Napfogyatkozás

•Tizenkettedik rész•

•Joshua Adams•
- Wendy. - sóhajtom halkan a nevét a szájába, mikor ujjai felfedező útra indulnak a hátamon. Itt van, velem van. És épp olyan szenvedéllyel csókol engem, mint én őt. Akarja, tudom, érzem.

A tudat, hogy megint találkozik azzal a nyálgéppel, sőt randizik teljesen kiborított. Nem akarom, hogy randizzon, vagy pasikkal találkozgasson. Csak magamnak akarom őt. Amikor megláttam őket kézen fogva úgy éreztem nem bírom tovább. Nem tudom nézni, hogy mással van mikor mellettem a helye.

Amikor megcsókoltam egyáltalán nem gondolkodtam, tudtam, hogy megvan az esélye annak, hogy végleg tönkre teszem a kapcsolatunkat, de képtelen vagyok tovább távol lenni tőle. A szívem mélyén bíztam benne, hogy ő is legalább annyira vágyik erre mint én. Most már nem kételkedek abban, hogy így van. Úgy szorít magához mint aki el sem akar engedni.

- Josh. - súgja két csók között. - Josh.

- Hm? - most sem vagyok hajlandó elszakadni tőle. Ő is csak egy gyenge kísérletet tesz, hogy egy minimálisan eltávolodjon tőlem, de én egyből utána kapok. Ez nem elég.

- Beszélnünk.. - csók. - kell.

- Oké. - veszem rá magam, hogy elengedjem ajkait, de nem lépek el tőle, helyette inkább a nyakát szórom be puszikkal. - Beszéljünk. - el sem hiszem, hogy ez tényleg megtörténik.

- Így nem tudok.. nem tudok gondolkodni. - a hangvétele tiltakozó akar lenni, de ennek ellenére is készségesen simul a a karomba.

- Akkor ne gondolkodj. - sóhajtom a fülébe és gyengéden bele harapok.

- Mit művelünk? - teszi fel a költői kérdést, és a nyakamat átkarolva húz magához.

- Csókolózunk. - mosoly bujkál a hangomban. Nincs ennél jobb érzés a világon. Biztos vagyok benne, hogy ez után képtelen leszek nélküle élni.

Halkan nyög szavaim hallatán, mire az egész testem beleborzong. Az arcomra téve a kezét találja meg újra a számat amivel mindkettőnket elhallgattat. Nem akarok most beszélgetni, arra ráérünk később is. Most élvezni akarom, hogy végre úgy érünk egymáshoz, ahogy eddig akartunk csak nem volt hozzá bátorságunk.

Nem érzem magam rossznak amiatt amit éppen művelünk. Sőt, azt hiszem ez a leghelyesebb dolog amit tehetünk. Vágyunk egymásra, miért szenvednénk mindketten? Igaz, hogy most is félek Wendy reakciójától, de már közel sem annyira mint mikor belépett az ajtón. Vajon mit fog mondani, amikor ez a rózsaszín köd felszáll?

Nincs sokáig időm ezen agyalni, mert egyik kezét lecsúsztatja a derekamra, és magához ránt. A testünk minden négyzetcentimétere érintkezik, ez pedig elveszi a maradék józan eszemet is. Öntudatlanul nyúlok a fenekéhez, hogy felemeljen, és magam köré tekerjem a lábait. Pontosan értette mit akartam, mert amint a lába már nem ért a földhöz, fonta is körém lábait. A hátát a falnak döntöm, de csak pár pillanatig maradunk így, mert megfordulva indulok a kanapé felé, hogy vele együtt lehuppanhassak rá. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy ez rossz ötlet volt, mert a legutóbb is ezt a mozdulatot érezte soknak. De szerencsémre ezúttal nem húzódik el, sőt most ő az aki úgy helyezkedik, hogy pontosan úgy érintkezzünk.

Fogalmam sincs, hogy szándékosan mozgolódik-e rajtam, de már így ruhán keresztül is eszméletlen az érzés. Soha még csak hasonlót sem éreztem. Azt hiszem ő is tudja, hogy most sokkal tovább mehetnénk ami mindkettőnket felvillanyoz. Akarom őt, azt akarom, hogy teljesen az enyém legyen. De abban mégsem vagyok biztos, hogy ő is akarja-e. Soha nem tennék vele olyat amit ő nem akar. De ahogy kezeit a pólóm aljához vezeti, és kapkodva feljebb húzza, megválaszolja a fel nem tett kérdésemet.