58. rész

178 9 0
                                    

November 5; Csütörtök:

A szünet óta körülbelül másfél hét telt el. Szünet utáni hétfőn Dumbledore mondta, hogy november elején jön az új diák, had ne mondjam mennyire belém rakta ezzel a stresszt. Mivel eddig még nem jött, gondolom, hogy még a héten, vagy jövő héten érkezik. Amúgy igen az álmom, az álmomról beszéltem a lányoknak, de senki másnak, nyilván még anyának is leírtam, meg persze Flórának, mindegyik azt mondta, hogy elég fura álom, és akkor lesz meg furább ha igaz is lesz.

Reggel amikor felkeltünk és elkészülődtünk, lementünk a nagyterembe reggelizni.

Egyszer csak hangos ajtó csapódást hallottunk, mindenki az ajtó irányába fordult. Dumbledore jött elől, mögötte az összes többi tanár. „Na ebből mi lesz? ”

-Lehet, hogy most jön az új diák. -mondta Hermione nekem suttogva.

-Lehet, de így is stesszelek e miatt. -mondtam.

A tanárok leültek a helyükre, csak Dumbledore maradt állva, a diákok felé fordult és elkezdett beszélni.

-Jó reggelt gyerekek! Biztos mindenkihez eljutott a hír, hogy új diák lesz az iskolákban. Amint mondtam csak egy darabig marad, az a rövid idő körülbelül pár hónapot jelent, esetleg fél év. -mondta. -Nem is akarok feleslegesen beszélni. Fogadjátok sok szeretettel iskolákban Emma Stewart-ot. Emma, kérlek gyere ide, és nézzük meg, hogy a Teszleg Süveg melyik házba ősz be.

Ez a bizonyos Emma előjött a tanári asztal mögött lévő ajtótól. És amint megpillantottam leesett az állam, azt hittem ott helyben el fogok ájulni. Az a csaj..... Emma..... úgy nézett ki mint az álmomban a lány. Szőke haj, kék szem, és szép sovány, csinos..... Azt hittem helyben feldobom a talpamat.

-H-Hermione.... -mondtam.

-Igen? -fordult hozzám kérdő.

-A csaj...... a csaj..... úgy néz ki mint az álmomban.

-Uhh basszus..... Tényleg!

-Valami baj van? -fordult Ginny is hozzánk.

-Igen, méghozzá nagy!! -mondtam, kicsit már idegen és feszülten.

-Emlékszel Chloe álmára? -kérdezte Hermione Ginny-től.

-Igen. -mondta.

-Ez a lány pont úgy néz ki! -mondta Hermione.

-Basszus..... Tényleg!! -mondta. -Uh jaj....

Kicsit idegesen fordultam vissza Emma és a tanárok irányába.

-Kérlek Emma míg McGalagony Professzor hozza Teszleg Süveget, mutatkozz be pár mondatban. -mondta Dumbledore.

-Rendben! -mondta Emma, kicsit félénk volt a hangja, de én szerintem ez már a második héten még fog változni. -Szóval, helló mindenki, Emma Stewart vagyok. Félvér, apukám varázsló, itt élünk nem messze a suliból, anyukám pedig mugli. Nagyon remélem, hogy hamar barátokra találok. -fejezte be kicsit rövid bemutatkozóját.

Mikor megérkezett McGalagony a Süveggel, Emma leült a székre, McGalagony a fejére tette a Süveget és vártunk, vártunk, hogy hova lesz beosztva.

-Hmm érdekes..... Nehéz dolgom lesz.... -kezdte a Süveg. -Okos vagy és tehetséges..... bátor is vagy...... de van benned rosszaság is.... Hmmmmm hova is osszalak be..... Legyen...... GRIFFENDÉL. -ordította el magát a Süveg. -Ott jó helyed lesz!

-Kérlek foglalj helyet a Griffendéleseknél. -mondta Dumbledore Emmának.

Emma felállt a székről és oda jött hozzánk, szembe ült velem. „Na de jó.... ” A fiúk kicsit arrébb ültek egy kis bandában, így most csak a lányokkal ismerkedett.

-Sziasztok! -köszönt félénken.

-Szia! -köszöntünk neki egyszerre.

-Ki néztél már magadnak egy fiút? -kérdezte Lavender Emmától, tipikus Lavender........

-Hát még nem nagyon.... -nevetett fel Emma.

„Mi az, hogy nem nagyon? De komolyan.... ”

-Naaaa. -noszogatta.

-Hát tulajdonképpen, az a srác ott nsgyon helyes.... -mondta közben a fiúk irányába mutatott...... George-ra. Annyi fiú van ebben a nyamvadt suliban, neki pont George tetszik. Ez nem lehet igaz....

-Hát sajnáljuk, de ő már foglalt. -mondta Hermione.

-Ezt nem tudtam, és ki a barátnője? -kérdezte Emma.

-Én. -néztem rá.

-Ohh, bocsánat, nem tudtam. -mondta.

-Aha, semmi baj. -mondtam.

-Öhm van még rengeteg fiú a suliban, találsz majd másikat. -mondta Ginny.

-Igen...... biztos. -mondta.

És egy kicsit úgy láttam, mintha szúrós szemmel figyelt volna. Persze amikor rá néztem, csak bájosan mosolygott. Hát mi biztos, hogy nem leszünk öribarik. Szerintem, és már a mai naptól ős ellenség vagyok a szemében. Ami persze nekem nem jó, egy újabb ellenség.... mert lehet, hogy ő simán megöl, mert az ő nagy szerelme (az ő szemében sajnos) foglalt. De én már így, csak, hogy láttam, tudom, hogy ő simán mindent megtenne, hogy megszerezze a szerelmét.

Mivel már megreggeluztünk, és az igazgató is elmondta a beszédét, mehettünk órára.

-Miss. Morgan! -szólított még McGalagony miközben mentünk ki.

-Igen tanárnő? -néztem rá kérdőn.

-Legyen szíves vezesse körbe Miss. Stewart-ot a Roxfortban, Miss. Granger, és Miss. Weasley társaságában. -mondta.

-Rendben tanárnő, órák után körbe vezetjük. -mondtam.

-Rendben, köszönöm! -mondta.

-Szívesen!

A folyosón utol értem a lányokat.

-Hol voltál? -kérdezte Ginny.

-Csak McGalagony-al beszéltem egy kicsit. -mondtam.

-Mit akart? -kérdezte.

-Azt, hogy vezessük majd körbe Emmát a suliban.

-Mi.... és te igent mondtál? -kérdezte Hermione.

-Igen, mert ha nemet mondok oda majd indok is kell.... bla... bla... bla... így inkább igent mondtam.

-És mikor kell majd, hogy körbe vezessük? -kérdezte Hermione.

-Azt mondtam, hogy majd órák után körbe vezetjük.

Ezután siettünk órára, mert azt vettük észre, hogy mindjárt késünk. De mű Piton órájáról nem akarunk késni, ahogy szerintem senki sem.
___________________________________________

Így kell elképzelni Emmát, csak szőkébb hajjal:

Így kell elképzelni Emmát, csak szőkébb hajjal:

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Chloe és George [HP ff] /BEFEJEZETT/Where stories live. Discover now