Napfogyatkozás

•Huszonharmadik rész•

•Wendy Adams•
Sok nem várt fordulat történt a mai nap, ami testileg és lelkileg is kimerített. Nagyon fáradt vagyok, mégsem tudok aludni. Josh is ébren van, tudom. Egymás mellett fekszünk, de nem úgy mint máskor. Most nem érünk egymáshoz, nem bújunk össze, hanem a lehető legtávolabb fekszünk a másikhoz.

Nehezemre esik nem közelebb férkőzni hozzá, de igyekszem azzal győzködni magam, hogy ez szükséges. Lehet, hogy önző vagyok, de akkor is úgy érzem, hogy időre van szükségem. Szeretem őt és vele akarok lenni, de ha nem bízik meg bennem akkor mi értelme? Mindig is hatalmas harag volt benne a szüleink felé, és azt hiszem mindig is utálta őket, de most mégis adott a szavukra. Nem tudom felfogni miért. Ők semmit nem értenek. Talán direkt csinálták. Telebeszélték Josh fejét, mert el akarnak választani minket. És Josh bedőlt ennek.

Talán nem vagyok vele egészen igazságos, mert elhiszem neki, hogy jó szándék vezérelte, de ha a szüleink is képesek voltak megingatni a kapcsolatunkba vetett hitét, akkor mire számíthatok? Ha most sikerül rendbe hozni a dolgokat, honnan tudhatom, hogy ez nem fog megismétlődni? Lehet egyáltalán minden olyan mint volt? Mert már nem vagyok benne biztos.

Igazat mondtam azzal kapcsolatban, hogy nem akarok férjhez menni, ha nem Josh lenne az aki a gyűrűt az ujjamra húzza. Jelenleg anyaként sem tudom elképzelni magam, de ha esetleg egyszer mégis szeretnénk belevágni akkor is lennének lehetőségeink. Nem akarok semmit amiben Josh nem lehet benne. Mert nekem is ez a tökéletes élet. Milyen kár, hogy ezt nem látja. Pedig semmi sem fontosabb mint ő. Egyébként sosem volt előttünk normális párkapcsolati példa, ezért fogalmam sincs mit jelent egyáltalán a normális. Hát valószínűleg nem a miénket. De akkor sem érdekel.

Fogalmam sincs, hogy fogjuk ezt az egészet megoldani. Tisztában vagyok vele, hogy talán megbántottam őt, pedig nem ez volt a célom. Csak egy kis időt szeretnék. De olyan nehéz. Miért olyan nehéz minden?

- Te sem tudsz aludni? - szólal meg halk, rekedtes hangon, aminek okául egy kicsit összerezzenek.

- Nem. - válaszolok hozzá hasonlóan halkan, és felé fordítom a fejem. Ő is engem néz.

- Sajnálom. - ma már annyiszor hallottam tőle ezt a szót.

- Nem haragszom rád Josh. - bízom benne, hogy ezzel leveszek egy kis terhet a válláról.

- Pedig kellene. - húzza el a száját. - Azt könnyebb lenne elviselni.

- Nem akartalak megbántani. - úgy érzem ezt el kell mondanom neki. Valahol mélyen, meg tudom érteni az ő nézőpontját is.

- Tudom. - sóhajtja. - Tudom.

Ezután a beszélgetésünk abbamarad. Hallgatjuk egymás egyenletes lélegzetvételét, és próbálkozunk az elalvással. Egy idő után kezdem érezni, hogy a szemeim leragadnak, de mielőtt még teljesen elragadhatna az álom, érzem, hogy Josh keze keresztülfonódik a hasamon. Közelebb is mozdul hozzám, teste teljesen nekiér az enyémnek, és még álmában is szorosan ölel magához. Talán kellene, de egyáltalán nem zavar, sőt.. imádok összebújva aludni vele. Nem próbálok távolabb kerülni tőle, helyette csak élvezem a biztonságot nyújtó fogását.

Amikor nyitogatni kezdem a szemeimet már világos van, ezért gyorsan vissza is csukom pilláimat, hogy ne zavarjon annyira az ablakon besütő nap. Pár másodpercig még így maradok, és élvezem a csendes nyugalmat, amiből mostanában nem sok jutott. De ez csak addig tart amíg Josh mozgolódni nem kezd.

Nem enged el, hanem inkább még szorosabban ölel magához, amit egyrészről nem bánok, másrészről viszont igen. Pontosan ezért összeszedve magam fordulok ki meleg öleléséből, majd az ágy szélére ülök. Nem bírom ki, hogy ne nézzek hátra rá. Fekete szemei álmosan, de mégis ragyogóan pislognak rám.