Napfogyatkozás

•Tizenötödik rész•

•Wendy Adams•
- Ne izgulj ennyire. - karolja át Josh a derekam hátulról. - Ügyes leszel. Megígérem, hogy megpróbálok természetesen viselkedni.

Ma van az első munkanapom, és nagyon ideges vagyok. Nem csak azért mert ez az első munkám, hanem Josh miatt is. Az elmúlt napokban csakis kettesben voltunk, és nem kellett megjátszanunk magunkat, viszont ez a mai naptól megváltozik. Emberek között leszünk, ahol kénytelenek leszünk úgy tenni mintha a testvéri kapcsolaton túl semmi sem lenne köztünk, ami így kimondva nagyon könnyű, de a valóságban.. tuti sokkal nehezebb lesz. Nem csak amiatt aggódok, hogy ő nem tud távol maradni tőlem, attól is, hogy én sem tőle. Talán nem jó ötlet egy helyen dolgoznunk.

- Josh, szerinted jó ötlet, hogy odamenjek dolgozni? Annak örülök, hogy egész nap veled lehetek, de..

- Megoldjuk. - nyom egy apró csókot a nyakamra. - Nehéz lesz, biztos, hogy nehéz lesz de meg tudjuk csinálni. Ha pedig mégsem megy.. akkor majd meglátjuk.

- Nem lesz baj ugye? - nézek rá kissé kétségbeesetten.

Már annak a gondolata is megfordult a fejemben, hogy mi lesz ha rájönnek, hogy együtt vagyunk. Mindenki tudja, hogy Josh a bátyám, mi lesz ha kiderül? Senki sem értene meg minket. Veszélyes dologba kezdtünk, már az elején is tudtuk. De mégis úgy érzem megéri, miatta megéri.

- Nem lesz. - ígéri mosolyogva. - Gyere, csinálok kávét, még van időnk elindulni.

Egészen otthonosan mozgok már a lakásban, kezdem megszokni a környezetváltozást. Nem olyan régen hoztuk át a cuccaimat ide. Anyáék pont otthon voltak mikor pakolódtunk. Nem tűntek különösen meglepettnek.

- Mit csináltok? - kérdezi apa cigivel a szájában.

- Odaköltözök Josh lakásába, átvisszük a cuccaimat. - magyarázom rá sem nézve.

- Miért?

- Hogyhogy miért? - értetlenkedek.

- Miért akartok együtt lakni?

- Inkább örülj, hogy nem leszünk útban. - szúrja oda Josh. Nekem mindig jobb volt a kapcsolatom apával mint neki, igaz csak egy kicsit de mégis. Anyával már ritkábban beszélgetünk. Kettőjük közül mindig inkább apa volt aki ha csak egy kicsit is de foglalkozott velünk. Nem voltak a legjobb szülők ez tény, de akkor is a szüleink és szeretem őket. Egy kicsit. Josh másképp látja, benne sokkal nagyobb a harag feléjük.

Apa megforgatja a szemeit, de nem válaszol, inkább visszafordítja a tekintetét a tévé felé. Nem különösebben törődik azzal, hogy elköltözök. Azzal se törődtek, hogy Josh elköltözött.

- Meddig kell ma bent lenned? - térek vissza a valóságba.

- Ma addig leszek bent mint te. Talán egy fél órával tovább. - nyom ez puszit a homlokomra.

Ezután nem nagyon beszélgetünk. Az út a munkahelyre is csendesen telik, mindketten elvagyunk foglalva a gondolatainkkal. Én legalábbis. Mély levegőket véve próbálom lenyugtatni magam.

Az első csókunk óta képtelen vagyok bátyámként tekinteni Joshra. És azt hiszem már nem is tudom, hogy kell. Nem tudom, hogyan viselkedjek testvérként ez pedig aggaszt. Nem értem ő miért nem ideges.

- Itt szoktunk bejönni, és itt kell belépni. - magyarázza mikor belépünk. - Gyere, megmutatom az öltözőt.

Türelmesen vár amíg lepakolom a holmimat. A kabátomat és a táskámat a szekrényben hagyom, majd indulok is vissza.