Napfogyatkozás

•Huszadik rész•

•Joshua Adams•
Azt hittem van még egy kis időnk felkészülni erre a pillanatra, de megint csalódnom kell. Mindegy, legalább túlesünk rajta.

- Csak este jöttök mi? - horkantok gúnyosan.

- Merre voltatok? - hagyják figyelmen kívül a kérdésemet. Apa tekintete egyből a borítékra esik amit a kezemben tartok és széles mosoly jelenik meg az arcán.

- Itt pénzetek. - mutatom feléjük. - De előtte ide a telefont.

- Miért? - teszi fel a világ leghülyébb kérdését.

- Kitörlitek a videót, és minden másolatot, különben búcsúzhattok ettől a pénztől. - mondom határozottan tartva a szemkontaktust. - Minden másolatot is. - teszem hozzá újra, hogy nyomatékosítsam a szavaimat.

- Milyen másolat? Mégis hova másoltuk volna át a videókat? Tudod mennyibe kerültek a kamerák, amiket szépen összetörtetek? - hajol előre már egy fokkal dühösebben.

- Ne várd, hogy bocsánatot kérek. - forgatom meg a szemeimet. - Ide a telefonokat.

Nehezen, de ideadják mindketten. Anyáé Wendy kezében, van apáé pedig az enyémben. Ahogy a videókhoz görgetek jó párat találok magunkról. Eszembe sincs megnézni őket, mindegyiket kitörlöm, úgy hogy nyoma se maradjon. Sőt még az üzeneteiket is átnézem, nehogy véletlen meglepetés legyen. Ezután rendszer visszaállítást is csinálok, hogy tényleg esélyük se legyen hozzáférni. Már csak abban bízhatunk, hogy tényleg nincs meg máshol ez a videó, vagyis videók. A húgomra nézek aki hasonlóan cselekedett mint én.

- Átnéztem az üzeneteket és mindent töröltem. Ez rendben van. - motyogja úgy, hogy csak én halljam.

Ezután Wendy anya kezébe adja a telefont, én viszont úgy dobom oda apának.

- Most örültök?

- Úgy nézünk ki? - torzul grimaszba az arcom. - Tessék a pénz. - hajítom azt is feléjük. - Ez volt az utolsó alkalom, hogy bármit is kaptatok tőlünk.

- Felesleges mondanod, magunktól is rájöttünk erre. Azt hiszem illene ezt megköszönnünk. Úgyhogy köszönjük. Tisztában vagyunk vele, hogy most utáltok minket, és meg is van rá minden okotok. De nem tudtunk mást csinálni, egyszer majd talán megértitek. - valószínű.

Mielőtt bármit is mondhatnék, megcsörren Wendy telefonja. Halvány mosolyt küldök felé, jelezve, hogy vegye fel nyugodtan, mire a füléhez emelve a készüléket sétál kicsit hátrébb.

- Nem tudtatok mást csinálni mi? Komolyan meg se fordult a fejetekbe, hogy dolgozni kellene? Mint a normális emberek? Kibaszott mocskosak vagytok mindketten. Hogy voltatok képesek erre? - mondom ki a fejemben kavargó gondolatokat.

- Nincs rá mentségünk. Talán csak annyit tudnék a javunkra írni, hogy sosem mutattuk volna meg a videót senkinek, ha hiszed ha nem. Csak tudtuk, hogy így.. fizetni fogtok. De ha valamilyen oknál fogva mégsem így lett volna akkor sem tettünk volna ilyet. Talán nem ér túl sokat a szavunk, de ekkora rohadékok azért nem vagyunk. - egy szavukat sem tudom elhinni.

- Anyád igazat mond. Nem tennénk ezt meg a gyerekeinkkel. - bólogat apánk is hevesen.

- Josh. - fogja meg Wendy a vállam, mire felé fordulva érdeklődve nézek rá. - Nem lenne baj ha egy kicsit most lelépnék? Amber hívott, hogy találkozzunk. Sírt, és.. - kezdene magyarázkodni.

- Dehogy baj, menj csak nyugodtan. - egyébként is ráfér egy kis lazítás, és nem akarom, hogy miattam elhanyagolja a barátait. - Nem lesz gond.

- Köszönöm Josh. - ölel meg egy pillanatra. Bár az úgynevezett szüleink tudnak a kapcsolatunkról, csókot azért mégsem váltunk előttük.