Napfogyatkozás

•Huszonötödik rész•

•Wendy Adams•
- El sem hiszem, hogy végre elmennek. - lelkendezek mikor a szüleink összeszedik a holmijukat. Végre találtak egy lakást.

- Ideje. - örül velem együtt Josh is.

- Örüljetek halkabban. - kiabál be apa, de nem érdekel. Jó kedvem van, boldog vagyok.

Josh és köztem újra minden rendben, és végre újra kettesben élhetünk. Az élet nem is lehetne szebb.

- Minden megvan? - nézik át újra azt az egy táskát amibe a megmaradt dolgaikat pakolják. - Hát, akkor.. azt hiszem ennyi. - fordul felénk anya. - Köszönjük, hogy.. csövezhettünk nálatok. És a pénzt is. - erre megforgatom a szemem. - Szóval mindent. Ha esetleg meg akarnátok látogatni, ami nem valószínű, tudjátok hol lakunk.

- Mellőzzük a búcsú puszit. - torzul grimaszba az arcom mikor készülne megölelni.

- Oké. - lép egyből hátra. - Hát.. akkor sziasztok.

Apa csak int egyet, mielőtt kilépnének az ajtón. Egy örökkévalóságnak tűnik mire végre becsukódik mögöttük.

- Végre. - nevetek fel örömömben, majd Josh felé fordulva ugrok az ölébe. Váratlanul érte a mozdulatom, de a combom alá nyúlva olyan könnyedén tart mintha pehelysúlyú lennék. - Újra kettesben élhetünk.

- Ühüm. - sétál velem a kanapé felé, és helyet foglal. Az ő arcán is széles mosoly játszik, de nem gyönyörködhetek sokáig a látványban, mert ajkai egy pillanat alatt tapadnak az enyémekre.

Karjaimat a nyaka köré tekerem, és még közelebb fészkelem magam hozzá. Erre a tettemre kéjes sóhaj csúszik ki a száján. Imádom ezt a hangot, és azt is imádom, hogy miattam van. Szeretnék újabb sóhajokat és nyögéseket kicsalni belőle, ezért finoman mozgatni kezdem a csípőmet, amit legalább annyira élvezek mint ő.

Josh telefonja csörögni kezd, én pedig készülnék elhúzódni tőle, hogy fel tudja venni, de neki más tervei vannak. A derekamat megragadva fordít a helyzetünkön. A hátam találkozik a kanapéval, Josh pedig egyből követ. A teste teljesen az enyémhez préselődik, ami eszméletlen érzés. Olyan mint a mennyország. Lábammal körülfogom derekát, majd a sarkaimat a fenekéhez érintve ösztönzöm arra, hogy jöjjön még közelebb. Közben a pólója alá nyúlva húzom le róla, mert meztelen bőrét simogatni ezerszer jobb mint felsője anyagán keresztül. Csak addig húzódik el amíg hozzám hasonlóan megszabadít a pólójától. Széles vigyorral nyugtázom, hogy tetszik neki a melltartóm, amit pontosan azért vettem fel, hogy ilyen reakciót váltsak ki belőle.

- Ezt még nem láttam. - motyogja le sem véve a szemét a csipkés anyagról. - Eszméletlen.

- Nemrég vettem. Tetszik? - kérdezem, pedig tudom a választ.

- Nagyon. - simít végig rajtam pimaszul. - Annyira, hogy ez most még egy kicsit rajtad marad. - kezdi csókkal hinteni a csipke feletti területet. Nem élvezhetem sokáig ajkai játékát, mert egy túlságosan ismerős hang zavarja meg, csodálatos pillanatunkat.

- Mi a fasz? - egyből a hang irányába kapjuk a fejünket. Nancy áll az ajtóban, holt sápadtan, és döbbent szemekkel pislog ránk. Baszki, baszki, baszki.

- Nancy? - ugrik le rólam Josh, és hasonlóan döbbenten pislog a volt barátnőjére. - Mit keresel itt?

- Mit keresek itt? Ennyit tudsz csak kinyögni? Napok óta hívogatlak, de fel sem veszed, vissza sem hívsz. - kiáltja hisztérikusan. Mi? Napok óta hívogatja? - Mindig furcsa volt nekem, hogy ennyi időt töltesz vele. - int felém a fejével. - A húgoddal Josh? Jézusom. - túr a hajába. - Míg együtt voltunk is.. míg együtt voltunk is kúrogattad a húgod? Úristen. Úristen. Ti betegek vagytok. - hallom amit mond, de nem tudom felfogni. Ahogy azt sem, hogy nem vettük észre, hogy bejött.