és megpillantva Ashtont, szinte már megkönnyebbülten rohantam felé, de ő elhátrált...