Chloe és George [HP ff] /BEFEJEZETT/

71. rész

5 perccel a megbeszélt időpont előtt lesétáltam az udvarra. Amikor kiértem azt hittem, hogy ott fog darabokra törni a szívem. Másodjára........ Láttam, hogy Emma és George beszélgetnek, de pont arra a jelenetre értem ki, amikor Emma közel lépett George-hoz majd közel hajolt az arcához. Ami igazából összetört az az volt, hogy George nem lépett el tőle, hanem megfogta a derekát, talán még is történt volna........ a csók, ha nem szólok közbe.

-George...... -mondtam remegő hangon, mert már a zokogás kerülhetett. Én most jönnék kibékülni ő meg egy tök másik lányt akak lesmárolni.

És ami még jobban felidegesített, az az volt, ahogy Emma önelégült mosolyát láttam. Rendben, megcsinálta, örül?

Megfordultam majd zokogva vissza sétáltam a szobámhoz. Egy kezét éreztem a kezemen, ami hátulról meg fog és maga elé fordít.

-Várj Chloe, beszéljük meg! -mondta George.

-Nem! Ezen nincs mit beszélni való! Én jövök, hogy kibéküljünk, te meg egy másik lányt akarsz megcsókolni.... Ha tudtam volna, nem jövök le........ -mondtam.

Kirántottam a kezemet a kezéből, és felfutottam. Közben találkoztam Freddel, aki boldogan mosolygott, de mikor meglátott lehervadt a mosoly az arcáról. És amit láttam az az volt, hogy oda sietett George-hoz.

Amikor felértem, berontottam a szóba ajtót, és az ágyra dobtam magamat és kiadtam magamból amit bent tartottam. Ami azt jelenti, hogy kb bömböltem. Majdnem megfulladtam a sírástól.

-Jesszusom, Chloe mi a baj? -kérdezte Hermione.

-Mi történt Chloe? -kérdezte Ginny.

-Em.... Emma és Ge.... George. -mondtam dadogva, majt folytattam a bőgést.

A lányok kulcsra zárták a szobát, hogy ne zavarjon minket senki.

Nagy dübögést hallottunk az ajtónál, mintha be akarná törni.

-Engedjetek be!!!! -kiabálta George.

-Menj a pokolba!!!! -kiabáltam vissza.

-Kérlek.... Chloe.... Engedj be.. -mondta kicsit nyugodtabb hangon.

-Mondtam, hogy menj el. -mondtam.

-Nem megyek el, amíg ezt le nem tisztáztuk. -mondta makacsul.

-Nem kell semmit letisztázni. Értem én. Te megcsókoltál egy másik lányt, ez azt jelenti, engem már nem szeretsz, hanem inkább őt. Ezzel semmi baj nincs, csak jó lett volna ha nem így tudom meg.

-Nem, ez nem igaz Chloe! Beszéljük meg!!

-Menj el!

-Nem!!

-MENJ EL!!!!!!!!

-Jó rendben, ha ezt akarod..........

Újabb sírásba kezdtem.

Nem gondoltam, hogy másodjára is meg fogja tenni. Jó persze, hogy nem gondoltam, hogy felhőtlen lesz a kapcsolatznk, de tegnap is Emma miatt vesztünk össze, és persze ma is.... És lehet, hogy ebből szakítás lesz........

Ott ültem az ágyon, kisírt szemekkel, és csak azon gondolkoztam, hogy vajon George most hogy érzi magát. Szomorú és dühös? Várjunk csak, ő miért is lenne dühös, elvégre ő csalt meg engem. Vagyis ez nem hiszem, hogy megcslásnak számít, de ha nem lettem volna ott simán megtörtént volna a csók. Az emlékeimben az a látvány játszódott le újra, amit akkor láttam. George úgy ért Emmához mint ahogy hozzám szokott, lágyan de birtoklóan fonódtak a karjai a lány derék köré.... És Emma önelégült mosolya, attól forrt a düh bennem. De a hányás szélén voltam, mindjárt kidobom a taccsot ha megint ez az emlék fog az eszembe jutni. Nem fogom egy hamar elfelejteni, már ha el tudom........

Kopogást hallottam. Mivel egyedül voltam, kicsit összerezzentem.

-Ki az? -szóltam ki.

-Én. -jött a válasz.

-Menj el George. -mondtam.

-Nem George. Fred. -mondta.

Igen, kicsit összetévesztettem őket. Hiszen eléggé hasonlóak....

-Gyere! -mondtam.

Bejött, majd találkozott a tekintetünk. Szomorúságot véltem felfedezni a két barna szempárban.

-Jól vagy? -ült le mellém az ágyra.

-Nem.... -remegett meg a hangom, majd újból sírni kezdtem.

-Gyere ide. -tartotta tágra a karjait.

Amit én szívesen elfogadtam. Nem volt másra szükségem, csak egy hatalmas és szeretettel teli ölelésre. Jó erősen viszonoztam az ölelését.

Mikor elhajoltunk egymástól, letörölte a sós könnycseppet az arcomról, és egy kicsit mosolyra görbülr a szája.

-Hiányzik a boldog Chloe! -mondta.

-Egy időre elment nyaralni.... -mondtam szomorúan.

-Szólj neki, hogy mihamarabb jöjjön vissza. -mondta.

-Oké, mindent megpróbál ennek érdekében. De előre szól, hogy nem ígér semmit. -mondtam.

-Oké, de majd szólj ha megérkezett.... -modntam.

-Ő higy érti magát? -kérdeztem.

Nem kellett nevet mondjak, tudta, hogy George-ra gondolok.

-Feldúlt. Mérges, mert tudja, hogy baromságot csinált, de szomorú és csalódott is.

-Csalódott? -néztem rá kérdőn. -Miben?

-Magában....

Csend keletkezett a szobában.

Egy kis idő után megszólalt Fred.

-Megyek, magadra hagylak a gondolataiddal. -mondta.

-Köszi, de néha megörjítenek. -nevettem fel egy kicsit.

Mire Fred is elmosolyodott egy kicsit. Majd elköszönt és kiment a szobából. Megint magamra maradtam, egyedül a csendes szobában.

Nem tudtam, hogy mit csináljak. Telefonozni nem volt kedvem, de a falakat se akartam bámulni, levegőzni lett volna kedvem, de nem akartam találkozni George-al vagy Emmával és az önelégült kis mosolyával. Úgyhogy csak mentem a fürdőbe és megmostam az arcomat. Mikor végeztem, kijöttem, leültem az ágyra, elővettem pár nasit (chips, gumicukor, meg ilyenek), bekapcsoltam a szobában lévő TV-t, és azt néztem.

Fogalmam nincs milyen film ment benne, igazából nem is érdekelt, csak az kellett, hogy valami elvonja a figyelmemet George-ról. Megint, mint a régi szép időkben mikor nem voltunk egyutt, itt ülök kisírt szemekkel és próbálok nem rá gondolni. Akkor nem gondoltam volna, hogy ezt át fogom élni újra. De hát itt az élő bizonyíték, hogy de.......