8. rész

398 21 0
                                    

-Elnézést a késésért, csak kicsit elaludtunk Freddel!- kért bocsánatot George McGalagonytól.

-Rendben fiúk, gyertek válasszatok magatoknak párt, de legközelebb ne legyen ilyen!- mondta McGalagony.

-Több ilyen nem fog előfordulni.- mondta Fred.

Majd ide jöttek hozzánk, és kerestek 2 lányt. Fred Angelinával táncolt, George pedig ment volna Chohoz mert ő volt a szabad. Én meg szomorúan néztem „Hát ezt megszívtam”

-Gyere George Chloehoz, én megyek Chohoz.- mondta Cedric.

Én pedig hálásan néztem rá, majd rámosolyogtam, ő csak bolintott egyet és ment Chohoz.

-Redben!- mondta George.

Oda állt mellém, megfogta a kezemet majd a derekamat. Amikor éreztem a kezét magamon, megint feléledtek a pillangók. Az hogy Georgeal táncolhattam, az egy élmény volt számomra. Rám nézett, majd rám mosolygott. Egész végig úgy táncoltunk, hogy egymás szemébe néztünk. Felejthetetlen élmény volt. Remélem, hogy a többi táncpróbán is ő lesz a párom.

Mikor vége lett a próbának, le se lehetett vakarni a fejemről a vigyort. Így mentem oda a lányokhoz. Ők csak mosolyogtak, mert úgy is tudták, hogy ha a szobánkban leszünk mindent elfogok mondani, azt hogy milyen érzés volt ahogy megfogta a kezemet és a derekamat, vele táncolni, előtte állni a szemébe nézni és csak táncolni. Ahogy vissza gondoltam már csak az emlékektől újra feléledtek a pillangók. A lányokkal elköszöntünk a többiektől és félmentünk a szobánkba.

Mikor beértünk, becsuktam az ajtót, leültem az ágyamra és csak néztem ki a fejemből.

-Biztos megint elképzeli a táncot.- mondta Hermione.

-Ja biztos.- mondta Ginny vigyorogva.

-Ugye tudjátok hogy én is hallok mindent? De amúgy igen, igazad van Hermione, egyszerűen ahh. - mondtam nekik.

-Na mesélj el mindent.-mondta Hermione.

-Elég kedves dolog volt Cedrictől, ha ezt nem csinálja meg akkor szerintem soha nem éltem volna át ezt a nagyszerű csodát. Amikor oda jött hozzám, és megfogta a derekamat és a kezemet az egyszerűen csodálatos érzés volt, ha Georgeot látom, és magamon érzem a kezét, folyton felélednek a gyomromban a pillangók.- mondtam nekik.

-Ez tényleg kedves volt Cedrictől. És hat igen, ilyen a szerelem.-mondta Ginny.

-Hát te tényleg belezúgtál. - mondta Hermione.

-Igen, nem tudnék magam mellett mást elképzelni az életemben. Vele szeretnék megöregedni.-mondtam.- És nektek milyen volt az első táncpróba? - kerdeztem, mert tudtam hogy Ginnynek Harry tetszik, Hermionénak pedig Ron, és pont velük táncoltak.

-Nagyszerű. - mondta Ginny mosolyogva.

-Fantasztikus. -mondta Hermione, és közben egy kicsit elpirult.

-Tudjátok min gondolkoztam? Az összes testvérem el fog kelni a barátnői körömben. - mondta Ginny nevetve.

Ezután vagy 5 percig ezen nevettünk. Utána 8 óra körül elmentem lezuhanyozni, majd pizsomába öltöztem és befeküdtem az ágyba. Utána a lányok is mentek zuhanyozni meg stb.... Fel 9 körül írtam Flórának, gondoltam hogy akkor már ő is rá fog érni.

Én: Szia Flóra. Mizu? Nem fogod elhinni hogy mi történt! 😲

Flóra: Szia, semmi. Na mond mi az a nagy dolog.

Én: Ugye ma volt az első táncpróba, és én Georgeal táncoltam.

Flóra: Na nem mondod? Ez komoly?

Én: Igen! Nagyon jó volt, egyszerűen elképesztő! Egy felejthetetlen élmény!🥰

Flóra: Azt hiszem kezdek már irigykedni rád! 😅 Na de mesélj, hogy volt, milyen volt!

Én: Ő meg Fred késtek, így elsőnek Cedriccel táncoltam, majd amikor később megjöttek kerestek maguknak párt. Fred Angelinához ment, George pedig Chohoz akart, de Cedric szólt neki hogy ő táncoljon velem ő pedig megy Chohoz. Utána oda jött hozzám, megfogta a kezemet majd a derekamat és elkezdtünk táncolni, soha nem fogom elfelejteni! 😍

Flóra: Ez nagyon romantikus! 😍 És ez tök kedves volt Cedrictől!

Este 10-ig beszélgettünk videóhivással, azután elköszöntem tőle mert már fáradt voltam. Amikor próbáltam aludni újra és újra a tánc jutott eszembe Georgeal. Amikor elaludtam, ugyan ezt álmodtam csak hát nem a próbán táncoltunk együtt a keringőt, hanem az esküvőkön........

Chloe és George [HP ff] /BEFEJEZETT/Onde as histórias ganham vida. Descobre agora