Chloe és George [HP ff] /BEFEJEZETT/

14. rész

Megnéztem az üzenetet:

George: Gyere le az udvarra! -írta.

Én: Most? Pizsamában vagyok, és már nagyon hideg van! -írtam vissza.

George: Nem baj, vegyél fel valami kabátot.

Én: Jó 5 perc és lent leszek.

Felvettem egy vastag felsőt, és már siettem is le. Láttam hogy ott ül a padon, az érkezésemre felemelte a fejét.

-Szia. -köszönt mosolyogva.

-Szia. -köszöntem vissza én is mosolyogva. -Miért hívtál? Szeretnél mondani valamit? -kérdeztem.

-Nem. -mondta. -Csak most itt tudunk kettesben lenni.

Amikor ezt kimondta, éreztem, hogy a szívem kihagyott egy ütemet.

-Kettesben? -kérdeztem visszafogott lélegzettel.

-Igen. -válaszolta egyszerűen, egy mosollyal a száján.

Körülbelül 1 órán át beszélgettünk, konkrét témát nem is tudok mondani, mert minden féléről beszéltünk. Már kezdtem kicsit fázni....

-Látom fázol! Várj oda adom a kabátomat. -mondta George.

-Neeee!- mondtam neki. -Így te fogsz fázni.

-Nekem van még egy felsőm, viszont neked nincs. -mondta, majd rá rakta a kabátját a hátamra.

-Igen mivel te felkészültél, én meg csak csak jöttem. -mondtam nevetve.

Majd éreztem hogy egyik kezemet 2 keze közé veszi, és úgy melegíti. Még vagy fél órát beszélgettünk, majd este 11 óra körül felkísért a szobámba.
Az ajtó előtt megálltunk.... „Most meg fog történni.... ”-gondoltam. De nem történt semmi, úgyhogy oda hajoltam hozzá majd adtam neki egy puszit az arcára.
Mikor bementem a szobába vigyorogtam mint a vadalma.

-Hol csavarogtál?- kérdezte egy hang a fürdőből kijövet.

Elugrottam egyet az ajtótól. Közben a szívemhez kaptam a kezemet.

-Az Isten szerelmére Hermione, a szívbajt hoztad rám! -mondtam neki meg mindig a szívemet fogva.

-Bocsi nem akartalak megijeszteni! Csak nem láttalak az ágyadban mikor kimentem egy pohár vízért, és nem tudtam mi lehet. -mondta.

-Semmi baj, de majd reggel elmagyarázom, mert hosszú lesz. -mondtam neki mosolyogva.

-Rendben! -mondta, majd ő is visszamosolygott, és vissza feküdt aludni.

Én éjfélig nem bírtam aludni, mert folyton az estén járt az eszem. „Hogy értette, hogy tudunk kettesben lenni?”-kérdeztem magamtól. „Talán én is tetszek neki?” Aztán egyszer csak felriadtam, mert eszembe jutott, hogy nálam hagyta George a kabátját. „Majd holnap oda adom neki”. Még párszor újra lejátszottam a fejemben az estét, majd elaludtam.