85. rész

181 11 0
                                    

2012. December 30:

Éppen a konyhában voltunk, ahol etettük a két csöpséget.

-Gyere Ginny, edd meg szépen. -mondta George, közben próbálta a kislány szájába tuszkolni a babakaját.

Ami sikerült is, de végül Ginny úgy gondolta, hogy kiköpi. Amit George egy szomorú mosollyal nézett. Ma letz a 2 csöpség 1 éves. Olyan hamar telt el ez az egy év.

-Majd én megetetem őket. -mondtam, és kivettem a tányért és a kanalat George kezéből, és elkezdtem etetni őket.

Ami nekem sikerült, mert benne maradt a szájukban az étel, és nem köpték ki.

-Látod, tőlem jobban ízlik. -nevettem.

-Igen, látom, az anyjuktól minden jobb de az apjuktól..... -dünnyögte, miközben a fürdőbe ment. Nevetve néztem utána.

Szóval, hogy meséljek kicsit. Kezdjük a legelején. 1 héttel a szülés előtt kerültem be a kórházba, huh hát jó sok cuccom volt. Ugyanabban a mugli kórházban szültek meg a két gyereket, Cserháti doktornál. Anya őt jónak tartotta, és nekem se volt kifogásom ellene. Szerintem is egy jó orvos, úgyhogy oda mentünk. A két kis csöpség úgy gondolta, hogy később szeretne kijönni, nem pedig a megírt időpontban. Ugyanis Cserháti doktornő azt mondta, hogy valószínűleg december 6-ra várhatom a kicsiket, és készüljek fel rá. De mivel akkor még nem folyt el a magzatvizem, mondtam neki, hogy bizony ők nem most szeretnének távozni a magzatból. Így hát december 20-án költöztem a kórházba, és 30-án születtek meg az ikreim. Egy lány, és egy kis fiú. Molly Ginerva Weasley, és James Frederick Weasley. Igen, a családban lévő emberekről szerettem volna elnevezni őket, hiszen annyi mindent tettek értem/értünk, és szerintem így is gyönyörű nevük van. És ahogy egyre nagyobbak lettek, észre vettünk George-al egy különlegességet rajtuk. Ugyanis Ginny haj koronája barna, de található rajta pár vörös hajtincs is, a kis Fred haj koronája pedig fordítvav van, vörös haj, pár barna tinccsel. Akkor kezdett jobban látszódni ahogyan elkezdtek nőni. És most itt vannak 1 évesen hihetetlen, hogy elrepült ez sz egy év. Viszont már nem a Weasley Odúban lakunk, hanem nem messze tőlük, egy békés, csendes környéken, amit mindketten nagyon szeretünk. Molly-ék nagyon izgultak, hogy majd vissza akarok költözni a mugli városba ahonnan jöttem, és így távol lesznek az unokáiktól, de megnyugtattam, hogy emiatt nem kell aggódniuk, mert én továbbra is itt fogok maradni. Mert szeretném ha Ginny és Fred is a Roxfortban végzik majd el a tanulmányaikat.

Chloe és George [HP ff] /BEFEJEZETT/Where stories live. Discover now