All right Los Angeles! |3|

24

Ashton pov:

Az előttem álló lányt fürkészve, mosolyogva figyeltem, ahogy teljesen átszellemülve felügyeli a történéseket. Miután tekintetével körbepásztázta a terepet, felmérte a színpadot, leellenőrizte az előadó helyzetét és észrevétlenül bólintott elégedettségében. Jut eszembe előadó! Nem mondom, egy kicsit féltékeny lettem, amikor láttam vele beszélni, de nem érdekel a random gitáros a színpadon, ha Cloe a dobosokért van oda. Az ő dobosáért, vagyis értem.

Mellesleg, bármennyire is azt hiszi a csaj, hogy utálják és egy senki, valójában egy csomóan odavannak itt érte. Két perc se kellett és már kiszúrtam egy csomó bámészkodót. A színpadon kornyikáló tag is furán méregette, a pálmafás őr gyanúsan megtesz mindent, amire Cloe kéri és a Matt gyerek is gyanús...
Valójában, a Matt gyerek nem csak gyanús, fura is, mert körbeugrált, mint egy vérbeli fangirl. Lehet, hogy végül lehúzom a listáról, de ott a helye azok között, akiknek valószínűleg bejön Cloe. A listáról, aminek az élén én állok és életemben nem éreztem magam ennyire boldognak és szerencsésnek! Pontosabban, életemben nem éreztem magam annyira boldognak, mint amikor a kocsiban megcsókoltam, meg amikor másnap ugyanott közölte, hogy szeret.

-Na, mit szólsz?- fordult felém Cloe vigyorogva, amikor a tag elkezdte dobálni a kulcstartókat, miközben folytatta az éneklést.

-Te vagy a legcsodálatosabb csaj, akivel valaha találkoztam- vigyorogtam, majd látva, hogy a bóktól szavak nélkül maradt, magamhoz húzva, ismételten megcsókoltam.

Nem tehetek róla, túlságosan szeretem és túlságosan szerencsésnek érzem magam mellette. Mondjuk, abból ahogy viszonozta, szerintem ő is ugyanígy érez és a tudat, hogy valaki hasonlóképpen áll felém, mint ahogy én felé, csak még hihetetlenebb volt!

A fesztiválhelyszínen állva, a kulisszák mögött, távol a tömegtől, ismételten rá kellett jönnöm, hogy mennyire szerencsés vagyok. Nem csak a zenélés miatt, hanem azért is, hogy két hete, az élet összehozott ezzel a lánnyal. Nem azért vagyok szerencsés, mert dobolhatok. A zene az életem értelme, amire túl sok fény került... Azért vagyok szerencsés, mert találtam egy lányt, aki engem szeret és nem a mosolyomat a kamerák előtt. És hála neki, már megint sikerült normális emberi lénynek éreznem magam, csupán azzal, hogy őt fürkésztem, miközben ő végre mosolygott. Nem kellett összetakarnia a szívét, mert állítása szerint, miattam forrt össze. Miattam érzi jobban magát és még ez is dobott egy jó nagy adaggal arra a végtelen szeretetre, amit annyi év után megtapasztaltam. Annyi dalt írtam erről, annyit hallottam róla, de ebben a pillanatban értettem meg.

-Imádlak- motyogtam gondolkodás nélkül, amikor nagy nehezen elengedtem. A kijelentést visszapörgetve az agyamban, egy pillanat alatt elkerekedett a szemem és azt kívántam, bárcsak be tudnék illeszkedni a társadalomba, hogy az elnyeljen és elrejtsen szegény lány elől, akinek ismételten bazinagy terhet nyomtam a vállára. Lehet, hogy ez még sok neki. Lehet, hogy most teljesen bepánikol majd és azt hiszi elvárok tőle valamit, de én egyszerűen csak azt imádom, aki.

-Erre csak most jöttél rá? Konkrétan ezt érzem, mióta Elynek becéztél, mert emlékeztél egy előző mondatomra- mosolyodott el, miközben a nyakam köré fonva a kezét, ismételten megcsókolt.

-Ez ismerős- vigyorogtam, amikor elengedett.

-Egy egoista hírességtől vettem- vonta meg a vállát mosolyogva.

-Nem rémlik, hogy ezt Luke mondta volna- húztam fel a szemöldököm szórakozottan.

-Nem, ő akkor tuti éppen az ingei közül válogatta a legfurábbat- nevetett.

-Jut eszembe ing- kaptam a zacskóhoz, ami a cipőm mellett pihent.

-Úristen! Ugye nem- takarta el az arcát röhögve.