Napfogyatkozás

•Nyolcadik rész•

•Joshua Adams•
Egy pasi ölelgeti. Miért ölelgeti egy pasi? És miért van így öltözve? Ezért nyomta ki a telefont?

Nem tehetek róla, elönti a vörös köd az agyamat. Amúgy is az elmúlt hét maga volt a pokol. Egész héten hívogatott de nem álltam készen rá, hogy beszéljek vele. Egyszerűen nem ment. És most, hogy végre rászántam magam egy pasival van? Nem lehet igaz.

- Josh.. mit keresel itt? - kérdezi kissé megszeppenten. Nem mutatja be a rohadékot, és nem is magyarázkodik. A tekintetem a nyakára vándorol. Szívás nyom. Kiszívták a nyakát. Ezek után nem nehéz kitalálni hova indulnak.

- Téged. Gyere, megyünk. - jelentem ki határozottan.

- Most nem érek rá, majd holnap beszélünk. - indulna el mellettem de megfogom a kezét és finoman visszahúzom.

- Azt mondtam megyünk. - képtelenség, hogy elengedjem ezzel a pasival.

- Figyelj haver, nem tudom mi a feszültség tárgya, de Wendy nem akar veled menni. - a tekintetemet lassan a kis köcsög felé fordítom. Nagyon rossz döntés, hogy bele mert szólni a kettőnk dolgába.

- Figyelj haver. - vigyorodok el gúnyosan. - Neked ehhez semmi közöd, és ha jót akarsz magadnak nem is avatkozol bele.

- Fejezd be Josh. Nem mondhatod meg mit tegyek érted? Egy hétig szóba sem álltál velem, most igazán várhatsz. - dühös. Dühös rám. Azt hiszem meg tudom érteni, de jelenleg én is dühös vagyok rá, úgyhogy nem érdekel. - Kicsit összevesztünk. - fordul a partnere felé.

- Nem akarok balhézni. - veszem lejjebb a hangerőt. - De most hazajössz velem. - fogom meg újra a kezét, de elrántja.

- Ne erőszakoskodj vele. - húzza távolabb tőlem a húgomat.

- Hogy mit mondtál? - húzom össze a szemem fenyegetően. Tényleg arra játszik, hogy szarrá verjem.

- Jól hallottad. Wendy nem kislány, el tudja dönteni mit akar. És te nem vagy az apja. - hát én figyelmeztettem.

Hirtelen lendül a kezem, az öklöm pedig hamar találkozik az arcával. Épp indulnék felé, hogy folytassam, de Wendy elém áll, és a mellkasomra téve a kezét taszít rajtam.

- Normális vagy? Mire volt ez jó? Baszki. - néz rám szörnyülködve. - Hé Christian, jól vagy? - fordul oda hozzá, a vérző orrát méregetve. Hm, Christian, micsoda buzi név.

- Nyugi, kaptam már ennél többet is. Szerencséd, hogy itt van a húgod. - mutat felém. - Különben nem úsznád meg ilyen simán. - még visszaütni sem képes. Puhány.

- Tényleg nincs semmi bajod? Nem akarod, hogy..

- Nem nyugi, ez semmi. Édes, hogy így aggódsz. - gúnyosan horkantok egyet. Azt hiszem repetát akar.

- Ha nem akarod, hogy szarrá verjem a pasit velem jössz. - állok újra a húgom elé.

- Neked elment az eszed Josh, nem vagy normális. Ne merj mégegyszer hozzá érni. - bök  a mellkasomra, én pedig egyből arra a pontra nézek ahol hozzám ér.

- Gyere haza velem. - kérem most már kicsit nyugodtabban annak ellenére, hogy fel tudnék robbanni.

- Nem. - jelenti ki határozottan. - Nem parancsolgathatsz nekem.

- Vele fogsz hazamenni? - intek a fejemmel a mögötte állóra.

- Igen. - válaszol helyette, és újra mellé lép.

- Wendy. - sóhajtok fáradtan. Biztos, hogy nem fogom engedni, hogy a lakására menjen. - Semmi kedvem bunyózni, vagy balhézni úgyhogy ne kényszeríts rá.