Napfogyatkozás

•Huszonegyedik rész•

•Wendy Adams•
Amber minden szempontból a legjobb barátnő. Sírva hívott fel, hogy találkoznunk kell mert nem bír tovább otthon lenni. A szülei nagyon összevesztek, amitől teljesen érthető, hogy kiborult. Át tudom érezni a helyzetét. Sajnos. Én nem mondtam neki semmit a mostani helyzetünkről, mert nem akartam ezzel is terhelni, és nehéz is lett volna úgy elmondani, hogy egy fontos részletet kihagyok.

Elég sokáig beszélgettünk mire sikerült egy kicsit megnyugtatnom. Tudom, hogy hamar túl teszi magát rajta, mert nem ritka az ilyesmi az életükben. Jó volt vele találkozni, mert mostanában nem sok időnk volt egymásra.

Ettől függetlenül vártam, hogy újra Josh mellett legyek. Bűntudatom van amiért egyedül hagytam a szüleinkkel, annak ellenére is, hogy azt mondta nem lesz semmi baj.

Hevesen dobogó szívvel lépek be a lakásba, mert félek tőle, hogy mi fogad. Nagy szerencsémre a szüleink már alszanak, ezért próbálok csendben besietni a szobába, nehogy felébresszem őket. Sötét van már, Josh ágyban van, és mozdulatlanul fekszik. Talán alszik.

- Josh, ébren vagy? - suttogom halkan.

- Igen. - jön egy gyenge, és halk válasz.

- Ne haragudj, hogy itt hagytalak. - kezdek bele. - Amber szülei nagyon összebalhéztak és szegény nagyon ki volt borulva. - fekszek be mellé az ágyba. - Nem történt semmi?

- Nem. - válaszol röviden.

- Nem valami meggyőző válasz. Mi a baj? - kérdezem aggódva. Annyira furcsa a hangja.

- Semmi. - válasza még több aggodalomra ad okot. Nem szokott egyszavas válaszokat adni.

- Josh..

- Azt hiszem.. beszélnünk kellene. - görcsbe rándul a gyomrom. Rosszat sejtek.

- Megijesztesz. - tornászom magam ülő helyzetbe, és ő is hasonlóan tesz. Felkapcsolja a lámpát az éjjeliszekrénynél, aminek halvány fényétől pár másodpercig hunyorognia kell.

- Nem fog működni Wendy. - mondja ki kínlódva.

- Mi nem fog működni? - kérdezek vissza kétségbeesetten. A szívem mélyén sejtem mire gondol. Ránk. A kapcsolatunkra.

- Tudod, hogy mire gondolok. - vezeti el a tekintetét rólam.

- Azt hiszem tudom, de nem akarok elhamarkodott következtetést levonni, szóval kérlek mond ki egyenesen mire gondolsz. - kérlek ne törd össze a szívem.

- A.. kapcsolatunkról beszélek. - ez a pár szó olyan mintha kést forgatna a szívemben. - Hibát követtünk el Wendy. Nem szabadott volna..

- Állj, állj. Miről beszélsz Josh? Nemrég még azt mondtad, hogy együtt mindent megoldunk. Azt, hogy szeretsz, hogy szerelmes vagy belém. Mi változott? - a fájó könnyek újra marni kezdik a szemem de nem akarok engedni neki. Nem akarok újra sírni.

- Te is tudod, hogy ez nem mehet hosszú távon. - tér ki a válaszadás elől. - Mindketten hibáztunk, nem szabadott volna belekezdenünk. De megtörtént, és egy percig se hidd, hogy bánom. De véget kell vetnünk ennek mielőtt még többet ártunk egymásnak. Mielőtt még többet ártok neked. - az ő hangja is hasonlóan kétségbeesett mint az enyém.

- Ártunk egymásnak? Ártasz nekem? Nem értelek. Nem ártottál nekem Josh, hanem boldoggá tettél. Olyan boldoggá, hogy azt szavakkal le sem tudom írni. - teszem a térdére a kezem, de megfeszül az érintésem alatt. De nem úgy ahogy máskor. Ez a távolságtartás jele. - Én ártottam neked?

- Nem Wendy nem így értettem. De azelőtt kell befejeznünk mielőtt megbántjuk egymást. Hát nem érted? A mi kapcsolatunknak nincs jövője. Egy darabig talán még boldogok lennénk, de tudod jól, hogy ez nem tarthat örökké. - miért mond ilyeneket? Miért akar ellökni magától?